Kategória: Szövegírás

Szövegírási szolgáltatásunkkal 2016 nyara óta állunk ügyfeleink rendelkezésére, és kizárólag csak olyan kreatív írókkal dolgozunk együtt, akik a mi jobb agyféltekés íróképzéseinken tanultak. Soha nem volt olyasmi a célunk, hogy szövegíró csapatot toborozzunk, de ez magától kialakult. Szövegírásról, tartalomfejlesztésről, tartalomstratégiáról, marketingszövegről szólnak ezek a cikkek, de egyébként még ki is tanulhatod tippjeinkkel a szövegírás mesterségét.

  • Szövegírás webshopoknak – példaszámolás arról, hogy mennyibe kerül

    Szövegírás webshopoknak – példaszámolás arról, hogy mennyibe kerül

    Éppen most olvastam egy cikket egy legendásan megbízhatatlan, lassan már az átverés határát is feszegető webshopról, amely cikkben a szerző megjegyezte, hogy már az gyanús az ominózus shopban, hogy alig vannak leírások a termékeknél.

    Egy weboldalon, ahol a vásárlás a leginkább alapvető opció a felhasználók  számára – tehát nem a szórakozás, nem az informálódás, nem a közösségi érzés –, ott elengedhetetlen, hogy a szöveges tájékoztatás kifogástalan legyen.

    Vegyük végig a webshopok legfontosabb szöveg-szempontjait, és aztán számoljuk ki, hogy mennyibe kerül ezeket a szövegeket megíratni!

    Az üzleti eredmény szempontja

    Egyáltalán: mi a célod? Mik az üzleti céljaid? Mik a terveid? Mikor akarsz eredményeket? Milyen eredményeket akarsz? Mennyi erőforrást vagy hajlandó megmozgatni az eredményekért? Óvatos duhaj vagy, vagy esetleg szeretsz belecsapni a lecsóba? Ezek mind-mind fontos szempontok, sőt, ezek mindennél előbb a legfontosabbak, mert ezek foglalják magukba a te belső motivációidat is. (tovább…)

  • Miért nem írunk már Facebook posztokat? Hát ezért:

    Miért nem írunk már Facebook posztokat? Hát ezért:

    Miért nem írunk már Facebook posztokat? – ezzel a szöveggel frissítettem 2018. 07. 14-én a szövegírás szolgáltatásunk megrendelő oldalát. Íme:

    Frissítés: 2018. 07. 14. – az elmúlt években természetesen nagy örömmel írtunk FB posztokat az ügyfeleknek, de 2017-ben már bevezettük az előzetes tájékoztatást a Facebook posztok ügyében. Ez arról szólt, hogy csak akkor javasoljuk Facebook posztok írását, ha annak tényleg van értelme. Ha a FB oldal elérése alapvetően nulla, akkor azt előbb meg kell turbózni, és csak utána érdemes azért fizetned, hogy FB posztjaid legyenek.

    De mára már oda jutottunk, hogy egyetlen kisvállalkozásnak – de a nagyokra is vonatkozik – sem javasoljuk a Facebook, mint érdeklődő vagy ügyfélszerző csatorna túldimenzionálását a marketingstratégiában. Az is bebizonyosodott, hogy a politikai kommunikációban sem jelent semmit a jó elérés. Illetve a kommunikációban igen, jelent, csak az eredményekben nem. Ezért 2018. július 14-étől kezdve nem vállalunk többé FB posztokat a szövegíróinkkal. Bármennyire is szerettük ezt a munkát is, meggyőződésünk, hogy sem stratégiailag, sem taktikailag nem mutat előre a külön Facebook kommunikáció az olyan vállalkozások számára, akik valódi ügyfeleket akarnak, és nem pedig trollokkal hadakozni, vagy épp a totális érdeklődés nélküliségben „gyönyörködni”.

    Helyette azt javasoljuk, hogy cikkeket írass, amiket kiteszel a saját weboldaladra, kiküldesz a saját hírleveledre, és a saját oldaladról megoszthatod persze a FB oldaladon is, ha már van olyanod (ha nincs, akkor ne hajszold magad a létrehozásával).

    Ennyi! (Azért hoztam ki ide, mert a megrendelő oldalról levesszük most már ezt az infórészt :))

    Itt még találsz infókat arról, hogy mi a véleményem a Facebookról>>

    Jó munkát!
    Vidi Rita

     

  • Szövegírás és reklámszöveg

    Szövegírás és reklámszöveg

    Reklámszövegek

    A mondással ellentétben a jó bornak is kell a cégér – vagyis a mai médiazajos világban, ahol a csapból is állandóan reklámok folynak, senki nem engedheti meg magának, hogy valamilyen formában ne reklámozzon. A termékek és szolgáltatások nem adják el magukat; ezt a célt leginkább megfelelő reklámszövegekkel lehet elérni. A reklámszövegek megjelenhetnek írott vagy hang formátumban, de a céljuk ugyanaz: megragadni a célközönség, vagyis a potenciális vásárlók figyelmét, és vásárlásra ösztönözni őket.

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól
    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Hirdetési szöveg minták

    Hirdetni egyszerű, hiszen csak ki kell tölteni a különböző felületeken a hirdetés feladására szolgáló űrlapot, és már özönlenek is az érdeklődők, csak győzzünk nekik válaszolni! Vagy mégsem? Ma, amikor mindenki hirdet, mindenki mindig minden megnyilvánulásával elad, nagyon nehéz kitűnni a tömegből. A megfelelő hirdetési szöveg minták ebben segíthetnek: kitűnni, feltűnni – és eladni. Mégpedig úgy, hogy a vevő is elégedett legyen. Ezek a minták testre szabva mindig bevethetők, mi több, eredményesen! (tovább…)

  • Hirdetés szövegek, reklámszövegek, cikkírás, szövegírás – ezeket tanácsolom velük kapcsolatban

    Hirdetés szövegek, reklámszövegek, cikkírás, szövegírás – ezeket tanácsolom velük kapcsolatban

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Idestova 10 éve figyelem folyamatosan, hogy milyen keresőkifejezésekre keresve jutnak el az oldalaimra a látogatók, és 10 éve csodálkozom az emberi elme eféle leleményességén is: mi mondunk valami konkrétumot, de az, ami a fejetekben van, az nem biztos, hogy szorosan, hanem inkább lazán kapcsolódik. Az utolsó egy hétben ezekre a teljesen új, szöveggel és szövegírással, hirdetésekkel és reklámmal kapcsolatos kifejezésekre jöttek látogatók tucatjával, és most mindegyikre, mint felvetésre, bővebben is válaszolok. (tovább…)

  • SEO szövegírás

    SEO szövegírás

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Örök téma nálunk a szöveggel történő keresőoptimalizálás, és mostanában különösen sokan kérdeztetek a SEO szövegírásról. Lássuk a lényeget a szövegalapú keresőoptimalizálás világával kapcsolatban! (tovább…)

  • Kreatív szövegírás

    Kreatív szövegírás

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Mielőtt bárki fantáziája meglódulna és kiszínezné a kifejezést, elmondom, mit takar pontosan a kreatív szövegírás.

    Talán te is – mint ahogy az emberek többsége – a nap nagy részében öntudatlanul is a bal agyféltekédet használod. Írsz, olvasol, számolsz, gondolkozol, elemzel, talán elmerülsz a részletekben, véleményt alkotsz, s hangot is adsz neki. (tovább…)

  • A szövegírás három borzongató hibája

    A szövegírás három borzongató hibája

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Te is elköveted ezeket? (tovább…)

  • Baráti tanácsok szövegíráshoz – 7-es lista

    Baráti tanácsok szövegíráshoz – 7-es lista

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Ezeket a tanácsokat a barátaimnak szoktam adni, amikor elolvasom a hírlevelüket, vagy cikküket, vagy bármilyen írásos megnyilvánulásukat, és látom, hogy vannak hiányosságaik, amik egy részét gyorsan lehet javítani, egy másik részéhez meg egy kis újragondolás szükségeltetik. (tovább…)

  • Hogyan térképezd fel a célközönséged problémáit? És miért kellene ezt tenned?

    Hogyan térképezd fel a célközönséged problémáit? És miért kellene ezt tenned?

