A jobb agyfélteke az az agyféltekénk, amelyik képes a kreativitásra, az alkotásra, a nagyívű tervezésre, az ihletettségre és a teremtésre. Mi, itt a RitArtnál nagyon tudatosan használjuk a jobb agyféltekénket, mert a kreatív íráshoz ez elengedhetetlen. Jobb agyféltekével írjuk ezt a blogot, és jobb agyféltekével írunk minden szöveget, amit az ügyfeleink rendelnek tőlünk. Ez világszinten is egyedülálló.
Írni a bal agyféltekénkkel írunk. A bal agyféltekénk zseniálisan ki van találva arra, hogy beszéljen, a száguldó gondolatokat logikussá fűzze, hogy értelmet adjon a kusza szavaknak.
A bal agyfélteke a logika híve, az ok-okozat az Istene.
A bal agyfélteke ismeri a helyes szórendet, a ragokat, az alany-állítmány-tárgy szentháromságát is tiszteletben tartja mind beszédben, mind írásban.
A bal agyféltekénk az, amelyik rója a betűket a papíron, amelyik tartja a sorok egyenességét és a margót, és amelyik lépésről-lépésre begyakorolja, hogy hol vannak a betűk a klaviatúrán.
De a bal agyféltekénk még ennél is többre képes: ő az, aki beszél. A bal agyfélteke irányítja nemcsak a beszédhez szükséges motoros funkciókat, de a szerveket is ez a rész irányítja. Ezért is van az, hogy a maximálisan jobb agyféltekés énekeseknek is képezniük kell a hangjukat, hogy megfelelő izommemóriát érjenek el, mert azok többnyire a bal oldallal lesznek szoros összeköttetésben. (Az éneklés is aktívan két agyféltekés tehát.)
De akkor mi szükség a jobb agyféltekére?
Miért szükséges a kreatív íráshoz a jobb agyfélteke?
Ahhoz, hogy erre válaszoljunk, először tisztázzuk, hogy mi az, hogy kreatív írás!
Mi a kreatív írás?
A kreatív írás az a fajta írásszemlélet, amikor a puszta adatok és tények felsorolásán és szabatos közlésén túl valami mást is el akarunk érni, pontosabban valami többet.
A lexikonok szócikkei és a hivatalos MTI sajtóközlemények nem tartoznak a kreatív írás körébe, mégis fontosak, mint ahogyan a törvények és rendeletek is.
A kreatív írás a szabatosságon és a puszta tényeken túl még mást is akar.
Úgy is mondhatnám, hogy a kreatív írás túlmutat a bal agyfélteke logikus és ok-okozatiságra felesküdő, igencsak szűk keretein.
A kreatív írásnak több célja van, mint szárazon tájékoztatni: szórakoztatni akar, tanítani akar, cselekvésre akar ösztönözni (alapvetően legalább a továbbolvasásra), el akar gondolkodtatni, meg akarja másítani a fejekben az oda rögzült esetleg káros sémákat, jobbá akarja tenni az olvasó életét, és még sorolhatnám.
A kreatív írás képes arra, amire a bal agyféltekés írás sosem: kiragad a valóságból és a fantáziavilágba repít, persze, csak ha akarod.
A jobb agyfélteke és a kreatív írás viszonya
A bal agyfélteke korlátolt, ha a hétköznapi logikán túli világba akar bepillantani. Nem képes elvonatkoztatni a saját elvont logikájától, földhözragadt és racionális, de végtelenül.
A jobb agyféltekénk azért van, hogy akár minden pillanatban megtalálhassuk a boldogságot, és hogy alkothassunk, teremthessünk, kapcsolatokat építhessünk ki és mélyíthessünk el másokkal, hogy kötődjünk, hogy álomvilágban éljünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a racionalitáson túli világgal is.
A hit, az ihlet, a feltalálások, az intuíció – amikből a tudósok is gyakran táplálkoznak, még akkor is, ha még nincs rá tudományos magyarázatuk –, a megérzések, az ízek, az illatok, az emlékek, a képzelet, a fantázia, a humor, és bizonyos érzelmek, mind-mind a jobb agyféltekében vannak.
A jobb agyfélteke összeköttetésben van az Anyatermészettel, az állatokkal, a növényekkel, és csak neki van kapcsolata Istennel.
A jobb agyfélteke végtelen, és bár sem nem beszél, sem nem ír, összeköttetésbe tud lépni a bal agyféltekével– a corpus callosum nevű, két agyféltekét összekötő fő idegkötegen keresztül –, hogy mit írjon le és mit mondjon azért, hogy tolmácsolhassa az ő szavait is, és ezzel végre színesebb és érdekesebb legyen ez a rideg, monoton, racionális, kockavilág.
Ahhoz, hogy a napsütés csodáján elmélázzunk, a jobb agyfélteke szükséges. Ahhoz, hogy erről beszélni tudjunk, már mindkét agyfélteke szükséges. Ahhoz, hogy a napsütéssel kapcsolatos élményeinket és érzéseinket másoknak is át tudjuk adni úgy, hogy ők akkor is átérezzék ennek gyönyörét, ha már hónapok óta nem láttak mást, csak felhőket, ahhoz nagyon aktív jobb agyfélteke kell.
Nincs művészet jobb agyfélteke nélkül.
Nincs szépirodalom jobb agyfélteke nélkül.
Nincs zene, nincsenek színorgiák, nincs divat, nincs parfüm, nincs webdizájn, és persze kreatív írás sem jobb agyfélteke nélkül.
Jobb agyféltekével gazdagabb, színesebb, mélyebb és örömtelibb az életünk, és a céljaink is ezekhez foghatóak.
Bal agyféltekével megelégednénk azzal a puszta ténnyel, hogy kétszer kettő az öt négy, és tudnánk, hogy a mondat elején nagy a kezdőbetű, és a végén kell valamilyen írásjel, de nem lenne a világon sem fejlődés, sem probléma megoldás, sem öröm, sem élmény.
A kreatív írás tartalmazhat bal agyféltekés elemeket, de elég csak úgy elképzelni, hogy olyan, mint maga az élet: izgalmas, mozgalmas, néha titokzatos, néha akár unalmas.
A jobb agyféltekés kreatív írás tréningeken és utána is sokan számolnak be arról, hogy amikor megtörténik az agyintegrálás és elkezdik az írást, olyan érzésük van, mint hogyha rácsatlakoztak volna valami addig láthatatlan, érzékelhetetlen, nem létezőnek hitt gondolat-folyamra, és úgy érzik, hogy a végül leírt mondatok nem is belőlük, hanem valahonnan máshonnan, de rajtuk keresztül, velük is átitatódva kerülnének a papírra.
Nos, erről az élményről nemcsak a jobb agyféltekés kreatív írók számolnak be, hanem minden író, költő, művész és alkotó, aki valaha megtapasztalta az ihletettség állapotát.
Amikor az ember valami olyasmit alkot, ami mások szemében rendkívülinek, de legalábbis messze nem hétköznapinak hat, akkor sokszor felmerül a kérdés az alkotó felé, hogy: „Ez mégis honnan jött neked? Tanultad? Előre eldöntöd mi lesz és az lett? Elindul a kezed a lapon és már tudod, mi fog belőle kisülni?”
A kissé szemérmes válasz úgy szokott hangzani, hogy „Nem tanultam, csak úgy megtörténik, és nem, nem tudom előre, csak bízom benne, hogy majd lesz belőle valami.”
A kevésbé szemérmes válasz pedig így szokott hangzani: „Én A csatorna vagyok, akin átfolyik az „információ” és akinek a lényével átitatódik a mű.”
De van, aki ezt mondja: „Rácsatlakozom az Univerzumra és onnan kapom az instrukciókat.”
Az első ránézésre meredeknek tűnő megállapítások nagyon nehezen magyarázhatóak el olyanoknak, akik még sosem tapasztalták azt az élményt, hogy alkotás közben történik valami, ami egyébként soha, semmilyen más esetben nem szokott velük megesni.
Az íráson túl velem például az előadásaim során az esetek szinte egészében az történik, hogy elkezdek beszélni, és az első mondat után már többé nem kell gondolkodnom, mert valahogy átlényegülök, és akkor az előadás előadja magát általam.
Ilyenkor, lehet akármilyen hűvös, vagy akár hideg körülöttem, szó szerint ver a víz. Néha „feleszmélek” arra, hogy lecsorog az izzadság a hátamon, vagy, hogy a hajam alatt csatakos a tarkóm, de úgy egyébként, ha be kellene határolnom a testem körvonalait gondolatban, biztosan nem menne.
Az életem többi részében utálok ácsorogni, de előadás közben van, hogy három órát állok egy helyben, és csak mondom, mondom, mondom, és nem fáradok, nem zsibbadok, csak huss, elröppen három óra.
Vannak előadók, akik járkálnak előadás közben. Nos, én nem szoktam, mert akkor vagy nagyon oda kell figyelnem arra, hogy ne essek orra a saját lábamban, és akkor elveszítem ezt az átlényegülést, vagy pedig konkrétan tényleg nekimegyek valaminek, megbotlom valamiben. Az veszélyes a testi épségre, de a szellemi egységre is.
Van, hogy oda kell menni a táblához, vagy asztalhoz, vagy kézbe kell fogni valamit, vagy mutatni kell valamit, ezek nagyon jól mennek, de fel-le járkálni? Na, azt nem!
Mit érzek közben?
Ott állok, szinte lecövekelve, beszél valaki a számból, aki én is vagyok, de valami több is nálam. Tudja az adatokat, ismeri a vicceimet, vágja, hogy én mit reagálok egy kérdésre, de közben olyan erőt is ad, ami máskor nincs jelen.
Nem érzem életem minden percében, hogy képes lennék három órán át beszélni például az időgazdálkodásról, de nem is kell egyébként napokon át ráhangolódnom arra, hogy mégiscsak előadást tartsak, mert tudom, hogy ahogy kinyitom a szám, jönni fog belőle valami, amit nem kell minden tizedmásodpercben kontrollálnom, mert megtörténik magától.
