RitArt Academy

Címke: jobb agyfélteke

  • A kreatív írás, mint meditáció

    A kreatív írás, mint meditáció

    A meditációt a mindenféle, felesleges dologra élénken rárepülő elme megfegyelmezésének és lecsendesítésének eszközeként tartják számon a nyugati kultúrákban, keleten pedig sokkal több mindent jelent a meditálás, ott gyakorlatilag a spiritualitás legfontosabb eszköze. Az alábbi írásomban azt állítom, hogy a jobb agyféltekés kreatív írás hasonló működési mechanizmusú, mint a meditáció.

    Mi a meditáció?

    A meditáció az elme lecsendesítésének, és különböző tudatállapotokba való juttatásának módszere, és az egyik legalapvetőbb trükkje az, hogy a száguldó gondolatok nyughatatlanságát egy lépésben, az egy dologra, egy gondolatra való fókuszálásra cseréli, és igyekszik ezt a fókuszt fenntartani.

    Gyakorlatilag minden meditáció úgy kezdődik, hogy az ember nyugalmi helyzetbe vonul – például kényelmesen leül –, becsukja a szemét, és egy valamire gondol, mondhatni koncentrál. Vannak meditációk, ahol a légzésre kell figyelni, van, ahol a test érzeteire, van, amelyik mantrát használ és van, amelyik vegyíti a felsoroltakat, és még valamiféle mozgásformát, vagy egyszerűbb rituálét is mellé tesz.

    Ilyenkor az elmének az a feladat van kiadva, hogy foglalkozzon csak egy valamivel, például a saját teste légzésének aprólékos megfigyelésével.

    Mit tapasztal a meditáló?

    A kezdő meditáló azt tapasztalja, hogy a gondolatai a meditáció révén jó néhány másodpercig tényleg egy szűk fókuszba sűríthetőek, példánk kedvéért a légzés megfigyelésére, de aztán jön valami gondolatfolyam, ami befurakszik az elmébe, és elterelődik ez a nyugalmas figyelem valami másra. Például jön egy zörej kívülről, és máris arra figyelünk, aztán már törnek is elő azok a gondolatok, amiktől éppen igyekeztünk megszabadulni.

    Ilyenkor semmi más teendő nincs, mint újra és újra és újra, és akár százszor is, de visszaterelni a figyelmet arra a beszűkült, egyszerű dologra, mint amilyen például a légzés megfigyelése.

    Kellő gyakorlás után a meditáció egyre könnyebbé, gördülékenyebbé válik, fiziológiailag is változások mennek végbe a testben, például csökken a stresszért felelős hormonok szintje, csökken a vérnyomás, az agyban pedig érdekes jelenségeket lehet kimutatni, például, hogy irreleváns agyterületek gátolva vannak.

    A meditálók gyakran számolnak be arról, hogy meditáció közben semmi sem tudja megzavarni a nyugalmukat, közben gyakran színes képeket, villanásokat látnak, vagy unalmas jeleneteket „néznek” szemlélőként (tanúként), amiknek vagy van jelentésük számukra, vagy nincs.

    Általános megfigyelés a meditálók részéről, hogy eltűnik az időérzékelésük, a fájdalmaik elmúlnak, sem nem fáznak, sem melegük nincs, a testüket olykor nem is érzik, pedig például azzal kezdték, hogy a testrészeikre koncentráltak. Spirituális élményekről is beszámolnak, melyek alapvetésnek számítanak a keleti iskolákban, hiszen ott a meditáció a spirituális fejlődés bárki számára elérhető eszköze. (A nagyon felső szinteken már több kell a meditációnál, például a magánélet teljes feladása és elvonulás, aszkétizmus – de több irányzat is virágzik úgy, hogy ilyesmit nem várnak el a meditálóktól.)

    A meditálók tudják, hogy a meditáció spirituális útján csak lépésről-lépésre, sok-sok gyakorlással, a tapasztalások való életbe való átszivárogtatással, egyre inkább megtisztulva lehet csak előre jutni.

    Különböző meditációs technikák

    A meditációs típusok különböző hatékonyságúak lehetnek az egyén számára, az is előfordulhat, hogy bizonyos embereknek a mantrameditáció hatékonyabb, mint például a testi érzetek figyelése, és fordítva; de az is gyakran megesik a meditálókkal, hogy bizonyos időszakonként másra van szükségük, mint korábban volt.

    A fegyelmezett elme

    A meditáció fegyelmezi az elmét, de alapvetően egy bizonyos fokú fegyelem hozza létre a meditációt. Aztán ez egy szerencsésen kiegyensúlyozott folyamatként állandóan jelen lehet az életünkben: minimálisan megfegyelmezzük magunkat, hogy meditálni kezdjünk, a meditáció által pedig magasabb fokú fegyelemre teszünk szert, és aztán majd megint meditálunk, és így tovább, mígnem el nem jutunk egy olyan tudatállapotba, ahol a végtelen békesség, öröm és szeretet lesz a sajátunk. Ez a megvilágosodás, avagy Nirvána.

    Nyugat vs Kelet

    Nyugaton a meditáció még mindig valamiféle marginális tevékenységnek számít, és a tudománynak, bár nagyon sok magyarázata van erre, a keleti filozófiák meditációs tradícióit igyekeznek jobbára elvetni, merthogy azok sok vallásos felhangot is tartalmaznak a tudósok számára. Keleten a meditáció spirituális tevékenység (fontos része), nyugaton még jóformán csak a relaxációval egyenlő.

    Ezért itt nyugaton van egy hatalmas spirituális űr, amit szerintem érzékelünk is a mindennapokban. A meditáció egyébként a kolostori miszticizmusnak is része, tehát a kereszténységben is megvan (a zsidó vallásban is, és az iszlámban is).

    A meditáció fő célja

    A meditáció abban segít, hogy a mentálisan rossz, negatív megnyilvánulásokat tartósan pozitívra, jóra cseréljük, és ez által a mentális egészségünket növeljük, mely által az egész életünk harmonikusabbá, békésebbé, vagyis megvilágosodottá válik. Keleten ennek csúcsa a Nirvána, nyugaton meg a tartós Flow (fogalmi szinten egyelőre).