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    A szövegírás szolgáltatásunk alapvetése az, hogy mi gyorsak vagyunk. Ha megkapjuk a szövegírási feladatot, mi napokon belül végzünk a munkával. De mire eljutunk a konkrét feladat meghatározásáig az ügyfél részéről, az néha hetekig is eltart!

    (tovább…)

  • Hogyan írjunk reklámszöveget gyorsan és egyszerűen?

    Hogyan írjunk reklámszöveget gyorsan és egyszerűen?

    Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

    Az elmúlt egy évben nagyon sok rövid és közepesen hosszú reklámszöveget írtunk az ügyfeleinknek, felsorolhatatlanul sok témában. Volt, amire nekünk is könnyű volt ráhangolódni, és volt, amire még én is azt gondoltam első ránézésre, hogy „hátöööö…”, de pár perc múlva már beindulnak az ember fogaskerekei, ha tudja, milyen kérdések mentén kell végiggondolni a reklámszöveget. (tovább…)

  • A provokatív kommunikáció egyértelmű előnye

    A provokatív kommunikáció egyértelmű előnye

    Te is szeretsz úgy kommunikálni, hogy közben a végletekig odafigyelsz arra, hogy nehogy megbánts valakit, de főleg nehogy felhúzd, felidegesítsd, vagy épp gondolkodásra késztesd az olvasóidat?
    Te is inkább óvatos vagy, mint felforgató?

    Akkor lúzer vagy! Egy vesztes!

    (tovább…)

  • 9 fontos kérdés és válasz a szövegírásról

    9 fontos kérdés és válasz a szövegírásról

    Szövegírás kiszervezés: hogyan kezdjünk neki?

    A szövegírás kiszervezését két dolog szokta motiválni: az egyik a vélt hozzá nem értés, amikor a szövegírás megrendelő úgy véli, hogy nem tudna jó szöveget írni, a másik pedig a volumen-probléma. Van olyan, hogy akár már egyetlen FB poszt megírása is időakadályokba ütközik, a rendszeres publikálásra meg szinte már egy külön ember kellene, ezért keresnek a megbízók szövegírót, vagy szövegíró csapatot. (tovább…)

  • 5 pusztító weboldal hiba, amik manapság egyenesen végzetesek lehetnek

    5 pusztító weboldal hiba, amik manapság egyenesen végzetesek lehetnek

    Egy weboldalon a minőségbiztosítás alapvetései szerint egymillió hibalehetőséggel kell szembenéznünk, kisebbekkel-nagyobbakkal egyaránt, sőt, egyszerre többel is. Sokkal. De mindig, minden kornak megvannak a maga típushibái, amiket érdemes koncentráltan elkerülni, persze csak akkor, ha egy névjegy hatékonyságát meghaladó weboldalt szeretnénk üzemeltetni, amin például az értékesítést is szeretnénk letudni.

    Most vegyük végig a mai legtipikusabb weboldal hibákat, és azt, hogy hogyan kell ezeket elkerülni.

    (tovább…)

  • Szövegíró munkát keresel? Olvasd el ezt kérlek, aztán várunk sorainkban!

    Szövegíró munkát keresel? Olvasd el ezt kérlek, aztán várunk sorainkban!

    Nagyon sok megkeresést kapunk azoktól, akik szövegíró munkát keresnek, és szeretnének kreatív szövegíróként tevékenykedni. A legtöbb bennünket megkereső már rendelkezik a szövegírás terén komoly szakmai tapasztalattal és jelentős szövegírói múlttal, de sokan vannak olyanok is, akik „csak” felismerték a lehetőséget, vagy épp olyan az élethelyzetük aktuálisan, hogy van lehetőségük a szövegírásban kipróbálni magukat.

    (tovább…)

  • Így szoktasd le a vállalkozásodat a Facebook-függőségről

    Így szoktasd le a vállalkozásodat a Facebook-függőségről

    Képzeld el azt a szituációt, amikor van egy email listád, rajta olyan emberekkel, akikkel rendszeresen kommunikálsz, és akik alapvetően a szakértelmed, a szolgáltatásod, a vállalkozásod miatt iratkoztak fel hozzád. Ezek az emberek óriási arányban figyelnek oda rád, a legrosszabb, legbénább szöveggel megírt leveleidet is 10-12%-os arányban megnyitják, elolvassák. Szuper perspektíva, ugye?

    És akkor képzeld el, hogy erre az email listádra kiküldöd a Google.hu linkjét, benne a következő instrukcióval: keress rá a szolgáltatásunkra, és ámulj!

    (tovább…)

  • Marketing szövegírás árak

    Marketing szövegírás árak

    Arról már írtunk korábban, hogy hogyan számoljuk a szövegírás árainkat, és miért úgy, de most beszéljünk csak és kizárólag a marketing szövegírás árainkról.

    Nem leszek hosszú, ígérem!

    Részlet a Marketing Szövegírás oldalunkról:

    RitArt Academy Marketing Szövegírás Árak:

    Marketingszövegek, sales szövegek: 10,- forint leütésenként
    Landing oldalak, feliratkoztató oldalak: 10,- forint leütésenként
    Értékesítési levelek: 10,- forint leütésenként
    Reklámanyagok, szóróanyagok, hirdetések szövege: 10,- forint leütésenként
    Már meglévő marketingszövegek újraírása: 10,- forint leütésenként

    Összességében minden marketingszövegünk alap leütés-ára 10,- forint leütésenként.
    A leütésekbe beleszámoljuk a szóközöket is.

    Sürgősségi felár, ha 48 órán belül kell a szöveg: +3 forint leütésenként.

    Konkrét példák a fenti marketing szövegírás árakra:

    • 1000 leütéses, vásárlásra buzdító, érzelmekre ható sales levél megírása: 10.000,- forint.
    • Hirdetés megírása egy nyomtatott magazinba 500 leütéssel: 5.000,- forint.
    • Értékesítési oldal 10000 leütéssel: 100.000,- forint.
    • Landing oldal 7500 leütéssel: 75.000,- forint.
    • Jelenleg nem jól teljesítő sales oldal átírása, amely most 6700 leütést tartalmaz: attól függ, hogy mi mennyire írjuk meg, annyiszor 10 forint. (Általában 7000-8000 leütés egy átlagos sales oldal szövegterjedelme.)

    Semmi bonyolult, csak egy számot kell fejben tartani: 10 forint.

    A kérdés már csak az – ez a kedvenc kérdésem, ha észrevetted –, hogy mennyit fog neked hozni ez a leütésenként 10 forint befektetés? Nem 10 forintot, és nem egyszer, azt garantálom 🙂

    Itt tudod megrendelni a Marketing Szövegírás Szolgáltatásunkat>>

    Vidi Rita

  • PR cikk írása, SEO cikkek írása

    PR cikk írása, SEO cikkek írása

    Mi az a PR cikk, amire mostanában mindenki rámozdult, és mire jók ezek? Mi köze van ezeknek a széles körben keresett PR cikkeknek a hagyományos értelemben vett PR tevékenységhez, és miben különböznek attól?

    A PR régen

    A PR eredeti jelentése Public Relations, és a magyar kommunikációs eszköztárba sajtókapcsolatként került. Ez tényleg azt jelenti, amit a szó sugall: kapcsolatban lenni a sajtóval, az újságírókkal, és igazából olyan jó kapcsolatban lenni velük, hogy lehetőleg rosszat ne írjanak és közöljenek rólunk, hanem inkább jót.

    A jó kapcsolatot ténylegesen emberi kapcsolatként fogd fel ebben az esetben: az újságíró információt keres, megkérdezi mondjuk emailben vagy telefonon a téma egyik szakértőjét, akit talál – ez legyél mondjuk te –, és feltesz neked pár kérdést. A válaszaidat beleszerkeszti a saját anyagába – írásába, interjújába, műsorába -, és hivatkozik rád névvel, titulussal, esetleg weboldallal.

    Te biztosítod arról, hogy bármikor szívesen állsz rendelkezésére hasonló témákban – meg még egy párban, ami tényleg passzol a szakterületedhez –, és majd keresitek egymást.