Csak az a kapocs kell, ez az átlényegülés, vagy egységesülés valamivel, ami megmagyarázhatatlannak tűnik, és már kezdhetjük is.
Ha nagyon látni akarom lelki szemeimmel, hogy mi történik velem ilyenkor, akkor úgy szoktam elképzelni, hogy egy fentről lesugárzó fénykörben állok, ami annyi energiát sugároz belém, nekem, hozzám, rajtam át, aminek a segítségével elhordanék egy hegyet is a puszta két kezemmel. Ezt az energiát átközvetítem a közönségnek is.
Ilyenkor a csúcson vagyok. Szellemileg, testileg és mentálisan is. Ez az átszellemültség állapota.
Volta már, aki látta is ezt a kört körülöttem, amit én el szoktam képzelni, és utólag elmondta nekem kissé félve, de aztán megnyugodva, hogy amit látott, az ha a képzelete játéka is volt, a képzelete mégiscsak kapcsolódott valamihez, amit én is szoktam képzelni.
Amikor nem jön az ihlet
És van, amikor nincs kapocs, nincs átszellemültség, nincs ihlet.
Néha előfordult már velem előadás közben, hogy nem indult be a kapcsolat, vagy nem jött létre. Ott és akkor nem analizálom és vizsgálom, hogy miért nem történik meg, egyszerűen érzem, hogy összeakad a nyelvem a fogaimmal, érzem a testem minden porcikáját, és érzem azt is, hogy kutatnom kell a fejemben a gondolatok után. Igen, tudom fejből az előadást, főleg, ha valami olyasmiről szól, amit tényleg álmomból felébresztve is fújok, de valahogy nem olyan gördülékenyek a szavak, nem jönnek a viccek, a közönség pedig nem mosolyog, nem nevet a szinte már előre kiszámított helyeken, csak ülnek karba tett kézzel, komoly arccal.
A nyilvános beszédtől szoktak a legtöbben félni, ezért is hoztam példaként, hogy a nagyon rázós, azonnali visszajelzéseket hozó szituációkban hogyan is működik ez. Van valami, ami olyankor, mikor előadsz, az nem is biztos, hogy ihlet, mert az ihlet már az előadás megtervezésénél és összeállításánál elvégezte a dolgát. Ez már több mint ihlet, ez már az ihlet fölötti szint.
A jobb agyféltekés kreatív írás közben igazából azt csináljuk, hogy csatornaként kapcsolódunk valamihez. Ezt úgy nevezem, hogy energiamező (lehetne ezt még bővebben jellemezni, de ettől most tekintsünk el, majd esetleg később még mesélhetek róla), de mások úgy is szokták nevezni, hogy kollektív tudat. A tréningeknek van saját energiamezejük, ezért is szokott előfordulni az, hogy írói feladatoknál többen is ugyanazt írják, de persze önmagukon „átfolyatva”, ezért aztán teljesen másképp. De a sztori alapmotívumai ugyanazok, akár a csattanó is. Vagy épp ellentétjei egymásnak a történetek, mintha tükörképek lennének, pedig a variációk száma végtelen lehetne, de valahogy mégis összepasszolnak.
Az íróink a legtöbbször elkezdenek írni, és fogalmuk sincs arról, hogy mi lehet és mi lesz belőle. Van, aki már egy kezdő ötlettel kezdi az írást, és van, aki csak leír találomra pár szót, hogy túl legyen az első „falon”, ami akadályozhatná.
Nemrégiben úgy kezdtem el írni egy történetet, hogy csak egy pillanat volt meg az elejéből, leírtam két mondatot, a többi pedig „jött magától”. Amikor abbahagyom az írást, akkor még órákkal későbbi is azon gondolkodom, hogy „Vajon mi fog még történni Liával?”, és mindig azon röhögök magamban, hogy ahhoz, hogy megtudjam, vissza kell ülnöm írni.
A tréningen is ezt tapasztaltatjuk meg az írókkal leginkább. Jönnek a szavak, alakulnak a mondatok, és rengeteg minden belekerül a saját tapasztalatokból, saját ötletekből, saját érzésekből és gondolatokból, de van ott még valami, amitől egyrészt könnyű maga az írás folyamata, másrészt pedig valahogy úgy töltődnek ki általa az üres részek, hogy mégis valami nagyon különleges és kerek egész lesz belőle.
Van, akinél alig vannak üres részek, amik kitöltődnek a láthatatlan energiamező (nevezzük most is így) által, számukra „csak” a könnyedség, magabiztosság, örömteli írás, csatornaként funkcionálás jelenik meg elemi erővel.
És vannak, akiknél nagyobb hézagok vannak, mondjuk a kezdeti önbizalomhiány, ismeretlen szituációtól való félelem miatt, és náluk sokkal inkább villámcsapás szerű a végeredmény: „Te jó ég, ezt komolyan ÉN ÍRTAM???”
Minden jobb agyféltekés kreatív írás tréningnek saját energiamezője jön létre, a tagok összessége és a tréner által.
Az energiamező addig marad egyben, míg a tagok is együtt vannak, és együtt gondolkodnak, írnak, alkotnak, teremtenek. Mindannyian érzik a közös energia jótékony hatásait, de vannak, akik a hátrányát is. Például, akik nagyon erőteljesen más energiákkal érkeznek, mint amilyen minőség kialakul majd a közös energiamezőként, ők szokták érezni, hogy mintha „nem fogadná be őket a csapat”. Van, akinél a felismerés, hogy érdemes idomulni, már átlendít ezen a falon, de van olyan is, aki ezt felismeri, de nem akar rajta változtatni, mert számára pont úgy jó; és volt már olyan is az évek során, aki inkább elment a képzésről, mert érezte, hogy ő erre nem tud rácsatlakozni (és nem is akar).
A jobb agyféltekés kreatív írás során az embernek alapvetően a fejében egy kisebb csata dúl, hiszen az addig aktív, domináns és főnöki szerepet betöltő bal agyféltekének át kell adnia a gyeplőt a jobb agyfélteke számára. Mivel a bal agyféltekében van az ego, ez a csata sokak számára átmeneti nehézségeket okoz, hiszen az ego számára minden kontrollvesztés azt a félelmet idézi elő, hogy elveszíti önmagát.
De csak a jobb agyfélteke tud csatlakozni energiamezőkre, a közösségére is, ezért aztán a háttérbe szoruló bal agyfélteke végül kiegyezik a jobbal a cél érdekében. Hiszen a csatornaként funkcionáló író, aki a jobb agyféltekéjével rácsatlakozik egy tiszta forrásra, végül sok-sok remek feladatot ad a bal agyféltekének is, miközben a jobb agyféltekéből és a jobb agyfélteke által duzzad majd a tennivalók sora a bal agyfélteke számára is. Hiszen leírni a szavakat, mondatokat, mondattá formálni a gondolatokat a bal agyfélteke tudja.
Tehát ez egy kölcsönösen nyer-nyer helyzet a koponyán belül, aminek kezdeti nehézségei megjelenhetnek, némi idegesség vagy diszkomfort érzet formájában, és ezek percek alatt elsimulnak.
De közben ugyebár más is történik, nemcsak a fejen belül zajlanak az események. Az a környezet, amiben az író lélegzik, dolgozik éppen, alkot, vagyis ír, az jóval tágabb, mint amit az érzékszerveivel meg tud tapasztalni. Valami, ami nem látható, nem hallható, nem tapintható, de mégis valahogy mélyebben – vagy inkább magasabban? – érzékelhető, támogatja az írót, a csapatot, tehát minden résztvevőt, de még a trénert is.
Minden könyvnek is van ilyen energiamezeje, ami hat az olvasókra is, tehát ha valaki tényleg hatást akar gyakorolni másokra, semmi más dolga nincs, mint könyvet írni.
Hogy fér ez össze a racionalitással?
Hogyan is kereshetnénk racionalitást egy olyan világban, ahol minden fals, még az is, amit látsz? Hiszen úgy születünk, hogy fejjel lefelé látunk mindent, az agyunk fordítja meg a képet, tehát amit látunk az agyunkkal és a szemünkkel, az már egy konstruált kép, az számunkra már nem az igazi.
De próbáljuk meg, legalább elméletben!
Nagyon szeretném ezt az egészet valami nagyon materialista, nagyon racionális megközelítéssel megmagyarázni. Lehetne az írókon például EEG vizsgálatokat végezni a tréning közben, meg utána, írás közben is. Ha valaki finanszírozná, meg is csinálnánk :).
De mit mondanának számunkra az átlagosnál nagyobb amplitúdóval „kilengő” EGG hullámok?
Azt, hogy aktívabb az agytevékenység, meg alfa, béta, théta és a görög ABC minden betűje feltűnne a monitoron?
Mit mondanának el ezek arról, hogy írás, alkotás közben nem érezzük az idő múlását, de azt sem, hogy megéhezünk, megszomjazunk, bejött valaki és beszélt hozzánk?
Mit mondanának el az EEG görbék arról, hogy írás, alkotás közben úgy érezzük, hogy valaki vagy valami támogat bennünket és vezeti a gondolatainkat és kezünket?
Mit mondanak el a görbék arról, hogy olyan dolgok jutnak eszünkbe, amik soha korábban nem voltak a fejünkben?
Mit mondanak el a görbék arról, hogy megírjuk mások élettörténetét anélkül, hogy ismernénk őket?
Mit mondanak arról, hogy megírjuk a novellát egy íróképzésen és hazafelé úton megtörténik a szemünk láttára?
Mindig is jelen volt ez a csatorna és kapcsolódás jelenség, az energiamező és az ihletettség különböző állapotai, az információ „lehívása” a tréningjeinken. Ha olyan a csapat összetétele a tréningeken, még szóba is kerülnek ezek, nagy bólogatások, és itt-ott tátott szájjal hallgatások által övezve. Vannak, akik soha többé nem írnak jóformán semmit, mégis azt vallják, hogy megváltozott, jobbá, egyszerűbbé, teremtőbbé vált az életük.