    A meditáció eszközével a Páli Kánon szerint a tudat 8 szintjét lehet bejárni (plusz a legalsó, belépő szintet), melyek közül a 8. szintet (8. jána) leginkább a szuperpozícióhoz tudnám hasonlítani, amiről Schrödinger macskájának története meséli el nyugati elménk számára legtöbbet. Ez a levés-nemlevés állapota, ami már messze túlmutat az ego földhözragadtságán olyannyira, hogy szavakkal sem lehet kifejezni, hiszen ami nincs, az nincs, tehát szó sincs rá…

    A modern pszichológia, hála Freud-nak, elhanyagolta a spiritualitás kérdését, mert nem tudta megmagyarázni. Ők ebből kifolyólag  – és persze teljesen más megközelítésből – másképp értelmezték a nemlevést: „Nem tudunk róla beszélni, tehát maradjunk annyiban, hogy nincs.” Keleten viszont sokat beszélnek róla, tehát van. 🙂

    Nyugaton ma is csak a neurológia és a viselkedés-pszichológia irányából igyekeznek bizonyítani a meditáció hatásosságát, míg a spirituális élményeket konkrétan csak pszichopatológiás szakkifejezésekkel írják le. Tehát a modern pszichológia számára az, ami megmagyarázhatatlan, az egyben betegség is, míg keleten az élet része.

    Erre szokták mondani pestiesen, hogy „Innen szép nyerni.”

    Az állításom mindezek után az, hogy a kreatív írás – főként a jobb agyféltekés kreatív írás – gyakorlása hasonló hatású és eredményű a meditációhoz.

    A jobb agyféltekés kreatív írás folyamata ugyanaz, mint a meditációé

    A jobb agyféltekés kreatív írás tevékenységének megkezdéséhez is olyan fajta fegyelem szükséges, ami a mentális energiákat igyekszik egy fókuszba rendezgetni azért, hogy a fókusz majd fenn is maradjon, és a fókusz fenntartására konkrétan az írást használja tevőlegesen.

    Nem pillanatnyi fegyelmezésre van szükségünk az elme számára, hanem tartós fókuszált állapotra, mely fókusz nem azt jelenti, hogy folyamatosan, akár órákon át egy pontra koncentrálunk, és azt nézzük, hanem azt jelenti, hogy folyamatosan, akár órákon át például egy történetre, vagy egy karakter kidolgozottságára koncentrálunk, de az is előfordulhat, hogy ehhez hasonló, felvilágosító, összefoglaló, ismeretterjesztő szövegeket akarunk létrehozni a kissé módosult tudatállapot által.

    A jobb agyféltekés kreatív írás megkezdéséhez nem szükséges a légzést figyelni, de mindenképp szükséges egy kiindulási pontot kijelölnünk a gondolatfolyamban – vagy hagyni, hogy kijelölődjön spontán, és aztán abba kapaszkodni kicsit –, és aztán onnan elindulva eljutni valahová. Ha a „valahová” túlságosan elkanyarodik egy tervezett, vagy spontánnak meghagyott úttól, akkor bármikor visszatérhetünk az eredeti kiindulási ponthoz, és újra felvehetjük a szálat – mint ahogyan az  a meditációnál is történik, de hagyhatjuk azt is, hogy új utakra vigyen bennünket.

    A jobb agyféltekés kreatív írást gyakorlók gyakran tapasztalják, hogy megszűnik számukra a tér, az idő, a hely, a hangok, az illatok, csak és kizárólag az van, amivel éppen foglalkoznak. Ha a külvilágból be is szivárog valamilyen impulzus, azokra nem reagálnak, azok nem bírnak zavaró, kizökkentő hatással.

    A jobb agyféltekés kreatív írást gyakorlók a meditálókkal hasonlatosan a gondolataik fix, kvázi irányított mederben tartásáról szereznek tapasztalást, miközben a tudatukkal érzékelik, hogy azok a gondolatok nem ott és akkor történnek velük, tehát sem félniük, sem túlságosan lelkesedniük nem szükséges semmitől/semmiért.

    Visszaolvasáskor sokan számolnak be arról, hogy sokkal inkább megérintik őket az olvasottak, mint ahogy megérintődtek korábban az alkotás közben. Alkotás közben semleges álláspontot tudnak képviselni a kiáradó, szöveggé formálódó írásaikkal kapcsolatban még akkor is, ha saját személyes történetüket írják meg, vagy saját élményeiket örökítik meg.

    A semlegesség, a nyugalom ilyen szintje, a közöny olyan dolgok iránt, amik egyébként megérintenek, sőt, egész életünkre hatással vannak, a meditációnak már nagyon magas szintjét jelenti, a jobb agyféltekés kreatív írásnál viszont már gyakran az első így létrehozott műnél megjelenik.

    A jobb agyféltekés kreatív írásnál elsődlegesen nem az volt a célom, hogy spirituális utazásra invitálja az alkalmazóit, de közben ez is megvalósult; de ha csak a nyugati megközelítést alkalmazzuk, és semmiféle spirituális pluszt nem teszünk mögé, akkor is teljesülnek a flow és a mély relaxáció „kívánalmai”.

    Több a meditációnál: kiterjesztő hatás

    A jobb agyféltekés kreatív írás segíti a mentális egészség kialakítását és fenntartását, mint ahogy a meditáció is, de sokkal többet is tud, mint a meditáció: ezt a hatást, élményt, és magát az utat is mások számára is tudja közvetíteni. Az író megéli: az olvasó megéli.

    Az egész világot jobbá teheti az a fajta jobb agyféltekés kreatív írás, aminek akár csak a legelső, belépő fókuszpontja az, hogy oszlassa a stresszt az olvasóiban, vagy akár leszámoljon a dogmává vált tévhitekkel – és ezek által mind az írók, mind az olvasók mentális egészségét javítsa.

    Amikor a meditációs technikák kialakultak – némelyikük több mint 4000 éves –, még ritka volt, hogy a különböző társadalom tagjai mind-mind tudtak volna írni és az írás képességét használni a meditáció helyett, de ha tudtak is írni, akkor nem volt MIRE és mivel írniuk. Ezért terjedt el évezredekkel ezelőtt a meditáció, és nem a jobb agyféltekés kreatív írás 🙂, de a meditációs technikák és a spiritualitás mégiscsak az írás révén maradtak fenn és örökítődtek tovább az utókorok számára. A meditációnak, a spiritualitásnak mindig is volt kapcsolata az írással, ráadásul több szempontból is.

    Hogy egyáltalán mi a spirituális fejlődés célja, majd máskor még beszélünk róla, és lehet, hogy nemcsak ennek a blognak a keretein belül. A mentális egészségről pedig legközelebb esik majd szó.