    A jó kapcsolat alapján te, ha közlésre támad kedved, megkeresed őt, és elmeséled neki, hogy épp egy új dolgot indítottál útjára, ha esetleg ez a tény illeszkedik bármilyen munkájába a közeljövőben, szívesen vennéd, ha ez közlésre kerülne azokon a nagy forgalmú médiumokon, ahol – amikkel – ő dolgozik.

    És ez így megy az idők végeztéig: hol te segíted ki őt, támogatva abban, hogy színvonalasabb munkát végezhessen, hol meg ő segít ki téged a szívességedért cserében azzal, hogy igyekszik teret biztosítani számodra a kommunikációs csatornáin, természetesen a saját lehetőségeihez mérten.

    Ugye milyen jól hangzik?
    Hát akkor mondom a rossz hírt: vannak országok, ahol ez a dolog már egyáltalán nem működik, de igazából úgy kellene fogalmaznom, hogy ez az egész PR dolog az eredeti verziójában és céljával már egyáltalán nem működik. Nemcsak itt, máshol sem.

    Persze, egy kisvállalkozás nem engedheti meg magának, hogy ne legyen PR tevékenysége, de ma a PR úgy néz ki, hogy PR ügynökségekhez tolod befelé a közölni kívánt információkat, ők meg áttolják a szerintük a témájuk iránt érdeklődő újságíró kollégáknak. Egy újságíró naponta kap legalább harminc sajtóközleményt, és mivel nincs köztetek valódi kapcsolat, te igazából  nem tudod, hogy mire is lenne aktuálisan igénye. Nem ír neked, hogy figyi, Marci, ezt írd már át egy kicsit bulvárosabbra, mert akkor meg tudjuk jeleníteni az egyik női portálon, mert nem tudja, hogy ki vagy, hiszen csak a PR ügynökséggel van kapcsolatban. Mire átfutna egy lényeges módosítási kérés, már rég aktualitását veszíti a közlemény, amit mindenki tudomására akartál volna hozni.

    A hagyományos PR-ra is szükség van, meg a kommunikációs stratégiába a PR beillesztésébe, mert lehetnek olyan szituációk, amikor ott toporognak az újságírók kérés  nélkül is körülötted – pl. ha a kávézódban valakit megharap az egyik vendég aranyhörcsöge, mert ő a zsebében szereti mindenhová magával hordani –, és te ilyenkor küzdesz, mint malac a jégen, hogy ne keltsék rossz híredet. Ez is PR, hogy kárenyhítés célzattal nyilatkozol a sajtónak.

    De vajon ez a mostani felkapott PR cikk írás, amire a címben utaltunk? Mert azt látjuk az eddigiekből, hogy ez már nem igazán működik az, amit hagyományos PR-nak tekintünk, és ami ugye messze nemcsak írásos közlésből áll. Vagy valami másra van igényük manapság PR cikk gyanánt a közölni kívánó szervezeteknek?

    A PR ma

    A klasszikus PR-nál hihetetlenül fontos alapvetés és etikai kívánalom, hogy a közlés megvalósulásáért a vállalkozás vagy szervezet egyetlen árva petákot sem fizet a médiumnak, vagy a sajtómunkásnak. A klasszikus PR tényleg emberi kapcsolatokra épül, és valódi hírtartalomra (pl. botrány esetén).

    De ma már, az interneten más dolgok dominálnak. A szervezeteknek nemcsak az a fontos, hogy megjelenjenek pl. a kereskedelmi tévék közérdeklődésre számot tartó beszélgetős műsoraiban – amúgy vannak még ilyenek? –, mint vendégszakértők, vagy interjúalanyok, mert ezek a pillanatnak szólnak.

    Sokkal fontosabb, hogy például egy cikkünket minél többen osszák meg a saját oldalukon, sőt, legyen olyan kedvesek, még a mi oldalunkra mutató linket is elhelyezni bennük.

    Na, ez megint csak az álom kategória, bár annak idején voltak olyan elvetemült őrültek, akik önként és spontán linket biztosítottak másoknak, de ma a netfelhasználók óriási többségének csak egyetlen helyen jut eszébe linkelni, a FB-on. Más felületeken azt sem tudják, hogyan kell. A bloggereknek meg nem jut eszükbe, hogy ilyesmit kellene csinálniuk, és pont.

    Szóval, mi is a célja a szervezetnek? Hogy  terjedjen a jó híre, beivódjon az elmékbe a neve, a szolgáltatása, az, hogy kik is az ő potenciális ügyfelei és milyen problémára nyújt megoldást, továbbá LINKET KAPJON.

    Na, ez a PR cikk lényege ma, és ez lesz még a következő években is: linket kapni máshonnan.

    PR cikket tehát azért szoktak velünk íratni az ügyfelek, hogy legalább három legyet üssenek egy csapásra:

    • A PR cikkben nagy eséllyel benne lesz a nevük, mit csinálnak, mivel foglalkoznak, mi a megoldásuk a milyen problémára.
    • A PR cikk dugig lesz olyan kulcsszavakkal, amik kiváló környezetet építenek fel a
    • bele illesztett, rájuk mutató link számára.

    Hát nem mindegy, hogy milyen szövegkörnyezetből mutat link ránk?

    Nem. Ha én ide kiteszek egy bármilyen linket pl. az oldalsávba, az nem ér annyit, mintha írnék ugyanarról a valamiről egy cikket, és abból linkelnék.

    Az sem mindegy, mi van a link körül (az egész oldal relevanciája) az sem mindegy, milyen minőségű szöveg van a link körül, nem mindegy, hogy magának a linknek mi a szövege, hol helyezkedik el a szövegben, és még sorolhatnám a különböző szempontokat, amiket egyébként nem mindenki szokott egyidejűleg használni.

    Van olyan ügyfelünk, aki a témájával releváns cikkeket kér, azokba beleteszik egy hevenyészett mondatrészbe a rámutató linket, aztán kész.

    Van, aki kiemelten kéri, hogy a neve, cégneve kerüljön bele a cikkbe, és eleve úgy legyen megírva, mint egy klasszikus PR cikk, ne pedig valamiféle populáris, klikkvadász tartalom legyen köré kerítve.
    Általában Zrt-k nem 10 hasznos tippet szoktak íratni, hanem vezérigazgató-beszéltető típust, míg a kisebb vállalkozások a hasznosságra mennek rá – egyébként nagyon helyesen -, és kevésbé erőltetik a nagyság és a sikeresség kidomborítását.

    A mai PR cikkek mindig kulcsszavazott cikkek, mert egyáltalán nem az a lényegük, hogy közvetlenül betereljék a saját értékesítési tölcsérükbe az olvasókat, és mindenáron és azonnal ügyfelek legyenek belőlük, hanem az a legfőbb lényegük általában, hogy link mutasson a saját oldalulkra.

    A legnagyobb különbség régi és új között

    Óriási különbség a klasszikus és a mai, SEO célokat szolgáló PR cikkek között, hogy a mai PR cikkeknél fizetsz a megjelenésérét/publikálásért annak az oldalnak, ahova kikerül, és ez nem is kérdés, hogy kell-e fizetned érte, mert biztosan IGEN.

    Ezek a leközlő oldalak általában magánkézben lévő kisebb-nagyobb portálok, online magazinok, tematikus blogok, de igazából van az a pénz, amiért a hatalmas portálok is kiteszik natív tartalomként a cikkedet…

    A SEO-dominált PR cikkek a keresőoptimalizálás egyik legütőképesebb fegyverévé váltak az utóbbi években, de a Google is üldözi ám ezeket, mert ezt a linkek manipulálásának tekinti, de magyar nyelven nem fenyeget még az a veszély, hogy a PR cikkes linkmanipulálásra fény derülne.

    A PR cikkek előnye

    Bár vannak a PR cikkeknek hátrányai, de több az előnye. Megnyugtatásképp előbb a hátrányok:

    • Nem olcsó sem a tartalomfejlesztés, sem a kikerülés, bár mi általában 1,8 forint leütésáron írjuk ezeket a PR cikkeket IS (mint más cikkeket), kivéve a biztosítás, ingatlan és pénzügy témákat, mert azoknál kicsit drágább az írás (3,- ft);
    • Idő, míg elkészül egy-egy cikk, de hát ez nemcsak PR cikkeknél van így. Pár nap kell rájuk biztosan, általában 2-3 nap.
    • Egy cikk csak egyetlen oldalra kerülhet ki, így ha kellene nekünk vagy 500 bejövő link, az bizony 500 különböző cikket jelent, de egyébként 500 különböző IP címen lévő blog-oldal-portál is kelleni fog a pakliba. Szóval nem ám olyan egyszerű ez, ahogy a PR cikk lehetőséggel először találkozók elképzelik.