Számomra most csak az az új, hogy ezt az egész kérdéskört konkrétan átgondoltam hat évvel az Író születik képzések elindulása után, újra abból a szempontból, hogy a materiális világképnek van-e magyarázata erre a dologra. És nincs. Még mindig nincs. Ez egyértelműen a spiritualitáshoz tartozik – mindamellett a tudomány próbál ezekre magyarázatot kapni, de még csak az adatfelvételnél tartanak.
Ha úgy vesszük, hogy amit itt leírtam, az még mindig viszonylag egy szűk csoport, az úgynevezett „beavatottak” számára értelmezhetőek igazán, akkor még azt is rámondhatjuk, hogy ezek ezoterikus tanok, de még azt is, hogy transzcendens.
Ez utóbbi tetszik a legjobban. Transzcendens.
Transzcendens Írás.
Ez egy képesség, ami bárki számára előhívható, és aztán tetszőlegesen használható szépirodalmi, szakirodalmi, feltáró írások készítésére.
Hogy mi történik a háttérben, az igazából nem is lényeges, hiszen megtörténik akkor is, ha nem tudunk róla, vagy nem foglalkozunk vele.
Mindenesetre így lassan hat és fél évvel az első jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyam után ideje volt ezeket a gondolatokat is papírra vetni és közzé tenni, mert ez is a fejlődés része: mérföldköveket letenni és kinevezni őket mérföldköveknek :).
Nyugalom, nem az Alzheimer-kór első tünete az, hogy néha – szerinted esetleg a kelleténél kicsit többször – nem tudsz kimondani bizonyos szavakat.
Sokan tapasztalják azt, hogy például mesélni akarnak egy viszonylag távolabbi ismerősükről egy sztorit, és egyszerűen nem jut eszükbe az illető neve. Ott van a nyelvükön, de egyszerűen nem tudják kimondani. Az illető arca is ott van előttük, látják maguk előtt a gesztusait, lelki füleikkel még a hangját is hallják, de a neve az istennek se akar beugrani.
Mindegy is, „majd ha eszembe jut, mondom”. – és próbálnak tovább haladni a sztorival, míg végül néhány perc múlva tényleg beugrik a név és mondják is.
Ez fiatal korban vicces, idősebb, 35-40 éves korban viszont már a közvélekedés szerint intő jel lehet.
Nos, nem az.
Nem az elbutulás jele az, ha nem tudsz kimondani bizonyos szavakat – akkor sem, ha ezek nagyon gyakori jelenségek esetedben, és akkor sem, ha mindig ugyanarról a szóról van szó.
Számomra például a legnehezebben kimondható szó az, hogy tejbegríz.
Hogy miért?
Mert életem során annyiszor készítettem már, annyiszor ízleltem már, annyiszor toltam magamba csak cukrosan, kakaósan, fahéjasan, olykor sűrűbben, de a legtöbbször hígan, néha fegyelmezetten, néha jól összekavarva…
Annyi élmény, hatás és tapasztalás fűződik hozzá, hogy ha készíteni akarok, és megkérdem a gyerekeimet – megjegyzem, évek óta már csak gluténmentes formátumban képzelhető el nálunk, de a blokk az ettől függetlenül nem oldódott a megnevezésével kapcsolatban –, akkor az valahogy így szokott zajlani:
– Készítek… ööö… tudjátok… öööö… naaaaa, szóval tejből és grízből készült és nagyon finom… AZT!
Miközben ezeket makogom, látom magam előtt, ahogy lassú, kimért mozdulatokkal kavargatom a lábasban a tejbegrízt, közben az édes illatát szippantom, és igen, még egy kis cukrot teszek bele, mert a fiam úgy szereti.
Miközben ki akarom mondani azt az egy szót, aközben történetek százai suhannak át az agyamon, hogy a lányom hogyan kent a hajára – szó szerint – egyszer egy tányérnyit, és aztán egy hétig áztattuk le neki, hogy a fiam hogyan próbálta kiskorában kézzel enni és hogyan méltatlankodott, hogy ez most akkor miért nem sikerül… Ott vannak a saját gyerekkori élményeim, hogy ha a nagymamám meg akart nyugodni, hogy biztosan eszem, akkor tejbegrízt készített, mert azzal tuti sikert lehetett nálam elérni.
Ezek mind-mind előjönnek és életre kelnek, és miközben ezeket látom és újra átérzem, naná, hogy ezerszer több minden van a fejemben, mint egyetlen szó!
Ilyenkor annak a szónak meg kell várnia, míg elcsitulnak az érzelmek, visszavonulót fújnak az emlékek, és valami praktikusra irányul az aktív figyelem. Na, olyankor kibukik: tejbegríz.
A tejbegríz blokk volt az első szokásos megakadásom, amire rendszeresen felfigyeltem, így ez már rögzült is, aminek külön hálás vagyok, mert jó kis téma egy ilyen cikkhez :).
De számtalan esetet tudnék felsorolni én is, és a legtöbb ember így van ezzel.
Mi történik ilyenkor az agyunkban?
Az, amit leírtam: túl sok minden történik egyszerre ahhoz, hogy azt le tudjuk butítani egyetlen lényeges szóra. Túl sok mindent kellene belesűríteni egy kifejezésbe, és mivel éppen nagy a forgatag az elménkben, ez az adott pillanatban csak döccenőkkel megy.
Ilyenkor a jobb agyféltekénk hiperaktív. Történetek tucatjai kelnek életre, vagy épp a vizuális memóriánk kezd el szárnyalni – amikor látjuk az arcot magunk előtt, de nem tudjuk a nevét kimondani, hiszen egy arc rendkívül bonyolult dolog, rengeteg információt hordoz és rejt magában, és az agyunk ezt mind-mind érzékeli, de nem biztos, hogy felszínre is tudja hozni (ami a bal agyfélteke feladata) –, miközben a hozzá tartozó címkét – a megnevezést – nem találjuk meg gyorsan.
Amikor a jobb agyféltekénk ilyen hiperaktív, akkor a bal agyféltekénknek muszáj kicsit alább adnia a pörgést egy-egy pillanatra a címkézésben, vagyis a megnevezésben. A bal agyféltekénk képes csak beszélni. Ha ő alább adja, akkor a beszédképességet is alább adja. Ez tényleg csak pillanatokig tart, de mivel megakadás élmény, ezért zavaró számunkra. Ezeket többnyire elfelejtjük, de ahogy halad velünk a kor előre, úgy találjuk egyre aggasztóbbnak a jelenséget, pedig a kor előre haladtával ezek csak azért történnek meg velünk gyakrabban, mert egyre több az infó az agyunkban, amik közül mind a jobb, mind a bal agyféltekének válogatnia kell.
Olyan értelemben tényleg a korral járhat a jelenség gyarapodása, hogy 20 évesen még nem gondolunk ennyi mindent és nem is tapasztaltunk ennyi mindent, így ezek a megakadások nem szembetűnőek akkoriban sem minőségben, sem mennyiségben.
De később már erre is jobban tudunk figyelni, merthogy jobban is tudunk miatta aggódni. És minden, ami érzelmeket gerjeszt, mélyebb lenyomatot hagy bennünk.
A problémán úgy lehet átlendülni gyorsan, hogy ha ez a jelenség felbukkan, akkor nem kell megállni, hanem tovább kell haladni. A sztorival, a mondattal, a szituációval.
Ha megállsz és agyalsz-agyalsz azon az egy szón, akkor a bal agyféltekéd nem fog hozzáférni az infóhoz, mert a jobb agyfélteke annyira aktív, hogy blokkolja a balt. Az ebben a pillanatban maradással nem fogsz eljutni a célhoz, csakis úgy juthatsz el oda, ha egy lépést ellépsz ebből a szituból bárhova. Akár hátrébb, akár oldalra, akár előre.
A „jó, majd mondom, ha eszembe jut” egy tökéletes megoldás a továbblépéshez, és pont ez miatt fog majd tényleg eszedbe jutni, fél perc, egy perc, vagy egy óra múlva, de mindegy is, mert nem egyetlen szavak a lényegesek, hanem igazából az a rengeteg érzelem, történet, esemény, élmény, ami mögöttük van.
Az agyféltekéink örökös harcot vívnak egymással az erőforrásokért. Az erőforrást számukra az idegrendszerünk szolgáltatja, tehát az erőforrás az bizony véges. Ha az egyik nagyon aktív, akkor a másik nem tud 100%-on teljesíteni.
Ha érzésed szerint sokszor fordul elő veled az, hogy nem tudsz szavakat kimondani, az azt jelenti, hogy nagyon aktív a jobb agyféltekéd. Kreatív ember vagy. Ez ennyit jelent. Nem butulsz, nem hülyülsz, nem szenvedsz mentális zavartól, egyszerűen csak használod az agyad rejtett zugait is.
Ez jó dolog. Ez az ár, hogy ez miatt nem tudsz néha bizonyos szavakat kinyögni, ez semmi ahhoz az előnyhöz képest, amihez a jobb agyfélteke eljuttat. Ugyanis a jobb agyfélteke képes a boldogságra. Minél aktívabb a jobb agyféltekéd, annál boldogabb ember vagy.
Ugye, hogy megéri ezért cserében néha kicsit nyökögni? 🙂
2018 elején a RitArt-nál végzett kreatív írók ismét bizsergést éreztek ujjaikban és egyéb testrészeikben – értsd: agyukban –, mely bizsergés biztos jele annak, hogy írhatnékjuk támadt.