    Vigyázat! (És ez a rész is egy mentális egészségjavító szöveg lesz itt alább, mivel tévhitet oszlat el.)

    A meditáció nem egyenlő a szabad asszociációval, a jobb agyféltekés kreatív írás sem szabad, irányítatlan írás. Valami biztosan irányít. Vagy az elme, vagy egy felsőbb tudatállapot, valami fensőbb elme.

    A szabad asszociáció és a szabad írás is léteznek és fontos részei az életünknek ugyan, de azok sokkal inkább a földhözragadt elme csapongásai, tehát nem sorolhatóak a fegyelmezett működéshez, a különböző tudatállapotok megtapasztalásához és a spirituális úton való elinduláshoz, előrejutáshoz.

    Vidi Rita

  • Hogyan szakítsunk időt az írásra?

    Hogyan szakítsunk időt az írásra?

    Bármivel is foglalkozik az ember, az időgazdálkodás, illetve az idő hiánya mindig probléma. Sokan és sokszor szeretnénk, ha egy nap nem 24, hanem esetenként akár 72 órából állna, merthogy a 48 is olyan szűkös keret, nem igaz? :).

    A „sok a dolgom és mind fontos” típusú emberek, akiknek mindig valamilyen tevékenykedhetnékjük van, napi szinten küzdenek ezzel a kihívással, míg a kényelmesebb tempóhoz szokottak többnyire csak akkor szembesülnek az időhiány problémájával, ha végre valamit tényleg el akarnak érni.

    De az igazság az, hogy azok, akik rendszeresen alkotnak, és a teremtő tevékenység kiemelt helyet foglal el az életükben, azok nem azt a kérdést szokták feltenni, hogy „hogyan szakítsak időt az alkotásra” (esetünkben az írásra), hanem azt szokták inkább kérdezni maguktól, hogy „Hogyan szakítsak időt minden másra?”

    Alkotóként nagyon gyorsan megtanuljuk, hogy a mosogatás, a fűnyírás, az ide-oda császkálás a városban, a shoping, de még a jóleső pletyózás is mind-mind megvárnak. Többségünk életében az éhes gyerekek és éhes házikedvencek jelentenek általában csak nagy nyomást, minden más ráér, mert az alkotás és a teremtés, az írott mű létrehozása mindennél fontosabbak.

    De ha mégsem így lenne, azt gyorsan megérezzük. Olykor még a rendszeresen és rutinosan írók is szembesülhetnek azzal, hogy „Oké, most valahogy időt kell teremtenem az igazi hivatásomra, az írásra.”

    Hogyan csináljuk ezt? Hogyan teremtsünk időt magunknak, bármire, amire szeretnénk?

    Lássunk néhány időgazdálkodási tippet egy írótól, aki másodállásban egyébként időgazdálkodás szakértő is :).

    Saját írósarok kialakítása

    Bármennyire is furcsa, a fizikai valóság megteremtésével kezdjük, nem pedig a percek számolgatásával. A tér berendezése a kívánt célnak megfelelően – mely kívánt cél esetünkben most a sok-sok szabad idő nyerése az írásra – azt eredményezi, hogy mind magunknak, mind a környezetünknek, mind a függönyön túli világnak azt üzenjük, hogy nemcsak szeretnénk írogatni, de maximálisan eltökéltek vagyunk ez ügyben olyannyira, hogy saját kis sarkot alakítunk ki és tartunk fenn az íráshoz. Ha ide leülsz, az konkrét üzenet mindenkinek és mindenhova: most írok.

    Ha nincs egy fix helyed, nincs egy védett sarkod, hanem mondjuk csak a fotelban üldögélve írogatsz, vagy épp az ebédlőasztalnál teszed ugyanezt, akkor bárki külső szemlélő – köztük a Jóisten vagy az Univerzum, de a családtagok is – azt hihetné, hogy nem is írsz, hanem csak úgy vagy bele a vakvilágba. És akkor meg fognak zavarni valamivel, például beszélgetést kezdeményeznek, kérdeznek, te pedig válaszolni fogsz a továbbiakban és nem pedig írni. (A Jóisten és/vagy az Univerzum pedig feladatokkal fog zargatni, főleg, ha nem az utadon jársz…)

    Az írósarokban vedd körbe magad az íráshoz szükséges eszközökkel: kényelmes magasságú asztallal, ergonómiailag megfelelő székkel, elegendő térrel – ne szűkítsd be a határokat! –, számodra kellemes üzenetű tárgyakkal. Legyen kéznél a kedvenc illatod, a kedvenc bögréd a kedvenc italoddal, halk, inspiráló zene, és bármi, ami segít beindítani a kreatív folyamatokat. Csinálhatsz agyintegráló gyakorlatot is, hogy a beindulás és a fennmaradás biztosabb legyen.

    Az írósarkodat ne a lakás legforgalmasabb pontjára tervezd!

    Kelj fel korábban és írj még szinte kómás aggyal!

    Az emberek többsége a reggeli rutinnal próbálja beindítani magát és az agyát, hogy az előtte álló nap kihívásara minél hamarabb készen álljon. Pedig a reggeli kómás agy, a reggeli, még dagadt, esetenként csipás szemek, nehezen mozduló ujjak és ásítozástól megnyúló arcok a legalkalmasabbak arra, hogy írjunk valami zseniálisat. Elég reggelente 20 perccel korábban kelni – vagy 20 perccel lerövidíteni a szokásosan felesleges reggeli rutint –, és nekiülni írni. Igen, még úgy, pizsamában, kócosan, csak egy nagy pohár vízzel, esetleg egy forró kávéval-teával.

    Meg fogod tapasztalni, hogy olyan dolgok fognak megszületni az agyadból (vagyis az agyad révén), amik talán még a valóság és az álom határmezsgyéjén mozognak, de hogy rendkívüliek lesznek majd, az biztos.

    Írói válságban szenvedőknek is remek megoldás, ha órákkal korábban felkelnek és a hajnal sötétségét és csendjét írásra használják egy lámpa fénye mellett.

    Tervezgesd a művet fejben egész nap – és jegyzeteld le!