    És akkor az előnyei:

    • Mindenre képesek a PR cikkek, amikre a saját oldalon megjelenő cikkek is képesek, tehát tanítanak, szórakoztatnak, szűrik a homogén csoportból a valóban érdeklődőket, elvarázsolnak, megnevettetnek, stb. Bármit elérnek, amit el akarsz érni, persze nem árt eldönteni, hogy mit akarsz elérni.
    • Építik a hírnevedet, az imázsodat, és bebiztosítják – körbebástyázzák – az ezzel kapcsolatos céljaidat.
    • Tudatalatti üzenetek közvetítésére is alkalmas. Ezt nem fogom részletesen kifejteni, ez írói mesterfogás, ha ügyfelünk vagy, vagy leszel, kérhetsz ilyet.
    • Építik a piacodat, és a piaci részesedésedet is növelik.
    • Linket adnak, ami SEO előny, erről azt hiszem már eleget beszéltünk.
    • Figyelmet és olvasót adnak: a legtöbb PR cikkes oldal valódi látogatókkal bír, tehát közvetlen forgalomra is számíthatsz.
    • Ez egy reklámozási lehetőség, ami azért előnyös a modern reklámokkal szemben, hogy ezeket a cikkeket a felhasználók semmilyen reklámblokkoló eszközzel nem tudják kiszűrni. De az elméjük sem tudja kiszűrni, ha jól van megírva a cikk, akkor biztos lehetsz benne, hogy olyan falakon jutsz át, amiken más sosem fog, mert az a másvalaki mondjuk hirdetési rendszereken keresztül próbál érvényesülni…

    Kiknek érdemes PR cikket íratniuk velünk?

    Azoknak, akiknek nagyobbak a céljaik, mint most az eredményeik, és vannak még üresjárataik a cég kapacitásait tekintve, meg úgy egyébként nagyobb sikerekre vágynak.

    A Facebookon posztolás, vagy bármely közösségi médiás jelenlét kiválthatja a PR cikkeket?

    Lóf…. majdnem csúnyát mondtam, elnézést. Szóval NEM. A közösségi médiából hiába mutat rád link, a Google azt kereken nullának értékeli linkerő szempontjából, a hagyományos értelemben vett PR eredménye meg konkrétan negatív is lehet, ha hozzávesszük az egészhez, hogy mások sikerének örülni senki nem képes igazából, csak maximum irigykedni…

    Kiválthatja a PR cikkes megjelenés a saját oldalon való tartalomépítést?

    Nem, soha! Azt csak TÁMOGATHATJA.

    Szerintem a 80-20-as szabály lehet egy követendő arány: 80 saját tartalom a saját oldalra, 20 PR cikkes megjelenés máshol (8-2; 4-1). Ha másképp teszel, mások vállalkozását jobban építed, mint a sajátodat. És azt, könyörgöm, ne csináld – csak ha fizetnek neked érte :).

    Vidi Rita

  • Marketing szöveg trükk – vesd be, jobban fogsz járni

    Marketing szöveg trükk – vesd be, jobban fogsz járni

    Szövegírás

    Abban már megegyeztem magammal itt a blogon, és mivel senki nem mondott ellent, kizárólag csak egyetértésről tanúskodó visszajelzéseket kaptam, ezt akár tényként is kezelhetjük, hogy a weboldaladon minden szöveg marketing szöveg. Akkor is, ha te nem annak szánod, az összes szöveged valamilyen értelemben és minőségben a marketingedet fogja támogatni, vagy ha nem jól csinálod a dolgokat, akkor bizony gyengíteni.

    Most mutatok egy trükköt, amit a szövegben használva, kiiktathatsz egy gyengítő hatást, amit sokaknál látok, és vélhetően nincsenek tudatában annak, hogy ez a lényegtelennek tűnő apróság milyen durván hátráltató tényező lehet a marketingben.

    Egy nagyon hatékony marketingtámogató trükk a szövegben

    Bármennyire is furán fog hatni, most nem megfogalmazásról, szavak egymás után pakolásának eltitkolt szuperhatékony megoldásáról fogok beszélni, hanem a SZÁMOKRÓL.

    Szerencsére nagyon sok cég mondhatja el magáról, hogy már sok-sok éve tevékenykedik a piacon, és nagyon jó látni, mikor egy cég afféle idővonalat tud felállítani a projektjeiről, amin minden egyes évre jut valami világmegváltó újítás, vagy valami döbbenetesen irigylésre méltó piaci eredmény. Ez az, amikor soroljuk az évszámokat, és mellé írjuk-mutatjuk, hogy mikor éppen mi történt.

    Mint például nálunk, a bemutatkozó részben: RitArt Rólunk

    Ugye milyen szuper megoldásnak tűnik?
    Pedig nem az. 🙂

    Természetesen nem kell most a szívedhez kapnod, hogy úristen, tele van az oldalad évszámokkal, mert vannak helyzetek, amikor ez megkerülhetetlen. Például egy kampány záró határidejét igen is ki kell írni akár többször is, hogy márpedig ekkor és ekkor fog bekövetkezni: 2017. XX. YY. ZZ:WW, mert az is tudvalevő, hogy amit félre lehet érteni, azt természetesen félre is fogják érteni.

    Tehát az egyértelműség zászlaja alatt kellenek a dátumok, percre pontos időpontok. Ez is egy értékesítési trükk.

    DE.

    Amikor az értékesítésnek és a marketingnek az a része zajlik, hogy igyekszel érzelmi húrokat pengetni, akkor egy egyszerű évszám megjelenítése a szövegben úgy hazavágja az érzelmihúros igyekezeted, hogy attól koldulsz.

    Ugyanis mi történik, mikor teszem azt leírom neked, hogy micsoda csodálatos haszna lesz annak, ha elolvasod ezt a cikket, majd beleírom bizalmi tényezőként, hogy „már 2007 óta foglalkozom tartalomstratégiával”.

    Ott egy szám, ami az addig bűvöletben ringatózó jobb agyféltekét lekapcsolja, és bekapcsol a soha-vásárolni-nem-akaró bal agyfélteke, hogy értelmezze a szám jelentőségét.

    Bekapcsol, és így morfondírozik, hiszen ez a dolga: „Hm… vajon milyen régen is volt 2007? Milyen évet írunk most? 2017-et. Akkor az tíz éve volt… Hm, hát nem rossz szám ez, de azért még nem esünk hasra tőle, meg különben is, év elején, vagy év végén történt 2007-ben. És apropó, én mit is csináltam 2007-ben…?”

    És már ott is vagyunk, ahol a part szakad, mert az olvasó vásárlásra és befolyásolhatóságra fogékony elméje – jobb agyfélteke – elveszítette a fonalat, és elment aludni. Maga helyett ott hagyta a számok bűvöletében élő bal agyféltekét, aki szépen kiszámolta, hogy hány éve is érdemes bennem megbízni, de ennél tovább nem képes jutni. Persze, majd legközelebb ő is esetleg pozitívabban viszonyul hozzám, hacsak… hacsak nem dobok be megint egy évszámot.

    De akkor évszám helyett mit használjunk?

    Konkrét számokat.

    – 10 éve vagyok a ilyen és olyan szakértő.
    – 9 éve foglalkozom kutyatenyésztéssel.
    – Most, mikor ezeket a sorokat írom, éppen 5 éve, hogy belekezdtem a Forexezésbe…

    Ne hagyd, hogy számolni kezdjen a bal agyfélteke, mert hazavágod az összes hatást, amit addig már elértél a marketing szöveggel.

    Ha mindenáron évszámot akarsz használni, akkor azt a szöveg legelején tedd, és utána már ne!
    Mindezek vonatkoznak cikkekre, értékesítési levelekre, promóciós anyagokra.