Ezért aztán elkezdték sorban feltenni a kérdést: – Az Univerzum után mikor írhatunk újra jobb agyféltekés novellás kötetet együtt? (tovább…)
Georgi Lozanov (1926-2012): tudós, orvos (neurológus, pszichiáter), pszichológus, oktató. Számtalan kutatási eredménye közül kiemelkedik a szuggesztopédia módszerének kidolgozása, mely a köztudatba egyszerűen csak Lozanov módszerként került be. (tovább…)
Évek óta akarok reagálni arra az origos cikkre, amivel megpróbálták lehúzni a jobb agyféltekés kreatív írás képzésünket, és évek óta mindig el is hessegetem magamtól. Nem azért, mert ne tudtunk volna akár azonnal reagálni, nem azért, mert túlságosan fájt az igazságtalanság, hanem azért, mert ők állítanak valamit, mi állítunk valami teljesen mást – azzal szemben állót –, és őszintén szólva, soha, egy pillanatig sem akartam a magyarázkodás egyáltalán nem egyértelmű hálójába keveredni. Most sem azért írok erről, hogy magyarázkodjak, egyszerűen szeretem a tiszta helyzeteket, és a tisztánlátást.
Bár az origo annak idején, mint az online újságírás egyik zászlóshajója, nem tisztelt meg bennünket azzal az alapvető online gesztussal, hogy a linket adjanak nekünk, hogy az Olvasók megkapják a teljes képet arról, amiről állítanak valamit, mi ennek ellenére megtiszteljük őket azzal, hogy megmutatjuk, melyik cikkükről beszélünk, így aztán mindenki eldöntheti magának, hogy melyik oldalnak hisz, illetve mindenki, aki látja a két oldalt így összevetve, bármilyen más, egyéb konzekvenciát is levonhat magának, és állunk elébe, ha ez ránk nézve mondjuk éppen negatív előjellel sül el.
Nem az érdekel, hogy ki mit gondol, hanem az érdekel, hogy ki mit gondol FÉLREINFORMÁLÓ írások alapján. Ahogy nemrég Denzel Washington is mondta, ha valaki nem néz híreket, az alulinformált, ha meg nézi, akkor félreinformált, és a sajtónak különösen nagy a felelőssége. Egyetértek vele. De tételezzük fel, hogy az origo őszintén vállalta felelősséget a cikk miatt, és ők úgy érezték, hogy amik benne vannak, azok korrekt információk.
És akkor arról, hogy mi ebből az egészből mit tapasztaltunk, és IGAZÁBÓL hogyan zajlottak az események, hogyan fordulhatott elő ez az egész.
Az illető úriember, aki a cikket írta, és aki érdekes módon, soha előtte, és soha utána sem írt az origonak, egy kis létszámmal bíró jobb agyféltekés kreatív írás tréningünkön vett részt 2014. 07. 26-27-én, amit Kata kolléganőnk vezetett, és amely az Író születik munkanevet viseli.
A tréning két napjáról minden trénerünknek egy önértékelést kell írnia. Volt, aki ezt akkoriban úgy oldotta meg, hogy feladatról-feladatra, történésről-történésre jegyzetelt magának a saját benyomásairól, tapasztalásairól, és volt olyan, aki a két nap után egyben írta meg ezt.
Ez akkor, ennél a konkrét tréningnél úgy történt, hogy Kata a két nap letelte után, egyben írta meg a benyomásait.
Szó szerint ezeket írta, az engedélyével teszem közzé:
Önértékelés 2014.07.26-27
Azt hiszem, most még nem tudom hitelesen visszaadni az elmúlt 2 napot. Az biztos, hogy nem voltam a toppon.
Első nap reggel a bemutatkozások közben a kisördög szöget ütött a fejemben: mit keresek én itt? Ezek sokkal többet tudnak az írásról, mint én. Mindenki író, újságíró, nyelvész… hab a tortán szemben a pszichológusnő, aki tőlem várja a megváltást. Hamar rendet raktam magamban : én tudok valamit,amit ők nem, és ezért vannak itt. Ennek ellenére, kicsit nehézkesnek éreztem a kezdést, de már az első szünetben úgy tűnt, minden a helyén, toppon van. A délután simán, + feladattal, jól ment. Estére mindenki elfáradt, de jó hangulatban, tele pozitív élményekkel mentek haza. Mivel kis létszámú volt a csoport, így hamar összebarátkoztak.
Vasárnap reggel megbeszéltük az előző napot, estét, ki, hogyan élte meg…. stb…. Laci ekkor kicsit „kötözködött”, honnan szerezte Rita ezeket az integráló gyakorlatokat? Miért halogatok válaszolni kérdésekre?… ( már szombaton elhangzottak olyan kérdések, amik a vasárnap délutáni feladatokra vonatkoztak, és azt válaszoltam, hogy ne szaladjunk előre, erről ekkor és ekkor, fogunk beszélni… mert a feladatok egymásra épülnek… házat építeni sem kezdünk a tetővel….) Szünetben megbeszéltük, hogy ő nem személyeskedni akart, és nem bántani, de van amit tényleg nem ért… (volt amikor megkérdezte a többieket, hogy értik e a kérdésére adott válaszom, és mindenki rábólintott, hogy igen) ezért a szünetben neki más, ’kerülő úton ’ magyaráztam el néhány dolgot…. Viszont ez estére már belőlem szívott el rengeteg energiát.
Ami igazán bánt, hogy két emberhez nem tudtam ’közel kerülni’
A végeredmény mégis pozitív, mert a résztvevők azzal az élménnyel távoztak, hogy megkapták azt, amiért jöttek. Az elakadt író most szinte két nap alatt megírta a regényét, az újságíró megkapta az új perspektívát, a kiszakadást a keretekbe zárt munkájából, a lány aki állítólag 16 évesen elvesztette a kreativitását, és keresete önmagát, vasárnap estére megtalálta mindkettőt…. a pszichológus volt az első, aki megríkatott ’terápiás’ írásával.
Úgy érzem, összességében kemény, de jó munka volt. Valamiért mégis azt hiszem, lehetett volna jobb…”
Személyesen is átbeszéltük Katával a tréninget, és érdekes dologról mesélt. Elmondta, hogy a Laci nevű illető iszonyúan „balos” volt, és Kata sokszor nem értette, hogy mit nem ért.
Az önértékelésben írt, a „Szünetben megbeszéltük, hogy ő nem személyeskedni akart, és nem bántani, de van amit tényleg nem ért… -„ mondat az ténylegesen egy, az úriembert félrevonó, „akarod ezt csinálni, vagy nem akarod?” jellegű kérdés feltevésével indult. Laci mentegetőzött, hogy persze, akarja. Így utólag már tudjuk, hogy az infót akarta.
De nemcsak Kati írt önértékelést, hanem a résztvevők is, még ott azonnal, hamarjában a tréning második napjának végén, mindenki egyszerre.
Az úriember, aki az origos cikket írta, ezt a „véleményt” adta:
„Még gondolkodom a 2 napon. Ha lesz pontos véleményem, előállok vele.”
Szeptember 23-án aztán megtudtuk persze, hogy mire is utalt ezzel a két rövidke sorral, de júliusban még eszünk ágában sem volt bármi rosszra gondolni, mert a többiek véleménye ez volt (a vélemények eredetiben megvannak nálunk papíron):
Éva:
„Megpihentem az otthoni feladatoktól. Megismertem néhány kedves, jó fej embert. Köszönöm”
Hát, nem egy bő szavú vélemény, de semmi rendkívülit nem láttunk ebben sem, de ezzel kapcsolatban is összeállt a kép a cikk megjelenésekor.
Attila:
„Remek társaság jött össze, örülök, hogy megismerhettem a csoporttársaimat. Jó volt olyan emberekkel együtt lenni 2 napig, akiket ugyanaz a szenvedély hajt, az írás.
Kata nagyon kedves volt, igyekezett legjobb tudása szerint segítenie fejlődésünket. Érdekesek voltak a feladatok. Hogy írók lettünk-e a tanfolyam végére, azt majd a jövő eldönti, de mindenesetre már úton vagyunk. Köszönöm”
Zsuzsanna:
„Kedves Kati és Rita!
Nagyon élveztem a tanfolyam minden percét! Mesevilágba csöppentünk, amit Kati személyisége és a miliő még jobban kiemelt. A csoda talán abban rejlik, hogy sikerült felszabadítani a régi gátlásokat, feloldani régi bevésődéseket. Most már igazán tudom, hogy mit jelent a kreativitás. Teljes szabadságot. Vagy inkább felszabadulást. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorlatok nemcsak az írásban visznek majd előre, hanem a élet minden más területén. Hosszú még az út, de már nem félek elindulni rajta. Köszönöm Nektek!”
Éva:
„Szerintem jó ötlet ez a tanfolyam. Átlendített egy holtponton. Most már a regényemet könnyű lesz összeállítani, mivel itt már elkészítettem hozzá a szösszeneteket. Jók a feladatok is. Segítik azokat, akik írni szeretnének.”
Éva számára végül annyira inspiráló volt a képzés, hogy saját jobb agyféltekés nyelvoktatást is létrehozott.
Csilla:
„Amit megtanultam:
– terápiás célra kiváló a kreatív írás
– üljek le és írjak, ne várjak először a nagy ötletre, és ha az már megvan, akkor írjam le
– bátorság
– a színes társaságnak köszönhetően látom, hogy mindenkinek van saját hangja, stílusa, és én is tudok olyat írni, ami másnak érdekes lehet, mert amit én éltem át, azt más nem.
Egyéb:
– tanultam nyelvészetet, rengeteg műelemzést végeztem, így sok újat elméletben nem tanultam (bár fel is volt tüntetve a honlapon, hogy ne legyen elvárás)
– fájlaltam, hogy Rita azt írta az emailben, hogy eljön, mégsem jelent meg.
Köszönöm!”
Tényleg nem jelentem meg, onnan kb. 600 méterre 12 új trénerünkkel töltöttem én is két teljes napot, és sem reggel, sem este nem volt időm beköszönni. Abban az időben reggelente ott voltam az első napon, de akkor tényleg nem sikerült.