    Kreatív írásban gyakorlottak már tudják, hogy az írás nemcsak akkor történik, mikor konkrétan papírra vagy szövegszerkesztőbe kerül a szöveg, hanem gyakorlatilag mindig. Még álmunkban is. Az író mindig ír – fejben legalábbis, és a lehető leggyakrabban igyekszik ezt materializálni is. Sokan ezt furcsának találják magukon eleinte, mert a folyamatos fantáziálás, elmélkedés, tervezgetés, a szereplőkkel történő különböző forgatókönyvek futtatása, a sztori „visszatekerése”, a hétköznapi életben való helytállás ügyében felvethetnek bizonyos kérdéseket, például ilyet, hogy „Figyelsz rám egyáltalán?” – és persze a válasz az, hogy „Ó, hát persze… (nem).”

    De a sztorik nem állnak meg csak azért, mert mi pont nem pötyögjük ki magunkból őket. Mennek, futnak, zajlanak tovább, és igazából az író azért akar sokat írni, hogy le ne maradjon róluk. Ha nincs lehetőségünk effektíve írni, akkor egyrészt fejben kell hagyni, hogy a szemünk előtt történjenek a dolgok, és a részletek fülöncsípéséhez jól jöhet ilyenkor egy jegyzetfüzet, vagy a telefonunk jegyzet funkciója.

    Így, amikor már tényleg lesz 1-2 órád írni, sokkal hatékonyabb lehetsz, mint abban az esetben, ha az egész történetszálat csak akkor akarnád éppen felszedegetni.

    Zárj ki minden zavaró tényezőt, de teljesen!

    Mit értünk zavaró tényezők alatt? Telefont. Emailt. Messengert vagy bármilyen csetalkalmazást. Pittyegő bigyókat, állandóan üzengető alkalmazásokat. Közösségi oldalakat. Ugató kutyát. Becsöngető szomszédot. Üres fecsegésre vágyó ismerősöket, és így tovább. Egyébként is órák szabadulnak fel naponta, ha ezekre többé nem fecsérled az idődet, de az íráshoz sem kellenek ezek.

    A zenét ne zárd ki, az jó hatású, beindítja és fenntartja a jobb agyfélteke aktivitását – kivéve, ha zavaró éppen számodra. Nem kötelező elem a zene, de többnyire hasznos tud lenni.

    Tervezz előre – de használd ki a spontán felszabaduló időt is!

    Az írók fejében mindig ott van az írás lehetősége, ők mindent az írói szemléleten keresztül terveznek-szerveznek és közelítenek meg. A világot író szemmel nézik, így az előttük álló teendőket is, és tudják, hogy számukra minden felszabaduló idő az írás ideje lesz.

    Akik még nem vallják magukat teljes mellszélességgel írónak, azok számára kicsit nehezebb a feladat:

    – Előre be kell tervezni az írás tevékenységét a hétbe vagy a napba.

    – És aztán végre is kell hajtani a tervet.

    Ha már a tervezésnél borulnak a dolgok, akkor garantáltan ez lesz a végrehajtásnál is, vagyis sosem fog megvalósulni az írás maga. Tehát tervezni jó.

    Ezt még kiegészíthetjük a váratlanul felszabaduló időszakok azonnali írásra való kihasználásával.

    Ha előre megtervezzük a dolgainkat, és ezen jól összeépített fogaskerékrendszerbe homokszem kerül, arra habitustól függően szoktunk reagálni: van, aki a boruló tervektől falnak megy, van, aki pedig alig várja ezeket, hogy kicsit lazíthasson a felszabaduló időben.

    Gondolom már tudod, mit javasolok: a váratlanul felszabaduló időt használd írásra! Így a bosszankodást gyorsan teremtő energiává változtathatod, és ennél aligha van jobb lehetőséged adott esetben.

    Az időgazdálkodás mindenkinek problémája, de főleg azok érzik a szorítását, akiknek sok fontos céljuk van, és ezeket el is akarják érni.

    Az időt a bal agyféltekében érezzük. A jobb agyféltekénk isteni és végtelen „távlatokban” gondolkodik, az idő nemcsak, hogy nem érdekli, de nem is érti ezt a fogalmat. Igazából ha azt éreznéd, hogy idegesít, hogy nincs elég időd semmire, elég csak alkotni, és eltűnik minden: az idő is megszűnik létezni, és a vele való probléma is.

    Ehhez a kreatív írás csodás módszer, kellemes mellékhatásként pedig ott lesz egy ténylegesen kreatív mű! Amit alig várunk, hogy olvashassuk!

    Írj, hogy élj!

    Vidi Rita

  • Kreatív írás és a jobb agyfélteke kapcsolata

    Kreatív írás és a jobb agyfélteke kapcsolata

    Írni a bal agyféltekénkkel írunk. A bal agyféltekénk zseniálisan ki van találva arra, hogy beszéljen, a száguldó gondolatokat logikussá fűzze, hogy értelmet adjon a kusza szavaknak.

    A bal agyfélteke a logika híve, az ok-okozat az Istene.

    A bal agyfélteke ismeri a helyes szórendet, a ragokat, az alany-állítmány-tárgy szentháromságát is tiszteletben tartja mind beszédben, mind írásban.

    A bal agyféltekénk az, amelyik rója a betűket a papíron, amelyik tartja a sorok egyenességét és a margót, és amelyik lépésről-lépésre begyakorolja, hogy hol vannak a betűk a klaviatúrán.

    De a bal agyféltekénk még ennél is többre képes: ő az, aki beszél. A bal agyfélteke irányítja nemcsak a beszédhez szükséges motoros funkciókat, de a szerveket is ez a rész irányítja. Ezért is van az, hogy a maximálisan jobb agyféltekés énekeseknek is képezniük kell a hangjukat, hogy megfelelő izommemóriát érjenek el, mert azok többnyire a bal oldallal lesznek szoros összeköttetésben. (Az éneklés is aktívan két agyféltekés tehát.)

    De akkor mi szükség a jobb agyféltekére?

    Miért szükséges a kreatív íráshoz a jobb agyfélteke?

    Ahhoz, hogy erre válaszoljunk, először tisztázzuk, hogy mi az, hogy kreatív írás!

    Mi a kreatív írás?

    A kreatív írás az a fajta írásszemlélet, amikor a puszta adatok és tények felsorolásán és szabatos közlésén túl valami mást is el akarunk érni, pontosabban valami többet.

    A lexikonok szócikkei és a hivatalos MTI sajtóközlemények nem tartoznak a kreatív írás körébe, mégis fontosak, mint ahogyan a törvények és rendeletek is.

    A kreatív írás a szabatosságon és a puszta tényeken túl még mást is akar.

    Úgy is mondhatnám, hogy a kreatív írás túlmutat a bal agyfélteke logikus és ok-okozatiságra felesküdő, igencsak szűk keretein.