    Egy találós kérdés: vajon miért működnek olyan jól a visszaszámoló alkalmazások a promóciókban? Mert nem hagyják számolni a bal agyféltekét, egyszerűen közölnek egy adatot, amit könnyű befogadni, nem kell matekozni. Az csak bónusz, hogy vizuálisan is erőteljes hatásúak.

    Egészségedre!

    Vidi Rita

    Szövegírás

  • Számoljunk a nulláról! Mennyibe kerül egy teljesen új weboldal…

    Számoljunk a nulláról! Mennyibe kerül egy teljesen új weboldal…

    …tartalmi felépítése és felfuttatása egy bevételtermelő szintre?

    Szövegírás

    Az alábbi írás egy végtelenül szubjektív számolást tartalmaz, mert nagyon sokan kerestetek meg bennünket azzal, hogy réges-régi oldalatok tartalmait alakítsuk át a modern idők hívószavának engedelmeskedve, továbbá úgy építsük fel az egészet, hogy biztosan pénztermelővé is váljon. Illetve ott a másik verzió: nincs régi oldal, most szeretnétek indítani egyet a nulláról, és ehhez kértek kalkulációt, hogy milyen típusú, milyen terjedelmű, milyen célú szövegek kellenek majd, és ezek mennyibe kerülnek, ha mindent mi csinálunk.

    3  intelem, mielőtt a számokhoz görgetsz

    Intelem1#

    Azt szeretném a kalkuláció részletezése elé közölni és külön kiemelni, hogy az alábbi összeget nálunk nem egyben, hanem lépésről-lépésre fizetik ki az ügyfelek. Bár kapacitás szempontjából 1-2 hét alatt el tudjuk készíteni az alább felsorolt tartalmak mindegyikét EGYSZERRE, ez nem jelenti azt, hogy el is kell készíteni mindent előre, mert az online stratégiának – ahogy ezt a Tartalomstratégia 5 perc alatt című könyvemben is írtam – szerintem szerves része az állandó reakciókészség a vállalkozás részéről. Szerencsére az online marketing nem kell, hogy statikus legyen, sőt érdemi előnye, hogy dinamikus, és érdemes arra koncentrálni, hogy az először kiadott összegek gyorsan megtérüljenek, és annyi pluszt termeljenek, hogy a további összegek kifizetését, és a további tartalmakat ezekből már – legalább részben – finanszírozni lehessen.

    Intelem2#

    Gyakorlatilag ugyanezekkel az árakkal/költségekkel számolhatsz, ha te magad készíted el az összes tartalmat, egyedül. Nehogy azt hidd, hogy a szöveg csak akkor kerül pénzbe, ha mi csináljuk, vagy valaki másnak szervezed ki. Akkor is pénzben kifejezhető az értéke, ha te csinálod, sőt, mondok egy érdekeset: akkor a legdrágább, ha te, a cégvezető csinálod, mert a vállalkozásodban vélhetően a te időd a legértékesebb.

    Intelem3#

    A lista webshopokra is vonatkozik, nemcsak például szakértői oldalakra, vagy egyébként egyedi értékesítési oldallal értékesítő honlapokra. További költség ugyanakkor a webshopoknál a termékenként teljesen egyedi, legalább 1000 leütéses termékleírás, kategória leírás. Webshopod van? Hány terméked is van? Annyiszor 1500 forinttal számolhatsz. Ez egyszeri költség.

    Az alábbi számítást úgy végeztem, mintha magamnak csináltam volna. Nincs benne túldimenzionált tartalom, a darabszámok nem azért annyik, amennyik, hogy „nyomják a súlyt”, hanem azért, mert ezek bármilyen új, vagy újraéledő projektnél a realitások.

    Tehát akkor tartalmak típusonként és számokban

    Ezekre a tartalmakra lesz szükség egy nagyon ütős weboldalhoz (a leütések száma nyilván változó lehet, a legáltalánosabbakat, leggyakrabban előfordulókat vonultattam fel):

    A sorrend lehet időrendben pontosan ez, ahogy itt találod, egymás után.

    1. Bemutatkozó oldal – 4000-5000 leütés=6000-7500,- forint.
    2. Kapcsolat és impresszum oldal – 1000 leütés=1500,- forint.
    3. Nyitóoldal, aminek a legfőbb célja, hogy feliratkozzon vagy árajánlatot, ingyenes felmérést, esetleg visszahívást kérjen a potenciális ügyfél, tehát a végén valamilyen konkrét lépést végezzen el, de ami igazából nem konkrét vásárlás, vagy megrendelés: 7000-8000 leütés=70000-80000,- forint. VAGY:
    4. Egyszerűbb nyitóoldal, ahol nem elköteleződés a cél, hanem pusztán annak sugalmazása, hogy mennyire menő vállalkozás vagyunk: 6000-8000 leütés=60000-80000,- forint.
    5. Külön feliratkoztató oldal – regisztráció a csaliért cserében, ami nem a főoldalon van, hanem egy aloldalon, almenüben. 7000-8000 leütés=70000-80000,- forint.
    6. Maga a csali: 30000-100000 leütésig: 90000-300000,- forintig. Ez olyan csali lesz, amit gondolkodás nélkül elkérnek a látogatók, és olyan információkat tartalmaznak, amik a későbbiek folyamán számodra az értékesítést könnyítik meg, számukra pedig megkönnyíti majd a vásárlás melletti döntést, mert nem túlzás azt állítani, hogy a csali olvasása közben akár még meg is szeretnek.
    7. Értékesítési oldal, amin konkrét bevételszerzés a cél, egy lépésben. Semmi feliratkozás, semmi kerülő út, csakis az eladás: 7000-20000 leütés=70000-200000,- forint.
    8. Levelek a csali után: 10000,- forint/darab – A csali ha lehetséges, legyen egyben letölthető információs anyag+kupon+videó+tagság titkos csoportban, de néhány levél is kellhet a regisztráció után. Ahány levél, annyiszor 10000,- forinttal számolj. Általában 2-3-4 levéllel lehet kalkulálni, amikkel még bizalmat építesz egy-két hétig.
    9. Külön értékesítési levelek, amiket kampányok keretében, vagy szórványosan küldesz majd, szintén 10000,- forinttal számolhatók darabonként. Kampányonként számolj 10-12 levéllel.
    10. Rendszeres hasznos tartalommal bíró, imázs és bizalomépítő cikkek, éves szinten kb. 300 darab. Ennél jóval kevesebb is lehet, ez nagyon piacfüggő, de általánosságban véve, ha olyan piacra akarsz belépni, ahol már sokan vannak mások is, akkor jobb, ha 300 cikkel számolsz, mert brutális versenybe csöppensz (havonta 25 cikk). Szűk réspiacokon akár évi 48 – havonta 4 – cikk is elég lehet, de könyörgöm, ne ennyivel számolj, hanem háromszázzal, mert a vállalkozások többségének nem elég havi négy cikk, ezt jobb, ha tudomásul veszed.
      A cikkek hossza különböző kell, hogy legyen:
      – 20 darab 10000 leütéses, hosszú, mély, elemző tartalom, amiket jó eséllyel fognak linkelni máshonnan is (ergo imádni fogja a Google), és örömmel fogják olvasgatni a látogatók, mert átfogó képet adnak a termékeddel releváns témákról, építve a bizalmat, imázst, elköteleződést, amit akarsz. Költség: 300000,- forint, ha egyszerű témákról van szó (pl. . 600000,- forint, ha ingatlanról, pénzügyről, biztosításról van szó:
      – 280 darab 3000 leütéses, könnyen fogyasztható, érdeklődést keltő, rendszerességük okán az egész oldalt népszerűsítő cikkek, amik nagyüzemben terelik az embereket a feliratkozó és értékesítő oldalra.
      280*4500,- forint= 1260000,- forint.
      Havi bontásban egy nem speciális témával dolgozó blog számára ez 130000,- forint lehet.

    A jó hír: 300 cikknél többre nem igazán van szüksége ma egy magyar vállalkozásnak, tehát ez a plafonok plafonja. A havi 4 és a havi 25 között találd meg a saját arany középutadat.

    Összesen tehát:

    Ha minden esetben a minimumot vesszük figyelembe a kalkuláció alapján: 633500,- (évi 48 cikkel)

    Ha minden esetben a felső plafont vesszük alapul: 2609000,- forint (300 cikkel)

    Van egy „kis” különbség, ugye?