Klára:
„A gyakorlatok, feladatok érdekesek voltak! Nagyszerű csapat verődött össze, sokat tanultunk egymástól. Végül is örülök, hogy eljöttem, fölfrissítettem az egyetemen tanultakat (magyar szakos voltam eredetileg).”
Te mire következtetsz ezekből?
Tényleg őszintén kérdezem: látsz te bármi olyasmit ezekben a véleményekben, gondolatokban, hozzáfűzni valókban, amikből arra következtetnél, hogy ezeknek az embereknek rossz volt a véleményük? Következtetnél egy ilyen vélemény-halmazból arra, hogy valami lappang, forrong a mélyben?
Mert mi nem következtettünk ilyesmire.
Félreértés ne essék, tudnék mutatni két tucat, az évek során összegyűlt egyértelműen negatív véleményt, ami szintén ugyanezen tematikájú tréningen született, meg további két tucatot, amik arról szólnak, hogy „hát nem is tudom, nekem annyira nem jött át ez az írós dolog” véleményt, sőt, meg is tudnám mutatni, mert mind megvan papíron, eredetiben. És meg tudnám mutatni azokat az embereket személyesen is, akik az ilyen véleményeik után mégiscsak kreatív írós blogot indítottak, és könyvet írnak.
Nem félünk a negatív véleménytől, sőt, van egy olyan lehetőség nálunk, hogy a tréningre nyilvánvalóan nem odaillő embereket megkérjük, hogy hagyják el a tréninget, és visszakapják a pénzt inkább, „jobb a békesség” alapon. Illetve, ha valaki időben jelzi, hogy „bocs, de már látom, hogy ez nekem nem jön be”, akkor szintén pénzvisszafizetést kérhet, és azonnal elmegy a tréningről.
Ízlések és pofon különbözőek. Én a Ford Mustangot szeretem, minden verziójában, formájában, kivitelben és színben, más meg a Ferrarit. Én imádom J. K. Rowling műveit, más meg el sem bírja viselni. Ez a tréninges dolog is kicsit ilyen. Amit más imád, azt valaki más tiszta szívből utál. Az ízléssel vitatkozni felesleges, és nem is szoktunk.
Az viszont, a mozaikok összerendezgetése után nyilvánvalóvá vált, hogy eljött ez az úriember a tréningre azzal a burkolt szándékkal, hogy egy lehúzó cikket írjon róla. Miért is megy egy újságíró egy kreatív író képzésre, MIKÖZBEN még renitenskedik is? Meg sem tudom számolni, hány újságíró volt már a tréningen, érdekes módon egyik sem írt lehúzó cikket, továbbá a véleményük is pozitív volt, és azóta is írnak, sőt, többekkel együtt dolgozunk a szövegírás szolgáltatásunk keretében is.
Azért vagyok abban még biztos, hogy az eredeti szándéka az volt, hogy lesújtó véleményt alkosson a tréningről, mert egyrészt nem ő volt az első, aki ilyen szándékkal jött, és aki gyakorlatilag önmagával küzdött, mint malac a jégen…
A rossz szándék a jobb agyféltekés teremtésélménnyel nem igazán fér össze. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy két harcos vív egymással benne, és ennek külső jelei is vannak. Kata a jóindulatával – merthogy rossz szándék a trénerben sem működhet a jobb agyféltekés módszer speciális hatása által – ezt a jelenséget igyekezett elfedni a többiek elől, és tompítani annak élét – merthogy ez persze hatással lehet a szűkebb környezetre –, továbbá a maga jóindulatú módján próbálta meg rendezni úgy, hogy az úriembert félrehívta és elbeszélgetett vele, és később is odafigyelt rá kiemelten. Nem véletlenül érezte, hogy túl sok energiát igényelt tőle.
Ma már tudjuk, hogy ilyen esetekben elő kell venni a maximálisan bal agyféltekés elutasító papírkánkat (amivel nyilatkoztatjuk a résztvevőt, hogy azonnal elhagyja a tréninget, és visszakapja a pénzét), és el kell küldeni az illetőt, mert ha nem is ír lehúzó cikket később, iszonyatos romboló munkát képes végezni egy végtelen nyitott, szeretetteljes közegben, mint amilyenek a mi tréningjeink.
Eddig összesen három ember jött a tréningre már előre megalkotott rossz véleménnyel, és ehhez kapcsolható rossz szándékkal és mind a hárman 2014 nyarán. Kettőjükről a tréning alatti viselkedésük, és a rendkívüli véleményük alapján derült ki nyilvánvalóan, hogy csakis azért jöttek, hogy megmutassák, hogy ez nem működik. Az egyikük konkrétan üzleti adatokat próbált kiszedni a trénerből.
A harmadikról – a cikket író úriemberről – két hónappal később derült ki, hogy mi volt a célja.
Természetesen meghagyom a lehetőségét annak, hogy ő közben kezdte el azt érezni, hogy valami nem stimmel az egésszel, csak éppen Kata elmondásából tudom, hogy már a legelső agyintegráló feladatokat el akarta bagatellizálni, és folyamatosan rá kellett szólni, hogy csinálja rendesen. Már ez a tény romboló, mert nálunk az, hogy utasítgassunk bárkit is, meg többször figyelmeztessünk, az annyira nem jellemző, hogy ha valaki más jobb agyféltekés képzéssel foglalkozó ismerős meséli, azonnal mondjuk neki mindannyian a trénereimmel, hogy „te, erre az emberre nagyon figyelj, mert valami van a háttérben!”. Persze mikor az ember benne van a közepében, nehezebb felismernie ezeket a mintázatokat.
Elkövetődött az a hibánk akkor, azon a tréningen, hogy nem voltunk elég szigorúak.
Mit változtattunk a cikk hatására 2014. óta a tréning tematikájában?
Semmit. Az Író születik képzés tematikája maradt ugyanaz, ami akkor is, meg előtte is volt. Az elmúlt 2.5 évben is mindenki ugyanazt kapta az Író születiken, mint amit az újságíró. Csak senki nem azt adta bele, amit ő…
A tréning adminisztrációjában viszont pár elemet módosítottunk, amivel bebiztosítottuk magunkat az eleve rosszakarók ellen. A trénereim extra képzést kaptak arról, hogyan kell elküldeni a tréningről azokat az embereket, akik nem tudnak viselkedni. Sok gyerek volt már a tréningünkön, akik végigülték és végigdolgozták a napi 10 órát, de vannak felnőttek – sokan -, akik erre képtelenek.
A kommunikációnk maradt ugyanaz, és az értékrendünk is, meg a céljaink is: abban hiszünk, hogy írni bárki tud, és abban segítünk, hogy ezt az élményt mindenki megtapasztalhassa. Aztán azt kezd vele, amit akar, mi már írói munkát is tudunk adni, ha szeretné.
Hozzá kell tennem, hogy a cikkben gyakorlatilag jogsértően használják a nevemet, mert én egyáltalán nem vagyok közszereplő. Én úgy tudtam – de javítsatok ki, ha tévedek -, hogy a megszólaltatott, idézett alanyokkal egyeztetni ILLIK a cikk megjelenése előtt, de ilyen esetben még akkor is, ha pl. nem idéznek, de nyilvánvalóan negatív színben tüntetnek fel téged, vagy a vállalkozásodat. Akkor is van előzetes lehetőséged látni a cikket, és mondjuk módosításokat kérni. Maximum a lap, vállalva a jogi következményeket, mégiscsak lehozza eredeti formájában.
Na, hát én semmi ilyesmit nem tapasztaltam az origo részéről sem a cikk előtt, sem az óta.
2014 óta természetesen sok minden változott nálunk, például, hogy már szövegíró csapatot is verbuváltunk az íróinkból, és másoknak írunk kreatív szövegeket, ők meg így pénzt kereshetnek, továbbá a képzéseket franchise partnerek végzik, három új, specializált tematikájú képzést is becsatornázva a rendszerbe.
Azóta is minden hónapban vannak jobb agyféltekés íróképzések, egyre többen és többen vagyunk, és egyre nagyobb teret foglalunk el a jobb agyféltekés Univerzumban.
Mi lett volna, ha az origos cikk pozitív hangvételű lett volna?
Lehet, hogy azt gondolod, hogy ha titokban eljön egy újságíró a képzésünkre, és utána meglepetésszerűen ír egy méltató cikket, akkor azt bezzeg csont nélkül benyeltük volna, és örülnék, mint majom a farkának, meg villognék azzal, hogy tessék, az origo is írt rólunk.
Igazából azzal is villogtam, hogy az origo ilyet írt rólam-rólunk. Nem tartottuk titokban, és többen voltak olyanok, akik viccesen meggyanúsítottak a cikket olvasva, hogy „hogyan tudtál ilyen lehúzásnak tűnő, mégiscsak pozitív cikket íratni az origoval?”
Az igazat megvallva, engem sokkolt ez a dolog akkor. Ezért is halogattam eleinte a reagálást, mert le voltam merevedve, utána meg inkább motivációként használtam fel, de tudom, hogy mai napig látják ezt a cikket az emberek. És ha valami az origon kerül ki, akkor az nyilván komolynak tűnik, nem?
Sokkolt és megbántott voltam hetekig, de ma már hálás vagyok az origonak. A jobb agyfélteke, amivel mi naponta több órát is dolgozunk, mindig is hajlamos kicsit elszállni, a föld felett járni, a racionális dolgokat elfeledni. Az origos cikk akkora pofon volt a jó szándékú, tiszta, különlegesen csodálatos élményt nyújtó tréningjeinkben lubickoló énemnek, hogy tudtam, ha nem állok fel belőle AZONNAL, akkor örökre lehúz.
Felálltam. Felálltunk. Azonnal. Még aznap.
Lehet, hogy ha egy pozitív cikk jelent volna meg, akkor tovább ringatózunk a kreativitás végtelen óceánján, és mondjuk, elfelejtünk terjeszkedni, fejlődni, marketingezni, új képzéseket bevezetni, tovább feszíteni a célokat, és tovább kacagni a kihívások néha zord arcába.