    A kreatív írásnak több célja van, mint szárazon tájékoztatni: szórakoztatni akar, tanítani akar, cselekvésre akar ösztönözni (alapvetően legalább a továbbolvasásra), el akar gondolkodtatni, meg akarja másítani a fejekben az oda rögzült esetleg káros sémákat, jobbá akarja tenni az olvasó életét, és még sorolhatnám.

    A kreatív írás képes arra, amire a bal agyféltekés írás sosem: kiragad a valóságból és a fantáziavilágba repít, persze, csak ha akarod.

    A jobb agyfélteke és a kreatív írás viszonya

    A bal agyfélteke korlátolt, ha a hétköznapi logikán túli világba akar bepillantani. Nem képes elvonatkoztatni a saját elvont logikájától, földhözragadt és racionális, de végtelenül.

    A jobb agyféltekénk azért van, hogy akár minden pillanatban megtalálhassuk a boldogságot, és hogy alkothassunk, teremthessünk, kapcsolatokat építhessünk ki és mélyíthessünk el másokkal, hogy kötődjünk, hogy álomvilágban éljünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a racionalitáson túli világgal is.

    A hit, az ihlet, a feltalálások, az intuíció – amikből a tudósok is gyakran táplálkoznak, még akkor is, ha még nincs rá tudományos magyarázatuk –, a megérzések, az ízek, az illatok, az emlékek, a képzelet, a fantázia, a humor, és bizonyos érzelmek, mind-mind a jobb agyféltekében vannak.

    A jobb agyfélteke összeköttetésben van az Anyatermészettel, az állatokkal, a növényekkel, és csak neki van kapcsolata Istennel.

    A jobb agyfélteke végtelen, és bár sem nem beszél, sem nem ír, összeköttetésbe tud lépni a bal agyféltekével– a corpus callosum nevű, két agyféltekét összekötő fő idegkötegen keresztül –, hogy mit írjon le és mit mondjon azért, hogy tolmácsolhassa az ő szavait is, és ezzel végre színesebb és érdekesebb legyen ez a rideg, monoton, racionális, kockavilág.

    Ahhoz, hogy a napsütés csodáján elmélázzunk, a jobb agyfélteke szükséges. Ahhoz, hogy erről beszélni tudjunk, már mindkét agyfélteke szükséges. Ahhoz, hogy a napsütéssel kapcsolatos élményeinket és érzéseinket másoknak is át tudjuk adni úgy, hogy ők akkor is átérezzék ennek gyönyörét, ha már hónapok óta nem láttak mást, csak felhőket, ahhoz nagyon aktív jobb agyfélteke kell.

    Nincs művészet jobb agyfélteke nélkül.

    Nincs szépirodalom jobb agyfélteke nélkül.

    Nincs zene, nincsenek színorgiák, nincs divat, nincs parfüm, nincs webdizájn, és persze kreatív írás sem jobb agyfélteke nélkül.

    Jobb agyféltekével gazdagabb, színesebb, mélyebb és örömtelibb az életünk, és a céljaink is ezekhez foghatóak.

    Bal agyféltekével megelégednénk azzal a puszta ténnyel, hogy kétszer kettő az öt  négy, és tudnánk, hogy a mondat elején nagy a kezdőbetű, és a végén kell valamilyen írásjel, de nem lenne a világon sem fejlődés, sem probléma megoldás, sem öröm, sem élmény.

    A kreatív írás tartalmazhat bal agyféltekés elemeket, de elég csak úgy elképzelni, hogy olyan, mint maga az élet: izgalmas, mozgalmas, néha titokzatos, néha akár unalmas.

    Írj, hogy élj!

    Vidi Rita

  • Kinek és mikor mutassuk meg publikálás előtt álló írásainkat?

    Kinek és mikor mutassuk meg publikálás előtt álló írásainkat?

    Mostanában minden Író születik-en felmerül a konkrét kérdés:

    – Publikálás, kiadás előtt kinek és mikor mutassuk meg az írásainkat ellenőrzés céljából, vagy visszajelzés kérése okán.

    Mielőtt válaszolnék, beszéljünk róla, hogy mi az elterjedt, tehát mi a szokásjog a kezdő és olykor a haladó írók esetében is. (tovább…)

  • A jobb agyféltekés kreatív írás és a spiritualitás

    A jobb agyféltekés kreatív írás és a spiritualitás

    Avagy: a Transzcendens Írás

    A jobb agyféltekés kreatív írás tréningeken és utána is sokan számolnak be arról, hogy amikor megtörténik az agyintegrálás és elkezdik az írást, olyan érzésük van, mint hogyha rácsatlakoztak volna valami addig láthatatlan, érzékelhetetlen, nem létezőnek hitt gondolat-folyamra, és úgy érzik, hogy a végül leírt mondatok nem is belőlük, hanem valahonnan máshonnan, de rajtuk keresztül, velük is átitatódva kerülnének a papírra.

    Nos, erről az élményről nemcsak a jobb agyféltekés kreatív írók számolnak be, hanem minden író, költő, művész és alkotó, aki valaha megtapasztalta az ihletettség állapotát.

    Amikor az ember valami olyasmit alkot, ami mások szemében rendkívülinek, de legalábbis messze nem hétköznapinak hat, akkor sokszor felmerül a kérdés az alkotó felé, hogy: „Ez mégis honnan jött neked? Tanultad? Előre eldöntöd mi lesz és az lett? Elindul a kezed a lapon és már tudod, mi fog belőle kisülni?”

    A kissé szemérmes válasz úgy szokott hangzani, hogy „Nem tanultam, csak úgy megtörténik, és nem, nem tudom előre, csak bízom benne, hogy majd lesz belőle valami.”

    A kevésbé szemérmes válasz pedig így szokott hangzani: „Én A csatorna vagyok, akin átfolyik az „információ” és akinek a lényével átitatódik a mű.”

    De van, aki ezt mondja: „Rácsatlakozom az Univerzumra és onnan kapom az instrukciókat.”

    Az első ránézésre meredeknek tűnő megállapítások nagyon nehezen magyarázhatóak el olyanoknak, akik még sosem tapasztalták azt az élményt, hogy alkotás közben történik valami, ami egyébként soha, semmilyen más esetben nem szokott velük megesni.

    Az íráson túl velem például az előadásaim során az esetek szinte egészében az történik, hogy elkezdek beszélni, és az első mondat után már többé nem kell gondolkodnom, mert valahogy átlényegülök, és akkor az előadás előadja magát általam.