    A három tényező, ami segít a döntésben

    Három dolgot kell figyelembe venned: ezekből az összegekből a cikkeken és a kampányleveleken kívül mindent csak egyszer kell elkészíteni. Ezek az egyszer elkészítendő tartalmak időt állóan és kiforrottan fogják terelni az embereket a kassza felé.

    Ezek elkészítése 319.000,- forintból kijöhet már, a többi pedig majd alakul.

    A leghúzósabb tételt a rengeteg cikk jelenti, de most kell figyelembe venned a második fontos dolgot: mennyit akarsz egy évben keresni a vállalkozásoddal? Mert ha sokat, akkor ezek az összegek SEMMIK.

    Vannak olyan ügyfeleink, akik milliárdos bevétellel büszkélkednek, de két cikket olyan nehezen rendelnek meg, mintha gyökérkezelésre kellene menniük. És vannak olyan cégek az ügyfeleink között, akik bár nem tartanak fenn irodaházat, nem ötvenen dolgoznak náluk, hanem konkrétan egy fő, de havi szinten rendelik a cikkeket sorra, és nem 4-et.

    A harmadik tényező, ami fontos, hogy MIKOR fog ez PÉNZT TERMELNI?
    Olcsóbbnak tűnhet nekifutni egyesével, ötösével, tízesével cikkeket rendelni teljesen új, vagy megújulni akaró oldalakra, de MINEK, ha azok a részek, amik eladnak, elköteleződésre veszik rá az embereket, azok nincsenek még kiépítve? Nem a cikkekkel kell kezdeni, hanem az értékesítési és feliratkoztató oldalakkal.

    A kérdés mindig az, nemcsak a szövegírásnál, hanem úgy egyébként a vállalkozásnál: mennyit vagy hajlandó kockáztatni a sikerért? Van, aki kevesebbet, van, aki többet. A döntés a tiéd. Akár kevés, akár sok szövegre van szükséged, mi pont rád várunk, hogy megírhassuk neked! 🙂

    Szövegírás

  • Facebook poszt újrahasznosítási egyszeregy a nagyobb eredményekért

    Facebook poszt újrahasznosítási egyszeregy a nagyobb eredményekért

    Szövegírás

    Nagyon sokan fektetnek extrém sok energiát a Facebook posztjaik kitalálásába, létrehozásába, hogy aztán egyetlen egyszer használják fel ezeket, rábízva a vak szerencsére az eredményességüket. Mert remélem, senki számára nem újdonság az, hogy nemcsak magán a Facebook poszton múlnak az elérések és a hatalmas sikerek, hanem egyrészt a rajongói oldalunk alapvető eredményességén, másrészt pedig úgy általában véve az időzítésen.

    Nézzük ezt a kettőt kicsit részletesebben!
    Néhány éve Schobert Norbi – akinek eredményeit abszolút tisztelem, most azért említem őt, mert mindenki ismeri – nyílt levelet írt Mart Zuckerbergnek, a FB atyjának, hogy igencsak nehezményezi azt, hogy a vérverejtékkel és sok pénzzel felépített FB rajongói bázisának alig töredékét, néhány százalékát éri csak el. Gondolj bele, félmillió rajongóból, akik elkötelezettségüket már réges-rég kinyilvánították Norbi felé, elért kb. 10ezer embert. Ez nem kis szám, de az 500.000-hez képest igencsak kicsi! Hatalmas port kavart ez a nyílt levél, még a bulvársajtó is cikkezett róla – persze lássuk be, Norbi nem véletlenül mondja azt, amit, ha azt szeretné, hogy vele foglalkozzon a sajtó 🙂 –, és bizony felhívta a figyelmet arra, hogy ja, igen, egyébként alig pár százalékát éred el a rajongóidnak.

    Erre a guruk kiálltak, és elmondták, hogy igen, ez így van, és ez van, ezt kell szeretni, mert a FB nem jótékonysági intézmény. Namost ezen guruk egy része már nincs is a piacon, eltűntek azóta. Másik része meg tényleg a 2%-át éri el az akár többszázezres közösségének, csak ők nem írnak nyílt leveleket, hanem tényleg elhitték, hogy meg kell elégedni az 1-2 %-okkal, és nincs más teendő, mint alapvetően a bázist növelni, mert minél nagyobb a rajongói tábor, nyilván annál nagyobb szám lesz annak az 1-2%-a.

    Akkor mondom most a rossz hírt: ha te is belenyugodtál abba, hogy csak az 1-2%-ot tudod elérni, akkor te is bevetted a maszlagot, és gyakorlatilag veszteséget termeltél eddig.

    Ugyanis nagyon szisztematikus munkával el lehet érni a 20-30% elérést is, de tudnék neked mutatni olyan oldalt is, aminek 55% az elérése. Mindezt hirdetés nélkül, más néven INGYEN.

    Hogy mi a titok? Mit kell tenni ahhoz, hogy ne 1%, hanem 25% legyen a rajongói oldalad elérése? Azt az ügyfeleinknek árulom el részleteiben, persze közülük is csak azoknak, akiket érint a dolog, nyilván nem toljuk mindenki arcába :).

    De egy részletét elárulom, mert ezért kezdtem el ezt a cikket írni, és mert fontos eleme az elérés növelésének.

    A FB posztok újrahasznosítása

    A dolog annál is egyszerűbb, mint gondolnád: egyszerűen egy posztot többször is fel kell használni.

    Gondolj bele, hogy ha a felhasználók 1%-át éred el, akkor hányszor kell posztolni egy valamit ahhoz, hogy a 100%-ot elérd? Nyert: 100-szor.

    Természetesen a FB nem fogja ENGEDNI, hogy elérd a 100%-ot ingyen és bérmentve, de ha lökésterápiát alkalmazol – tehát nyomod, mint süket az ólajtót -, akkor átengedi a korlátozáson a posztokat. Alapvetően úgy működik az algoritmus, hogy nem igazán szereti, ha egy valamit többször osztasz meg. Pl. ha linket többször osztasz meg, akkor az első megosztást átengedi annyi felhasználóhoz, amennyihez át SZOKTA a te oldaladon engedni.

    De ha még egyszer megosztod, akkor jóval kisebb arányban ugyan, de mégiscsak kell valamit teljesítenie, ezért átengedi a posztot azokhoz, akik még nem látták. Ők jóval kevesebben lesznek – pl. első megosztás elér 1000 embert, a második meg 250-et -, de óriási arányban MÁS EMBEREK lesznek. Összességében hány embert értél el ugyanazzal a poszttal így? 1250-et.

    Ez a matek itt most csak elmélet, mert túlságosan sok múlik az időzítésen is. Nem elég csak újra megosztani posztokat, linkeket, képeket, videókat, hanem azt is ki kell találni, hogy MIKOR osszuk meg ÚJRA.

    A trükk ott van az egészben, hogy ha a második-harmadik-sokadik megosztással jó eredményeket érsz el, mert pont elkapsz egy olyan helyzetet, hogy mondjuk mindenki a neten lóg és pont halálra unja magát a FB előtt, és tartaloméhes, akkor a többedik megosztással ha jó eredményeket érsz el, akkor áttörsz egy falat az algoritmusnál.

    És legközelebb nem 1%-hoz engedi a zsír új posztodat, hanem már 1.1%-hoz. És szépen, lépésről-lépésre, szisztematikusan elkezdheted növelni az oldalad alap eléréseit, egyre nagyobb és nagyobb sikereket elérve.

    De mi van a felhasználókkal? Nem fognak sikítani, ha mindig ugyanazt látják?