Tudok hálás lenni B. Lacinak, aki megírta a cikket. Tudok hálás lenni az origonak, hogy megjelentették. (Azt azóta is nehezményezem, hogy egy nyavajás linket se bírtak belerakni a cikkbe :P)
Azért vagyok hálás, mert még mindig itt vagyunk, 2.5 évvel később, és tovább haladunk előre. Megállíthatatlanul erősek vagyunk, ezt mindig is tudtuk, de az origos cikk ténye és léte mindig segít abban, hogy soha ne veszítsük el a kontrollt, mert mindig ott van felemelt ujjként, és arra mutat, hogy nem elég jónak lenni, ezt be is kell bizonyítani másoknak. És ez pluszban motivál bennünket.
Szóval, köszönjük origo! És köszönjük mindenkinek, aki mellettünk volt, van, lesz. Az origonak hálásak vagyunk, de benneteket szeretünk 🙂
Mi a titkuk azoknak, akik akár 30 oldalt is meg tudnak írni egy nap alatt? Mi az az elrejtett, elhallgatott titokzatos trükk, amitől ők képesek rá, mások pedig nem?
Sok trükk van, például az, hogy örömből írnak, használják a jobb agyféltekéjüket is, sokáig tudnak egy helyben ülni kis megszakításokkal, képesek koncentrálni, igyekeznek kiiktatni a külvilág figyelemelterelő káros hatásait, és még sorolhatnám a sokat írók számára magától értetődő alapvetéseket. De ami a fő trükk, ami a fő titka azoknak, akik akár 30 A/4-es oldalt, az az, hogy…
Dobpergés, cápa-zene, Star Wars belépő… tádámmm:
– Sokat is akarnak írni.
Figyelj, őszinte leszek. Nem lehet úgy iszonytató mennyiségű fát kivágni, ha csak a bugylibicskáddal piszkálgatod egy fa törzsét.
Nem lehet kimosni egy tonna pelenkát, ha csak a kisujjadat akarod a vízbe dugni.
Nem lehet győztes gólt rúgni a pályán, ha a nézőtéren szotyizol.
Azok, akik iszonyúan sokat tudnak írni egy-egy nap, azok sokat is akarnak írni.
Ez van a fejükben, erre áll rá az agyuk, ennek rendelik alá az egész napjukat, minden körülményt úgy igazgatnak, hogy ez a cél – még ha nem is ilyen konkrét megközelítésben – sikerüljön. Ha ennek ellenére CSAK 20 oldal készül el, akkor is 400szor többet tettek le az asztalra azoknál, akik csak a FB chaten beszélgettek.
Véletlenségből még senki nem írt meg egy könyvet sem.
Véletlenségből, parttalan klimpírozásból még nem született egyetlen egységes mű sem.
Véletlenségből még egy szövegírónk sem írt le soktízezernyi szöveget.
A rengeteg szöveg megírásának titka az, hogy AKARJUNK rengeteg szöveget megírni, hogy készen álljunk rá, hogy belevágjunk! Szöszmötöléssel már tele van a padlás – mármint a tiéd, mert a miénk tettrekészséggel van tele :).
A RitArt Szövegírói a világ egyetlen olyan írócsapata, akik jobb agyféltekével írnak. De mi ennek az oka, és miért jobb a jobb agyféltekés írás a megrendelők számára, mint a hagyományos?
Mert fogalmazni mindenkit tanítanak az iskolában, hiszen ez kötelező része a tananyagnak gyakorlatilag már általános iskola 3. osztályától, de dacára annak, hogy ez már így van évtizedek óta, mégis csak kevesen lettek írók, sőt, nagyon kevesen.
Miért van ez így?
Azért, mert az iskolában, a bal agyfélteke dominálásával, a logikára alapozva, de a lehető legelvontabban akarnak megtanítani például művészeti ágak művelésére, mint amilyen az írás is. Agyrém! A kivételes tehetségek is csak a véletlennek köszönhetően lesznek ebből kifolyólag írók, hiszen ha nincs körülöttük lelkes, motiváló tanár, nincs előttük inspiráló közvetlen példa, továbbá a szülők sem igazán hisznek az egészben, ja, és ne feledjük, hogy az írószakma is azt hiszi, hogy kritikával lehet csak előremozdítani a dolgokat, akkor esélyük sincs elhinni magukról, hogy lehetnek írók.
2016-ig, csak képeztük az írókat, majd 2016-ban a sorra érkező „vállalnának szövegírást a nálatok tanult írók” kérdésre végre kimondtam azt a választ, hogy „oké, próbáljuk meg”.
Beindulnak a jobb agyféltekék a megrendelők érdekében is
A nálunk tanult írók úgy tanultak meg írni a mi képzéseinken, hogy megtapasztalták ennek minden pozitívumát – és a létező legtöbb negatívumát, például a testre gyakorolt, semmi máshoz nem hasonlítható fárasztó hatását, amihez némi edzettség kell, ami majd idővel kialakul, ha eleget gyakoroljuk –, valódi írói élettapasztalatot szerezve. Jobb agyféltekével írni nemcsak könnyű, de a kreativitás megélésének legmagasabb szintje is egyben, és ezt én is csak akkor kezdtem el megérteni, amikor olyan írói feladatokat kaptunk a megrendelőinktől, hogy azokra első bal agyféltekés nekifutásomra még én is azt gondoltam néha, hogy „jézusom, erről a témáról hogyan lehetne ennyit írni?”
A jobb agyféltekés kreatív írás kicsit úgy működik, mint valami varázslat, ugyanis a jobb agyfélteke beindításával, és kicsit a bal agyfélteke elé sorolásával az történik, hogy eltűnik a kishitűség, megszűnik az „én erre nem vagyok képes” érzés, elmúlik a szorongás a feladattól, és marad az örömteli alkotás.
A jobb agyféltekés kreatív írásnak egyetlen hátránya van, mégpedig az, hogy a laza, történetekben, képekben gondolkodó jobb agyfélteke ha figyelembe is veszi a helyesírás szigorú szabályait, nem mindig veszi észre, hogy vét ellene. Ezért a mi esetünkben nagyon oda kell figyelni a helyesírásra, és az utólagos korrigálásokra, de mi ezt már a legelején beépítettük a rendszerünkbe, minőségbiztosítással együtt, tehát az egyetlen hátulütőjét a dolognak az ügyfelek nem érzékelik.
Nálunk sem hibásabbak a szövegek, mint máshol, de nálunk sokkal kreatívabbak a szövegek, és sokkal gyorsabban el is készülnek.
A jobb agyfélteke képes arra, hogy elmélyüljön a tevékenységben. Nem zavarja meg telefoncsörgés, idő múlása, gyerekzsivaj, kutyaugatás, autódudálás. Ha benne vagy a jobb agyféltekés flow állapotban, akkor onnan nehéz kibillenteni. (Ez fordítva is igaz: ha nehéz kibillenteni abból, amiben el vagy mélyedve, akkor egészen biztosan jobb agyféltekés állapotban vagy.)
Ezért ha megvan a lendület, megvan a jobb agyféltekés állapot írás közben, akkor úgy reppennek ki a szavak az író ujjaiból, mintha angyalok diktálnák neki.
A jobb agyféltekés szövegírásnak az is nagyon nagy előnye, hogy az életünk során látott-hallott információk sokkal könnyebben előjönnek, mintha tudatosan gondolkodnánk rajtuk, ezért nekünk kevesebb időt kell töltenünk források keresésével, információk gyűjtésével, mert nekünk előjönnek akár még az iskolában tanultak is írás közben. Utána pedig egyszerű leellenőrizni, hogy helyes-e az infó, vagy az, ami addig a jobb agyféltekénkben volt, esetleg elavulttá kezd-e válni.
A jobb agyféltekés kreatív írás annyira működik, hogy én sem akartam hinni a szememnek – megtörtént eset
Mesélek egy sztorit, ami tavaly esett meg velünk, és én magam is hanyatt dobtam tőle magam, szó szerint egyik percben csak bámultam magam elé, és azt motyogtam, hogy „ez hihetetlen”, aztán meg hangosan nevettem, hogy jé, hát tényleg, ez nálunk simán megtörténhet.
Az volt, hogy van egy írónk, aki iszonyúan lelkes, gyors, tüneményes, szorgalmas, de az írásai néha olyan szinten voltak tele hibákkal, hogy mindenki mindkét agyféltekéje lefáradt tőle. Néha nem voltak durva hibák, néha meg konkrétan értelmetlenek voltak a mondatok, sokat kellett utána javítani.
Természetesen nem hagytuk ezt annyiban, így külön megkerestem az írónkat, és megkérdeztem, mi az oka ennek a sok hibának, szerinte hogyan lehetne ezeket kiküszöbölni.
Hogy nagyobbat üssön a dolog, kell egy kis kitérőt tennem.
Manapság szinte divat mindenféle disz-problémát diagnosztizálni a gyerekenél. Diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia, és mindenféle csúnya szavak, amik mögött nemcsak egy-egy tünet, hanem komplett szindróma húzódik meg.
Ha egy gyereknél megállapítják, hogy diszlexiás, akkor gyakorlatilag keresztbe tesznek a jövőjének, mert kaphat felmentést a számára értelmezhetetlen tantárgyak alól, de új szabályok szerint például akkor is le kell belőle érettségiznie magyarból, ha előtte 12 évig számon se volt kérve.
Fejleszteni eddig nem lehetett, és persze, a szülők könnyen elintézik azzal a dolgot, hogy „és akkor mi van, maximum nem lesz belőle irodalmár, meg író”, de a probléma nagyon összetett, és igen is mondhatjuk rá, hogy súlyos. (Hozzá kell tennem: főleg a magyar rendszerben, ami mindent csak szövegesen képes értelmezni, és akkor is muszáj írni, ha más országokban erről már rég leszoktak.)