    Ilyenkor, lehet akármilyen hűvös, vagy akár hideg körülöttem, szó szerint ver a víz. Néha „feleszmélek” arra, hogy lecsorog az izzadság a hátamon, vagy, hogy a hajam alatt csatakos a tarkóm, de úgy egyébként, ha be kellene határolnom a testem körvonalait gondolatban, biztosan nem menne.

    Az életem többi részében utálok ácsorogni, de előadás közben van, hogy három órát állok egy helyben, és csak mondom, mondom, mondom, és nem fáradok, nem zsibbadok, csak huss, elröppen három óra.

    Vannak előadók, akik járkálnak előadás közben. Nos, én nem szoktam, mert akkor vagy nagyon oda kell figyelnem arra, hogy ne essek orra a saját lábamban, és akkor elveszítem ezt az átlényegülést, vagy pedig konkrétan tényleg nekimegyek valaminek, megbotlom valamiben. Az veszélyes a testi épségre, de a szellemi egységre is.

    Van, hogy oda kell menni a táblához, vagy asztalhoz, vagy kézbe kell fogni valamit, vagy mutatni kell valamit, ezek nagyon jól mennek, de fel-le járkálni? Na, azt nem!

    Mit érzek közben?

    Ott állok, szinte lecövekelve, beszél valaki a számból, aki én is vagyok, de valami több is nálam. Tudja az adatokat, ismeri a vicceimet, vágja, hogy én mit reagálok egy kérdésre, de közben olyan erőt is ad, ami máskor nincs jelen.

    Nem érzem életem minden percében, hogy képes lennék három órán át beszélni például az időgazdálkodásról, de nem is kell egyébként napokon át ráhangolódnom arra, hogy mégiscsak előadást tartsak, mert tudom, hogy ahogy kinyitom a szám, jönni fog belőle valami, amit nem kell minden tizedmásodpercben kontrollálnom, mert megtörténik magától.

    Csak az a kapocs kell, ez az átlényegülés, vagy egységesülés valamivel, ami megmagyarázhatatlannak tűnik, és már kezdhetjük is.

    Ha nagyon látni akarom lelki szemeimmel, hogy mi történik velem ilyenkor, akkor úgy szoktam elképzelni, hogy egy fentről lesugárzó fénykörben állok, ami annyi energiát sugároz belém, nekem, hozzám, rajtam át, aminek a segítségével elhordanék egy hegyet is a puszta két kezemmel. Ezt az energiát átközvetítem a közönségnek is.

    Ilyenkor a csúcson vagyok. Szellemileg, testileg és mentálisan is. Ez az átszellemültség állapota.

    Volta már, aki látta is ezt a kört körülöttem, amit én el szoktam képzelni, és utólag elmondta nekem kissé félve, de aztán megnyugodva, hogy amit látott, az ha a képzelete játéka is volt, a képzelete mégiscsak kapcsolódott valamihez, amit én is szoktam képzelni.

    Amikor nem jön az ihlet

    És van, amikor nincs kapocs, nincs átszellemültség, nincs ihlet.

    Néha előfordult már velem előadás közben, hogy nem indult be a kapcsolat, vagy nem jött létre. Ott és akkor nem analizálom és vizsgálom, hogy miért nem történik meg, egyszerűen érzem, hogy összeakad a nyelvem a fogaimmal, érzem a testem minden porcikáját, és érzem azt is, hogy kutatnom kell a fejemben a gondolatok után. Igen, tudom fejből az előadást, főleg, ha valami olyasmiről szól, amit tényleg álmomból felébresztve is fújok, de valahogy nem olyan gördülékenyek a szavak, nem jönnek a viccek, a közönség pedig nem mosolyog, nem nevet a szinte már előre kiszámított helyeken, csak ülnek karba tett kézzel, komoly arccal.

    A nyilvános beszédtől szoktak a legtöbben félni, ezért is hoztam példaként, hogy a nagyon rázós, azonnali visszajelzéseket hozó szituációkban hogyan is működik ez. Van valami, ami olyankor, mikor előadsz, az nem is biztos, hogy ihlet, mert az ihlet már az előadás megtervezésénél és összeállításánál elvégezte a dolgát. Ez már több mint ihlet, ez már az ihlet fölötti szint.

    A jobb agyféltekés kreatív írás közben igazából azt csináljuk, hogy csatornaként kapcsolódunk valamihez. Ezt úgy nevezem, hogy energiamező (lehetne ezt még bővebben jellemezni, de ettől most tekintsünk el, majd esetleg később még mesélhetek róla), de mások úgy is szokták nevezni, hogy kollektív tudat. A tréningeknek van saját energiamezejük, ezért is szokott előfordulni az, hogy írói feladatoknál többen is ugyanazt írják, de persze önmagukon „átfolyatva”, ezért aztán teljesen másképp. De a sztori alapmotívumai ugyanazok, akár a csattanó is. Vagy épp ellentétjei egymásnak a történetek, mintha tükörképek lennének, pedig a variációk száma végtelen lehetne, de valahogy mégis összepasszolnak.

    Az íróink a legtöbbször elkezdenek írni, és fogalmuk sincs arról, hogy mi lehet és mi lesz belőle. Van, aki már egy kezdő ötlettel kezdi az írást, és van, aki csak leír találomra pár szót, hogy túl legyen az első „falon”, ami akadályozhatná.

    Nemrégiben úgy kezdtem el írni egy történetet, hogy csak egy pillanat volt meg az elejéből, leírtam két mondatot, a többi pedig „jött magától”. Amikor abbahagyom az írást, akkor még órákkal későbbi is azon gondolkodom, hogy „Vajon mi fog még történni Liával?”, és mindig azon röhögök magamban, hogy ahhoz, hogy megtudjam, vissza kell ülnöm írni.

    A tréningen is ezt tapasztaltatjuk meg az írókkal leginkább. Jönnek a szavak, alakulnak a mondatok, és rengeteg minden belekerül a saját tapasztalatokból, saját ötletekből, saját érzésekből és gondolatokból, de van ott még valami, amitől egyrészt könnyű maga az írás folyamata, másrészt pedig valahogy úgy töltődnek ki általa az üres részek, hogy mégis valami nagyon különleges és kerek egész lesz belőle.

    Van, akinél alig vannak üres részek, amik kitöltődnek a láthatatlan energiamező (nevezzük most is így) által, számukra „csak” a könnyedség, magabiztosság, örömteli írás, csatornaként funkcionálás jelenik meg elemi erővel.