    • Biztosan te is láttad már ugyanazt a posztot megosztani több ismerős által. Sikítottál? Na ugye. Egy átlagos felhasználó nem fogja tudni az ismerős tartalom láttán, hogy tőled származik minden megosztás, vagy épp a barátaitól.
    • A marketing nemtudomhányadik törvénye szerint ahhoz, hogy biztosan elérj valakit egy KONKRÉT üzenettel, egyáltalán nem elég vele egyszer találkoznia, hanem leginkább SOKSZOR kell vele találkoznia. A sokadikra fog majd leginkább rákattintani, valóban elolvasni, valóban elgondolkodni rajta, hogy mit is lát. És ne legyenek illúzióid, a FB felületén ez a találkozási szám, amire szükség van végtelenül nagy…
    • Nem fognak vele sokszor találkozni egyébként, mert ezt az algoritmus szűri.
    • Nem mindig csak egy posztot kell újra és újra megosztani, hanem sok posztot kell újra és újra és újra, és változatos formában ROTÁLNI.
    • Egy újszülöttnek meg egyébként minden vicc új. Közben is épül az oldalad – sőt, így fog majd csak igazán épülni –, és az újak számára minden új lesz. Nehogy azt gondold már, hogy visszagörgetnek az új rajongók, hogy miket posztoltál régen ;).

    Szóval újrahasznosítási egyszeregy: egy posztot használj többször, de leginkább úgy mondanám, hogy sokszor! Egyszer oszd meg hétfőn reggel, aztán egy csütörtök délben, aztán egy vasárnap este, aztán egy esős napon, aztán egy napos napon, stb. Találj indokokat, hogy miért oszd meg újra, de ha nem találsz, akkor ott van kiválóan előremutató indoknak az, hogy CSAK.

    Hogy mit posztolj?
    Ezt majd elmondom, ha az ügyfelünk leszel, és FB posztolás lesz a feladatunk 🙂

    Vidi Rita

    Ui.: Norbi jelenleg a rajongói 2.45%-át éri el, és majdnem másfél millió rajongója van.

    Szövegírás

  • Kampány 21 – Mi mindenre kell figyelned az online kampányod tervezése közben?

    Kampány 21 – Mi mindenre kell figyelned az online kampányod tervezése közben?

    Szövegírás

    Új terméket vagy szolgáltatást vezetnél be? Szeretnél egy intenzív, átütő online kampányt csinálni az értékesítéshez? Készítettem egy kis listát, hogy mennyi minden szükséges egy jól teljesítő kampányhoz. Ezt a listát kiteheted a falra, és mindig használhatod sorvezetőként.

    Akkor is használd a listát ellenőrzésként, ha az alábbiak nagy része már alapból megvan – pl. weboldal és hírlevélküldő -, mert a cheklisták azért vannak, hogy ne fejből kelljen dolgozni, mert az veszélyes (elég ha a macska felugrik az öledbe dorombolva, és máris elfelejtettél mindent :)).

    Alapvető technikai-, értékesítési- és marketingkellékek a jól teljesítő online kampányokhoz – 21 tétel

    1. Weboldal – tárhely, domain – mindegy milyen, csak működjön, és legyen köze a márkádhoz valamennyire. 🙂 Mivel nem maguktól szállingóznak ide a nagy semmiből az emberek, hanem te fogod céltudatosan küldeni őket, ezért tényleg mindegy minden, csak működjön.
    2. Motor, ami hajtja az oldalt – wordpress, drupal, joomla, vagy egyedi fejlesztés, ez is mindegy, csak működjön.
    3. Blog az oldalon – nemcsak kampányhoz kell, de kampányhoz is tudjuk használni, tehát kell, ha eddig nem volt, most már legyen!
    4. Külön aloldal a kampányhoz a weboldalon belül – ez egy menüpont az oldaladon, mint itt nálunk például a Szövegírás menüpont, amin a tartalom kizárólag arról az egy témáról és vásárlási lehetőségről szól. Ez nem blogbejegyzés, hanem egy külön, statikus, egyedi oldal – ki minek nevezi.
    5. Automatizmus a levelek küldéséhez – egyrészt a rendelések kezeléséhez (ehhez jó lesz a CRM rendszered automata levélküldő képessége), másrészt az email listádon szereplő embereknek való email küldéséhez (ezt meg leginkább hírlevélküldő szoftvernek hívják). Ennek tökéletesen kell működnie, ne a kampány alatt akard kitanulni és letesztelni a különböző megoldásokat!
    6. Kellenek az előre eldöntött időpontok, ajándékok, bónuszok, végső határidők. Gondold végig, mit adsz ajándékba, és milyen esetben – mindenkinek, vagy csak azoknak, akik gyorsan rendelnek, vagy azoknak, akik gyorsan fizetnek? –, mikor indul a kampány, mikor zárul. Mely napokon fogod noszogatni az embereket, és mely napokon nem? Például: minden hétköznap lesz aktivitás, és hétvégente nem lesz. De ez így még kevés, csinálj egy külön kampánynaptárt magadnak erről, jelöld be a kampányolós napokat, a kezdő és befejezési dátumot.
    7. Fizetési megoldások integrálása az oldalba, ha tervezel különleges megoldásaokat – Paypal, Barion, vagy bármilyen más bankkártyás fizetés alkalmazása esetén már jóval a kampány beindítása előtt el kell kezdeni ezeket integrálni és tesztelni az oldalon, hogy élesben tökéletesen működjenek. A banki átutaláshoz semmi különleges nem kell, csak megadod az adatokat és kész.
    8. Szöveg, amivel eladsz – erre a külön aloldalra speciális szöveg kell. Nem olyan, amit most írok, hanem más struktúrájú, más mechanizmusú, egy különleges gondolati ívet követő, olvasó gondolatait – és érzelmeit, döntéseit – befolyásoló szöveg. (És tessék, ennél a pontnál idejött a macska, és dorombolva ráfeküdt a kezemre…) Ezt hívjuk értékesítési szövegnek, így fogom alább is emlegetni.
    9. Kell egy rendelésfelvevő űrlap az oldalBA – pontosan ebbe az oldalba, nem bárhova a weboldalon, hanem ide, ebbe a kampányoldalba – melyet az 5-ös pont értelmében vagy a crm rendszer, vagy a hírlevélküldő rendszer biztosít, és amely mögött…
    10. …be van már állítva az automatizmus, ami azt tudja, hogy a rendelés űrlapon történő elküldése után egy fizetési – bankkártyás, vagy egyéb online fizetés esetén – vagy visszaigazoló oldalra irányítja a vásárlót, és azonnal küld egy visszaigazoló emailt a vásárlásról, és/vagy a fizetés teljesítéséről. Itt lehet egy pár kimenete a folyamatnak, nyilván azt kell konkrétan leprogramozni és beállítani, amely folyamatot előre kitaláltál.
    11. Kellenek szövegek ezekhez a visszaigazoló oldalakhoz és levelekhez is.
    12. Kellenek emlékeztető levelek azoknak, akik nem fizetnek azonnal, hanem majd csak napokkal később. Amíg nem fizetnek, addig akár naponta lehet emlékeztetni a vásárlókat arra, hogy függőben van még a rendelésük. Ha ajándékot kínálsz fel azoknak, akik gyorsan fizetnek, akkor a gyorsan fizetés határidejére is emlékeztetni kell őket.
      Szövegírás
    13. El kell döntened, hogy milyen csatornákon keresztül tereled közvetlenül erre a kampányoldalra az embereket. Lehetőségek: közösségi média, PPC hirdetések (Adwords, Facebook), sajtómegjelenés, rádióinterjú, saját email lista, mások email listája, stb.
    14. A kampány indulási napjára érdemes elkészülni egy csomó egyéb tartalommal, amelyek mindegyike kapcsolódik természetesen a kampányhoz, és közvetve vagy közvetlenül az aktuális kampány értékesítési eredményeit hivatottak emelni. Ezek a tartalmak: blogcikkek, értékesítési levél elemek, FB posztok, Adwords hirdetés szövege/tartalma, FB hirdetés szövege/tartalma, PR cikkek más oldalakra, PR cikkek a szélesebb kört elérni képes médiumokba.
    15. Mindig örök kérdés, hogy mennyi tartalommal készüljünk? Mindig örök válaszom: amennyi a csövön kifér! Minden egyes forint befektetése a kampányba akár 10szeres megtérülést hozhat! Ha ezen akarsz spórolni, akkor a bevételeidet spórolod meg. Tehát kell egy csomó levél, és ki is kell ezeket küldeni, kell egy csomó poszt a blogra, kell egy csomó poszt a Facebookra – ennek a háromnak a tartalma lehet szinte szó szerint ugyanaz, hiszen amit kiteszel a blogra, arról mehet emailben az értesítés a listára, és kiteheted róla a FB-ra is a rövid ajánló posztot, de akár egészében is a teljes szöveget –, kellhet hirdetés, kellhet médiamegjelenés, kellhet BÁRMI, mert minden eredményeket hoz.
    16. Természetesen fel kell készülni a vevők kiszolgálására is. Megnövelt létszámmal, ügyfélszolgálati munkatárssal, magával a termékkel, szolgáltatással, stb.
    17. Utolsó teszt – minden működik? Befogadja az űrlap a megrendeléseket? Működnek a visszaigazoló oldalak, a fizetési oldalak, a levelek, a tárhely, a net? Itt vannak a termékek a raktárban? Minden oké? Akkor indulhatunk! Felszállási engedély megadva!
    18. A kampányt felügyelni kell, tehát az első pillanattól az utolsóig oda kell rá figyelned, mert csak akkor fog eredményeket hozni. Ha te lazán veszed a dolgokat, hogyan várod el, hogy az egész világ azon görcsöljön, hogy neked nagy sikered legyen? Gyűjtened és analizálnod kell az adatokat. Hány ember nyitotta meg a leveleket? Hány ember kattintott rá a levelekben lévő linkre? (Ezt egy egyszerű linkrövidítő alkalmazással pontosan tudod mérni.) Hány ember olvasta el a blogposztokat? Hány ember látta a FB-on a megosztott posztokat? Hányan kattantak rá? Hányan mentek át közvetve vagy közvetlenül az értékesítési oldalra? Hányan vásároltak? Ezek a számok hogyan aránylanak egymáshoz? Megvan-e a minimum 1%-os vásárlási arány? (Értékesítési oldal látogatói/vásárlók száma 100:1 arányban LEGALÁBB aránylanak-e egymáshoz?) Ha rondák a számok – alacsonyak -, és nincs meg az 1%-os vásárlási arány, akkor be kell avatkozni, és hozzá kell nyúlni az értékesítési SZÖVEGHEZ!
    19. Ha szépen jönnek a számok és a vásárlók, akkor nyugi van, csak tolni kell a kampányt.
    20. A kampány végének közeledtével – utolsó rendelési határidő – szemrebbenés nélkül át lehet térni a „nem sokára lejár a határidő” kommunikációra. Ebben az időszakban – a kampány végén – fogod leszüretelni az előző 18 pont gyümölcsét, mert a végére koncentrálódnak a vásárlási kedvek a leginkább. Közben is fognak vásárolni, de az utolsó napokban az egész addigi kampány összes, már megtörtént vásárlásának számát meg lehet sokszorozni akkor, ha nem felejtünk el szólni a lejáró határidőkről az embereknek. A határidőket bele lehet írni a PPC hirdetésekbe is, és mindenhol hinteni kell ezt infót: mindjárt vége, 3… 2… 1… és VÉGE!
      Bármi is lesz az eredmény, az előre kiírt határidő leteltével le kell zárni a kampányt, és meg kell szüntetni a rendelés lehetőségét (vagy el kell tüntetni az ajándékokat és bónuszokat). Az utolsó utáni pillanatban becsúszókat, pár perccel lemaradókat természetesen nem kell elzavarni, ilyen csúszások adódhatnak abból is, hogy másképp jár az órájuk.
    21. A kampány végén jól kifújjuk magunkat, és kielemezzük az egészet: mit rontottunk el? Mit csináltunk kivételesen jól? Összességében elégedettek, vagy elégedetlenek vagyunk? Min fogunk javítani a következő kampányunknál? Milyen hibát nem fogunk elkövetni soha többé? Mik a legnagyobb tanulságok? Mivel fogjuk megünnepelni a fantasztikus menetelést? Aztán kezdődhet az egész elölről, mert úgy szép az élet, ha zajlik.