Szóval ott tartottunk, hogy megkérdeztem az írónkat, mi a gond, miért vét ennyi hibát, és pláne miért hagyja benne a szövegben, amikor ez a válasz jött emailen:
„Elnézést Rita, nagyon igyekszem, de tudod, én diszlexiás vagyok.”
Az egyik leglelkesebb, az egyik legszorgalmasabb és az egyik legügyesebb írónk diszlexiás.
Azt gondolom, hogy a jobb agyféltekés kreatív írás résztvevői által vezetett sok-sok írói blog, rengeteg eddig megjelent könyv után ez a tény a pont az i-re.
Jobb agyféltekével annyira könnyű írni, hogy még diszlexiások is boldogulnak vele.
Ez olyan, mintha egy féllábú ember elindulni az egészséges kétlábúak versenyén, és bár kicsit botladozva, de az élmezőnyben végezne.
Mi mindenkinek adunk esélyt, hogy az íróink között dolgozhasson, ha elvégzett egy jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamot.
Milyen előnnyel bír ez a megrendelők számára?
A megrendelőink mindig egyedi, különlegesen kreatív, olvasmányos szöveget kapnak, amik nem döcögnek és nem darabosak.
Így nagyon sok íróval tudunk együtt dolgozni, ami azt eredményezi, hogy a megrendelő számára írt szövegek nem válnak egysíkúvá, mert óriási az esélye, hogy ha például 10 cikket rendel valaki, akkor azt 5-6 író fogja megírni. Az egységes képről a lektorunk gondoskodik, ha szükséges.
Az íróink nem kényszerből írnak, ami bizony rányomná a bélyegét a szövegminőségre, hanem örömből és belső motivációból, ami pozitív hatásként jelenik meg a szövegminőségben.
Gyorsak tudunk lenni, nem kell hetekig molyolnunk néhány cikkel. Ha csak néhány írónk aktív éppen – például hétvégén –, akkor is gyorsan haladunk, mert a jobb agyfélteke utál totojázni.
Új jobb agyféltekés tréninggel bővült a RitArt paletta: most pénteken indítjuk útjára a Blogger Workshop elnevezésű, nálunk már megszokott módon hiperintenzív képzésünket.
Aki folyamatosan blogol, az tudja, néha milyen kínkeserves kitalálni, miről is írjunk, ha meg épp van témánk dögivel, akkor milyen kínkeserves pont arra rávennünk magunkat, hogy igen, írjuk is meg gyorsan, sőt hama-hama! (tovább…)
Az elmúlt hétvégén vettem részt a fent említett kétnapos tréningen. Már az első napot követően éreztem, hogy ebből baj lesz, de felelős ember révén – az ember ugyebár fejezze be, amit elkezdett – a második napra is elmentem. És most – a teljes tapasztalat birtokában – felháborodásomat ebben a nyílt levélben fogom kifejezni.
Én mindig is tisztességes, mindennapi ember voltam. Igyekeztem földhöz ragadtan és egyszerűen élni, és nem felkavarni az állóvizet magam körül. Van elég baja az embernek anélkül is. Eddig is elég bajom volt azzal, hogy nem a földön élek.
Már a tréning első éjjelén nem tudtam aludni. Egyrészt az első napon ért kellemes belső impulzusok miatt, másrészt az írásaim nyomán engem a kívülállók részéről megfogalmazott pozitív inzultusok hatására. Magyar ember az ilyesmihez nincs hozzászokva. A magyar ember jobb szereti, ha nem hitetik el vele, hogy ő többre képes, mert a szürkeségből baj ugye sosem származik. Aztán még ott volt az utolsó feladat otthonra maradt része. Azt is meg kellett még írnom, és a gondolatok csak jöttek és jöttek, amiket gyorsan lejegyzetelve az éjjeli lámpa fényénél tovább rontotta a már amúgy is hanyatlóban lévő látásomat.
Következő pontnak ott van a család. Anyámnak megmutattam a két nap termését, ő pedig elájult, úgy kellett őt fellocsolni. Most már a blogos cikkeimet is kinyomtatva kéri, és lefűzve akarja őket az utókor számára őrizgetni, és J.K. Rowling-gal vesz egy kalap alá, bár nem olvasta a Harry Pottert. Persze az anyák elfogultak, és túl érzelmesek is, szóval az ő véleményét vegyük inkább semmisnek.
Apám viszont – miután elolvasta az írásaimat – plagizálással vádolt. A vádak ellenbizonyítását követően azonban mégsem a dicséretek özönét fogadtam, ahogy ennek normál esetben történnie kellene, hanem a kitagadás szélére sodródtam két okból is. Először is kritikusan semleges politikai nézeteim miatt, ami az egyik írásomból vált számára nyilvánvalóvá. Másrészt kétségessé vált az eredetem, ezért DNS vizsgálatot kért – valamint anyámat is válással fenyegette meg – mivel nem hiszi el, hogy ezeket a géneket bármelyiküktől is örökölhettem.
A gyerek azóta inkább a nagyanyjához menekül, és addig nem ismer el hiteles anyjaként, amíg meg nem kapja az általa megrendelt mesét a virágról, aki szerette a méhecskét (és nem fordítva!).
A férjem legalább nem magyar, úgyhogy az egészből csak annyit vesz észre, hogy feleség helyett egy megtestesült szellem van a házban, akivel a rezgésszint különbség miatt sem beszélgetni nem lehet, sem vacsorát nem főz.
Most pedig jön a személyes rész: Hulla fáradt vagyok, mert azóta sem tudok aludni, zakatol az agyam, és történetek körül forog egyfolytában. Az esti meditációm rendszeresen kudarcba fullad, mert képtelen vagyok kiüríteni az elmémet. Az viszont tény, hogy rögtön másnap észrevettem, hogy a blogírás gördülékenyen és sokkal gyorsabban megy, és a hallgatóságra is többszörösen jobban rá tudok hangolódni. A nyakam és a hátam sem görcsöl már be az írástól. Ennek rejtélyes módon még kihatása van a tréning előtt írt cikkeimre is – valószínűleg a kisugárzásom és az egész univerzumhoz való viszonyom lett más (?) – mert az egyik legutóbbi posztom több, mint 480 megnyitást eredményezett, és az önkéntes megosztások révén a számomra elképzelhetetlenül, kb. 10,500 emberhez jutott el.
Ehhez képest más földi dolgok teljességgel hidegen hagynak. Szerződések, könyvelés, papírmunka, hatékony időbeosztás, mosás, bevásárlás? Mit nekem…?! Oda jutottam, hogy immár bal agyfélteke aktiváló gyakorlatokkal kell lehorgyonyoznom magamat a talajhoz, hogy a munkámat végezni tudjam, hogy ne halljak éhen, és hogy megőrizzem a családom egységét.
Nyílt levelem célja tehát az, hogy saját esetem ismertetésén keresztül korrekt módon figyelmeztessek minden jövőbeni tréning résztvevőt a rájuk váró kockázatokra és mellékhatásokra, és rávilágítsak arra a tényre, hogy a jelentkezés elküldése kizárólag saját felelősségre, cselekvőképességük teljes birtokában történhet.
Szada, 2016. augusztus 16.
Üvözlettel:
Sz. Krisztina
U.i. Az írás a valóságot némi – de csak némi – túlzással vegyítve mutatja be.
Miért szükséges a bal agyfélteke fejlesztésével is foglalkozni?
Annak ellenére, hogy a jobb agyfélteke fejlesztése nagyon fontos, nem szabad elhanyagolni a bal agyféltekét sem, hiszen a bal agyfélteke irányítja a logikus gondolkodást, ami nélkül nem élhetjük jól az életünket ebben a különféle összefüggésekkel behálózott világban. (tovább…)
Személyes megjegyzés eme történet elé: sokan el sem tudják képzelni, hogy mi történik egy két napos író születik képzésen. És én nem is akarom elmesélni, mert ez a történet itt alább a legjobb példa arra, hogy nálunk, a mi képzéseinken hogyan is festenek az ott, akkor, 20-30 perc alatt megszületett írások, mesék, novellák, esszék, regénykezdemények. Nem lehet leírni, elmondani. Meg kell élni, vagy azokat a történeteket kell elolvasni, amik ott láttak napvilágot. Például ezt. Szeretettel küldjük mindenkinek, akiknek már megfordult a fejében az, hogy szeretne írni, de nincs hozzá önbizalma. Ti is képesek vagytok erre, csak egy icipicit higgyetek magatokban, éppen csak annyira, hogy eljöttök a képzésre, mi majd intézzük a többit ;). Illetve a jobb agyféltekétek ;).
Mindenkiben, aki egyszer elkezd írni, fellobban a vágy, hogy alkotását mások is észrevegyék, lássák, olvassák, felfedezzék, még akkor is, ha azt mondja magának, hogy műveit inkább csak a fióknak címezi. A lelke mélyén arra vár, hogy valaki kiemeli könyvét a fiókból anélkül, hogy tenne is érte valamit, mert tanácstalan, fogalma sincs, hogyan induljon neki a könyvkiadásnak. Sokan meg is rekednek ezen a szinten, mert nincsenek tisztában lehetőségeikkel, vagy a legnagyobb kiadóknál próbálkoznak, akiknél az életüket jelentő kézirat egyből a kukában landolhat, ugyanis egy nap több tízezer példány érkezik hozzájuk. Tehát szinte semmi esély arra, hogy egy ilyen próbálkozással a piacra juttasd a könyved és íróvá válj. Továbbá, ha szétnézel a magyarországi nagy kiadók által kínált bestsellerek között, nem biztos, hogy könyvedet ott szeretnéd majd látni.
De mégis mit tegyél, ha nem tudsz egy népszerű kiadóhoz se fordulni?
A megoldás a magánkiadás
A módszer, amivel manapság bárki adhat ki könyvet, a magánkiadás, vagy más néven szerzői kiadás. Ha eddig nem hallottál róla és arra készülsz, hogy könyvedet publikáld, jó helyen vagy, mert most megtudhatod, hogyan csináld.