    És vannak, akiknél nagyobb hézagok vannak, mondjuk a kezdeti önbizalomhiány, ismeretlen szituációtól való félelem miatt, és náluk sokkal inkább villámcsapás szerű a végeredmény: „Te jó ég, ezt komolyan ÉN ÍRTAM???”

    Minden jobb agyféltekés kreatív írás tréningnek saját energiamezője jön létre, a tagok összessége és a tréner által.

    Az energiamező addig marad egyben, míg a tagok is együtt vannak, és együtt gondolkodnak, írnak, alkotnak, teremtenek. Mindannyian érzik a közös energia jótékony hatásait, de vannak, akik a hátrányát is. Például, akik nagyon erőteljesen más energiákkal érkeznek, mint amilyen minőség kialakul majd a közös energiamezőként, ők szokták érezni, hogy mintha „nem fogadná be őket a csapat”. Van, akinél a felismerés, hogy érdemes idomulni, már átlendít ezen a falon, de van olyan is, aki ezt felismeri, de nem akar rajta változtatni, mert számára pont úgy jó; és volt már olyan is az évek során, aki inkább elment a képzésről, mert érezte, hogy ő erre nem tud rácsatlakozni (és nem is akar).

    A jobb agyféltekés kreatív írás során az embernek alapvetően a fejében egy kisebb csata dúl, hiszen az addig aktív, domináns és főnöki szerepet betöltő bal agyféltekének át kell adnia a gyeplőt a jobb agyfélteke számára. Mivel a bal agyféltekében van az ego, ez a csata sokak számára átmeneti nehézségeket okoz, hiszen az ego számára minden kontrollvesztés azt a félelmet idézi elő, hogy elveszíti önmagát.

    De csak a jobb agyfélteke tud csatlakozni energiamezőkre, a közösségére is, ezért aztán a háttérbe szoruló bal agyfélteke végül kiegyezik a jobbal a cél érdekében. Hiszen a csatornaként funkcionáló író, aki a jobb agyféltekéjével rácsatlakozik egy tiszta forrásra, végül sok-sok remek feladatot ad a bal agyféltekének is, miközben a jobb agyféltekéből és a jobb agyfélteke által duzzad majd a tennivalók sora a bal agyfélteke számára is. Hiszen leírni a szavakat, mondatokat, mondattá formálni a gondolatokat a bal agyfélteke tudja.

    Tehát ez egy kölcsönösen nyer-nyer helyzet a koponyán belül, aminek kezdeti nehézségei megjelenhetnek, némi idegesség vagy diszkomfort érzet formájában, és ezek percek alatt elsimulnak.

    De közben ugyebár más is történik, nemcsak a fejen belül zajlanak az események. Az a környezet, amiben az író lélegzik, dolgozik éppen, alkot, vagyis ír, az jóval tágabb, mint amit az érzékszerveivel meg tud tapasztalni. Valami, ami nem látható, nem hallható, nem tapintható, de mégis valahogy mélyebben – vagy inkább magasabban? – érzékelhető, támogatja az írót, a csapatot, tehát minden résztvevőt, de még a trénert is.

    Minden könyvnek is van ilyen energiamezeje, ami hat az olvasókra is, tehát ha valaki tényleg hatást akar gyakorolni másokra, semmi más dolga nincs, mint könyvet írni.

    Hogy fér ez össze a racionalitással?

    Hogyan is kereshetnénk racionalitást egy olyan világban, ahol minden fals, még az is, amit látsz? Hiszen úgy születünk, hogy fejjel lefelé látunk mindent, az agyunk fordítja meg a képet, tehát amit látunk az agyunkkal és a szemünkkel, az már egy konstruált kép, az számunkra már nem az igazi.

    De próbáljuk meg, legalább elméletben!

    Nagyon szeretném ezt az egészet valami nagyon materialista, nagyon racionális megközelítéssel megmagyarázni. Lehetne az írókon például EEG vizsgálatokat végezni a tréning közben, meg utána, írás közben is. Ha valaki finanszírozná, meg is csinálnánk :).

    De mit mondanának számunkra az átlagosnál nagyobb amplitúdóval „kilengő” EGG hullámok?

    Azt, hogy aktívabb az agytevékenység, meg alfa, béta, théta és a görög ABC minden betűje feltűnne a monitoron?

    Mit mondanának el ezek arról, hogy írás, alkotás közben nem érezzük az idő múlását, de azt sem, hogy megéhezünk, megszomjazunk, bejött valaki és beszélt hozzánk?

    Mit mondanának el az EEG görbék arról, hogy írás, alkotás közben úgy érezzük, hogy valaki vagy valami támogat bennünket és vezeti a gondolatainkat és kezünket?

    Mit mondanak el a görbék arról, hogy olyan dolgok jutnak eszünkbe, amik soha korábban nem voltak a fejünkben?

    Mit mondanak el a görbék arról, hogy megírjuk mások élettörténetét anélkül, hogy ismernénk őket?

    Mit mondanak arról, hogy megírjuk a novellát egy íróképzésen és hazafelé úton megtörténik a szemünk láttára?

    Mindig is jelen volt ez a csatorna és kapcsolódás jelenség, az energiamező és az ihletettség különböző állapotai, az információ „lehívása” a tréningjeinken. Ha olyan a csapat összetétele a tréningeken, még szóba is kerülnek ezek, nagy bólogatások, és itt-ott tátott szájjal hallgatások által övezve. Vannak, akik soha többé nem írnak jóformán semmit, mégis azt vallják, hogy megváltozott, jobbá, egyszerűbbé, teremtőbbé vált az életük.

    Számomra most csak az az új, hogy ezt az egész kérdéskört konkrétan átgondoltam hat évvel az Író születik képzések elindulása után, újra abból a szempontból, hogy a materiális világképnek van-e magyarázata erre a dologra. És nincs. Még mindig nincs. Ez egyértelműen a spiritualitáshoz tartozik – mindamellett a tudomány próbál ezekre magyarázatot kapni, de még csak az adatfelvételnél tartanak.

    Ha úgy vesszük, hogy amit itt leírtam, az még mindig viszonylag egy szűk csoport, az úgynevezett „beavatottak” számára értelmezhetőek igazán, akkor még azt is rámondhatjuk, hogy ezek ezoterikus tanok, de még azt is, hogy transzcendens.

    Ez utóbbi tetszik a legjobban. Transzcendens.

    Transzcendens Írás.