    Jó munkát!

    Vidi Rita

    Szövegírás

  • Hogyan tereljünk 3 lépésben rengeteg látogatót a blogunkra a közösségi médiából?

    Hogyan tereljünk 3 lépésben rengeteg látogatót a blogunkra a közösségi médiából?

    Szövegírás

    Közösségi média: Facebook, Twitter, Instagram, vagy amit akartok. Naponta akár órákat is képesek vagyunk lógni rajtuk, sok butaságot is elolvasunk, megnézünk, lájkolunk és hozzászólunk, bevételt szerezve ezzel MÁSOKNAK. Nos, itt az ideje, hogy a sarkadra állj, és mindezt a SAJÁT JAVADRA FORDÍTSD! Lássuk, hogyan lehet a közösségi médiából a blogunkra sok-sok embert terelni!

    Három nagyon fontos lépést kell nagyon szigorúan betartanod a sikeres közösségi marketinghez:

    1., Az első lépéssel bizonyára nem sok újat fogok mondani, valószínűleg ez olyasmi, amit te is sejthettél. Először is tehát, ne menj addig tovább a következő lépésekre, amíg a blogodat nem érzed – ha nem is tökéletesnek -, de kiválónak, a nagyközönség számára vállalhatónak! Ügyelj arra, hogy a tartalmaid érdekesek legyenek, felkeltsék, és minél tovább fenn is tartsák, az olvasóid, látogatóid figyelmét! Törekedj a hitelességre, alaposan gondold át, hogy mit írsz ki, a mondanivalód legyen érthető, összefüggő, lényegre törő! Igyekezz az olvasó, azaz az online marketinged célcsoportja nyelvén, az ő szóhasználatukkal írni, az ő szófordulataikat használni! Szervezd a műveidet minél körültekintőbben: legyen eleje, közepe, vége a szövegnek, induljon valahonnan, és jusson el valahova! Lehetőleg legyen benne problémafelvetés, amire megoldást kínálsz fel, de legalábbis igyekszel választ adni! Kérdezz minél többet, szólj ki az olvasóhoz! Természetesen a szépírással való brillírozás semmiképpen se vigye el a hangsúlyt az érdekes, különleges, közérthető tartalomról! Ha nem megy, vagy nincs rá kapacitásod, inkább add ki bérbe a szövegírást, de ne égesd magad a silány tartalommal, mert az csak ellened dolgozik, nem neked! Saját oldal, saját blog nélkül lehet ugyan tevékenykedni a Facebookon, csak épp ott a kérdés, hogy „mégis minek???”

    2.) A második lépés szintén a „tudtuk mi, csak nem sejtettük” kategória. Megosztás, megosztás, megosztás! Megosztás a Facebook oldalunkon, a haverjaink, barátnőink, férjünk, testvérünk, rokonaink oldalán, honlapján, blogján. Tetszik, vagy nem tetszik, az információ úgy terjed, ha terjesztjük! Ezért is fontos nagyon jó és hiteles blogot készíteni, amit nem fogunk senki előtt szégyellni! Ne legyenek kétségeink, előbb-utóbb így is, úgy is értesül róla mindenki! Elvégre ezért csináltuk, nem?

    3.) A harmadik lépés első fele még mindig lehet, hogy egyértelmű lesz számodra, csak éppen nem elég tudni, hanem csinálni kell! A megosztott posztot ugyanis ki kell emelni hirdetéssel! Nincs mese, ha azt akarod, hogy terjedjen a híred, tenned kell érte, hirdesd, akár csak pár forinttal! A másik dolog még, amit megtehetünk a sikeres közösségi marketing, és a szuperjó cikkeink hírének spontán terjesztése érdekében, az a Facebook oldalunk az eléréseinek drasztikus és általános növelése elérés növelő FB stratégiával. Ha ezt nem érted, ne aggódj, erről még később szó lesz!

    Nagyon fontos, hogy ne keverjük össze a lépéseket, tartsuk be a sorrendet! Hiába van nekünk akármilyen jó online marketingünk, közösségi marketingünk, hiába fizetünk meg akármilyen drága online- közösségi marketing gurukat az oldalaink népszerűsítésére, ha az oldalunk vacak, az emberek nem fogják látogatni, nem fogják szeretni, nem fognak vásárolni! Csinálj egy jó oldalt, terjeszd először organikusan, majd ami alapból jól teljesít, azt hirdesd is kicsit – kiemeléssel például! Ha bármelyik lépésnél elakadtál, ne szégyellj segítséget kérni, sokkal jobb, mint ha csak egy helyben toporognál!

    Sok sikert!

    Vidi Rita

    Szövegírás