Már sok digitális nyomda létezik Magyarországon, amik azzal foglalkoznak, hogy segítsenek a szerzőknek, akiknek szándéka a magánkiadás. Ilyet kell keresned, ha ez a terved. A digitális nyomdák arról nevezetesek, hogy kis példányszámban nagyon gyorsan és hatékonyan tudnak könyveket előállítani.
Magánkiadás: olcsó, gyors, hatékony
A kis példányszámot úgy kell érteni, hogy 1000 darab alatt. 1000 darab fölött már az úgynevezett ofszet technológiára van szükség, aminek az ismérve az, hogy drágább, lassabb, és nagyobb példányszámot követel, mint a digitális nyomtatás.
Tehát inkább kevesebb darabot kell betervezned, mert ezt 1-2százezer forintból meg tudod finanszírozni, és a párszáz darab könyvet belátható időn belül el is tudod adni, így a befektetett összeg gyorsan visszaforog, amit aztán újabb adag könyvbe invesztálhatsz – ekkor már utánnyomással, ami olcsóbb, mint az első adag könyvet elkészíteni.
Nincs szükség milliókra, hitelre, eladósodásra, egy kis pénzt bele lehet fektetni, aztán gyorsan visszakeresni!
A digitális nyomtatás a lehető legjobb módja a könyvkiadásnak, hiszen az köztudott, hogy a hagyományos könyvkiadás manapság pofátlanul drága, ellenben a magánkiadást lehetővé tevő nyomdák azon igyekeznek, hogy a publikálás minél kevesebb pénzbe kerüljön.
A szerző dönti el, milyen szolgáltatásokon essen át a könyve a nyomdánál, például nem kötelező, hogy a helyesírás ellenőrzését, javítását és a szerkesztést ott végezzék – mert ez plusz pénzbe kerül -, ha az író úgy gondolja, hogy ezeket maga is el tudja végezni (ténylegesen önmaga, vagy ismerősök segítségével).
Egy feltétel van: legyen ISBN számod, de a legtöbb nyomda ennek beszerzésében is segít, egyébként pedig egy email váltással megvan, csak várni kell rá pár napot.
ISBN igénylés menete:
E-mail-ben: isbn@oszk.hu
Faxon: 487-8687
Levélben a következő címen:
Országos Széchényi Könyvtár
ISBN Iroda
Budapest
Budavári Palota, F ép.
1827
A szükséges adatok:
a kiadó neve (céged vagy egyéni vállalkozásod neve, vagy saját neved)
címe,
telefon- és faxszáma,
e-mail címe,
honlapjának URL-je,
a kapcsolattartó személy neve,
a könyv(ek) címe és köteteinek száma.
Elektronikus magánkiadás
Manapság van lehetőség arra, hogy elektronikusan add ki könyvedet, így a nyomdaköltségre se kell gondolni, ha ezzel a lehetőséggel élsz.
Egyszerűen kérsz az elektronikus formátumnak egy ISBN számot, pdf-be konvertálod a kéziratot, és máris mehet az értékesítés.
Magyarországon még mindig a pdf formátum a legelterjedtebb, de mutatkozik már igény az epub és mobi formátumokra is. Ezeket egy egyszerű programmal Word dokumentumból is létre tudod hozni. Ez a program az ingyenes Calibre.
Ha ragaszkodsz a kézzel fogható könyvekhez, meg kell adnod az általad kívánt példányszámot, méretet, borítót – ezt érdemes profi grafikussal terveztetni, hiszen lehet abban a gondolatban némi valóságmag, hogy a könyvet a borító adja el… – és a nyomda kinyomtatja neked, sőt a legtöbb digitális nyomda ki is szállítja az elkészült könyveket a címedre.
Ha elkészültek a könyvek, a nyomda hirdetheti is a saját oldalán, így segít az eladásban, vagy te is kereshetsz erre különböző értékesítési- és marketingmódokat. Hirdetheted a művedet közösségi oldalakon, megkérhetsz ismerősöket, hogy véleményt írjanak róla, majd közzétegyék azt, majd kereshetsz bloggereket is, hogy reklámozzák, így sok lehetőséged van arra, hogy könyvednek közönséget szerezz. Akármelyiket választod a felsoroltak közül, sikerrel járhatsz.
Magánkiadással valóra válthatod az álmod, hogy író legyél.
Rengeteg írni kezdő teszi fel a kérdést magának: kézzel vagy géppel írjak könyvet? A kézzel és géppel írásnak is vannak előnyei, hátrányai, és természetesen mindkét módszerrel el lehet érni a flow állapotot, főleg, ha tolulnak a nagyszerű gondolatok.
Hogyan írjunk könyvet?
Kézzel
A kézzel írás csodálatos előnye az, hogy a szemünket semmi féle képpen sem károsítja. Továbbá, azért praktikus, mert egy apró jegyzetfüzet és toll bármely táskában elfér, így mindig ott lesz a lehetőség hozzákezdeni az íráshoz, ha az ihlet megállíthatatlanul tör ránk. Kézzel írni akármelyik füzetbe, könyv hátuljába, határidőnaplóba lehet, akár munka közben is észrevétlenül lejegyezhető pár mondat. Az ilyen esetekben nyilvánvalóan a legcélszerűbb ceruzával írni, hogy szükség esetén eltávolítható legyen a szöveg.
Azonban, ha valóban könyvet szeretnénk írni, akkor az összes leírt szöveget össze kell szedni és legépelni, így sokkal több időbe telik a mű elkészítése. A kéziratnak pedig legépeltnek kell lennie. Ezért nem célszerű az egészet kézzel írni, főleg, ha hosszú a mű.
Javítgatáskor viszont kifejezetten hasznos lehet a begépelés, mert úgy jobban tudjuk magunkat ellenőrizni, mintha csak mindent visszaolvasnánk, de ezzel nem tanácsos túl sok időt eltölteni.
Géppel
A kézzel írással szemben a géppel írás hátránya, hogy a legtöbb képernyő, legyen az számítógépé, laptopé vagy tableté, szárítja, fárasztja, ezáltal rontja a szemet, így egészségtelenebb állandóan gépelni. Bár szemkímélő gépet is használhatunk, ha van rá lehetőség, de akkor is kíméletesebb kézzel írni. Nagy előnye viszont az, hogy bármikor hozzá lehet tenni nagy mennyiségű szöveget is a jegyzeteinkhez és belejavítani is könnyebb egy digitális dokumentumba, mint állandóan radírozgatni vagy húzgálni a kézzel írt szösszenetekben.
Sőt, bármilyen hosszú szöveget írhatunk, hiszen a dokumentum nem fog ,,betelni”, mint egy füzet, vagy napló, így semmiképpen sem érezzük magunkat keretek között.
Mi több, aki a saját írása elolvasásakor is küszködik, jobb, ha nem kézzel kezd hozzá egy nagyobb terjedelmű alkotáshoz. Gépeléskor nem merülhetnek fel ilyen problémák. Továbbá, a helyesírási hibákat is könnyebb kijavítani a jelzéseknek köszönhetően.
Két agyféltekével
A legnagyobb előnye pedig az, hogy gépeléskor mindkét kezünket használjuk, így két agyféltekés az írás, még akkor is, ha csak egy-egy ujjunkat használjuk, így könnyebben összhangban marad a jobb és bal agyféltekénk.
Bár mindkét módszer megfelelő, a fentebb említett előnyök miatt érdemesebb a gépelést választani, de a legjobb, ha mindig van nálunk egy jegyzetfüzet, akárhová megyünk, hogy minden jó gondolatunkat lejegyezhessük. Továbbá, ha úgy érezzük, hogy a szemünk fárad és szeretnénk pihentetni, ne erőltessük görcsösen a gépelést, hanem térjünk vissza a papírhoz és folytassuk kézzel művünket.
A pánikroham, mint fogalom még nem nagyon elterjedt az emberek körében, inkább csak azok ismerik, akik már átéltek ilyet, vagy tapasztalták hozzátartozójuknál. Legjellemzőbb tünetei: (tovább…)
A jobb agyféltekés írás tanfolyamokon megtanuljuk elengedni a görcseinket. Elkezdünk áramolva írni, nem kontrolláljuk közben a készülő anyagot, hagyjuk, hogy megszülessen a maga természetes módján a szöveg. Ezzel az is együtt jár, hogy a nagyvonalú, nem szabálykövető jobb agyfélteke dominanciája alatt a nyelvtanból tanultak háttérbe szorulnak.
Minden a jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamokkal kezdődött! Vagy mégsem? Már korábban is alkalmaztak agyféltekéket összehangoló gyakorlatokat a kineziológiában, illetve tőlük átvéve az agykontroll oktatásában, amikor könnyebbé akarták tenni a gyerekeknek a tanulást.
A kreativitás azt jelenti a gyerekek esetében, hogy bátran próbálkoznak. Ha elesnek, akkor felkelnek, és futnak tovább. Ha nem sikerül a rajzuk, akkor újat kezdenek legközelebb, és nem nyilatkoznak úgy magukról, hogy „nekem nincs tehetségem”. A kreativitás hibázások sorozata. Minél kreatívabb valaki, annál többet hibázik, hiszen annál többet próbálkozik értelemszerűen. A hiba ténye nem érdekli, mert a hiba a természetben is előfordul, és a Jóisten sem állítja miatta sarokba Természet Anyát… (tovább…)
Ha a gyermeked kreativitását akarod fejleszteni, és még nincs 6 éves, tehát még nem jár iskolába, akkor szülőként/nagyszülőként három nagyon alapvető teendőd van: (tovább…)
Drága Látogatónk! Mint minden weboldal, mi is kezelünk adatokat, és mi is használunk cookie-kat. A honlapunk használatával ezt a tájékoztatásunkat tudomásul veszed, és elfogadod az adatvédelmi szabályzatunkat.