    Ez egy képesség, ami bárki számára előhívható, és aztán tetszőlegesen használható szépirodalmi, szakirodalmi, feltáró írások készítésére.

    Hogy mi történik a háttérben, az igazából nem is lényeges, hiszen megtörténik akkor is, ha nem tudunk róla, vagy nem foglalkozunk vele.

    Mindenesetre így lassan hat és fél évvel az első jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyam után ideje volt ezeket a gondolatokat is papírra vetni és közzé tenni, mert ez is a fejlődés része: mérföldköveket letenni és kinevezni őket mérföldköveknek :).

    Vidi Rita

  • Itt van a nyelvemen, de nem tudom kimondani – magyarázat a jelenségre

    Itt van a nyelvemen, de nem tudom kimondani – magyarázat a jelenségre

    Nyugalom, nem az Alzheimer-kór első tünete az, hogy néha – szerinted esetleg a kelleténél kicsit többször – nem tudsz kimondani bizonyos szavakat.

    Sokan tapasztalják azt, hogy például mesélni akarnak egy viszonylag távolabbi ismerősükről egy sztorit, és egyszerűen nem jut eszükbe az illető neve. Ott van a nyelvükön, de egyszerűen nem tudják kimondani. Az illető arca is ott van előttük, látják maguk előtt a gesztusait, lelki füleikkel még a hangját is hallják, de a neve az istennek se akar beugrani.

    Mindegy is, „majd ha eszembe jut, mondom”. – és próbálnak tovább haladni a sztorival, míg végül néhány perc múlva tényleg beugrik a név és mondják is.

    Ez fiatal korban vicces, idősebb, 35-40 éves korban viszont már a közvélekedés szerint intő jel lehet.

    Nos, nem az.

    Nem az elbutulás jele az, ha nem tudsz kimondani bizonyos szavakat – akkor sem, ha ezek nagyon gyakori jelenségek esetedben, és akkor sem, ha mindig ugyanarról a szóról van szó.

    Számomra például a legnehezebben kimondható szó az, hogy tejbegríz.

    Hogy miért?

    Mert életem során annyiszor készítettem már, annyiszor ízleltem már, annyiszor toltam magamba csak cukrosan, kakaósan, fahéjasan, olykor sűrűbben, de a legtöbbször hígan, néha fegyelmezetten, néha jól összekavarva…

    Annyi élmény, hatás és tapasztalás fűződik hozzá, hogy ha készíteni akarok, és megkérdem a gyerekeimet – megjegyzem, évek óta már csak gluténmentes formátumban képzelhető el nálunk, de a blokk az ettől függetlenül nem oldódott a megnevezésével kapcsolatban –, akkor az valahogy így szokott zajlani:

    – Készítek… ööö… tudjátok… öööö… naaaaa, szóval tejből és grízből készült és nagyon finom… AZT!

    Miközben ezeket makogom, látom magam előtt, ahogy lassú, kimért mozdulatokkal kavargatom a lábasban a tejbegrízt, közben az édes illatát szippantom, és igen, még egy kis cukrot teszek bele, mert a fiam úgy szereti.

    Miközben ki akarom mondani azt az egy szót, aközben történetek százai suhannak át az agyamon, hogy a lányom hogyan kent a hajára – szó szerint – egyszer egy tányérnyit, és aztán egy hétig áztattuk le neki, hogy a fiam hogyan próbálta kiskorában kézzel enni és hogyan méltatlankodott, hogy ez most akkor miért nem sikerül… Ott vannak a saját gyerekkori élményeim, hogy ha a nagymamám meg akart nyugodni, hogy biztosan eszem, akkor tejbegrízt készített, mert azzal tuti sikert lehetett nálam elérni.

    Ezek mind-mind előjönnek és életre kelnek, és miközben ezeket látom és újra átérzem, naná, hogy ezerszer több minden van a fejemben, mint egyetlen szó!

    Ilyenkor annak a szónak meg kell várnia, míg elcsitulnak az érzelmek, visszavonulót fújnak az emlékek, és valami praktikusra irányul az aktív figyelem. Na, olyankor kibukik: tejbegríz.

    A tejbegríz blokk volt az első szokásos megakadásom, amire rendszeresen felfigyeltem, így ez már rögzült is, aminek külön hálás vagyok, mert jó kis téma egy ilyen cikkhez :).

    De számtalan esetet tudnék felsorolni én is, és a legtöbb ember így van ezzel.

    Mi történik ilyenkor az agyunkban?

    Az, amit leírtam: túl sok minden történik egyszerre ahhoz, hogy azt le tudjuk butítani egyetlen lényeges szóra. Túl sok mindent kellene belesűríteni egy kifejezésbe, és mivel éppen nagy a forgatag az elménkben, ez az adott pillanatban csak döccenőkkel megy.

    Ilyenkor a jobb agyféltekénk hiperaktív. Történetek tucatjai kelnek életre, vagy épp a vizuális memóriánk kezd el szárnyalni – amikor látjuk az arcot magunk előtt, de nem tudjuk a nevét kimondani, hiszen egy arc rendkívül bonyolult dolog, rengeteg információt hordoz és rejt magában, és az agyunk ezt mind-mind érzékeli, de nem biztos, hogy felszínre is tudja hozni (ami a bal agyfélteke feladata) –, miközben a hozzá tartozó címkét – a megnevezést – nem találjuk meg gyorsan.

    Amikor a jobb agyféltekénk ilyen hiperaktív, akkor a bal agyféltekénknek muszáj kicsit alább adnia a pörgést egy-egy pillanatra a címkézésben, vagyis a megnevezésben. A bal agyféltekénk képes csak beszélni. Ha ő alább adja, akkor a beszédképességet is alább adja. Ez tényleg csak pillanatokig tart, de mivel megakadás élmény, ezért zavaró számunkra. Ezeket többnyire elfelejtjük, de ahogy halad velünk a kor előre, úgy találjuk egyre aggasztóbbnak a jelenséget, pedig a kor előre haladtával ezek csak azért történnek meg velünk gyakrabban, mert egyre több az infó az agyunkban, amik közül mind a jobb, mind a bal agyféltekének válogatnia kell.

    Olyan értelemben tényleg a korral járhat a jelenség gyarapodása, hogy 20 évesen még nem gondolunk ennyi mindent és nem is tapasztaltunk ennyi mindent, így ezek a megakadások nem szembetűnőek akkoriban sem minőségben, sem mennyiségben.

    De később már erre is jobban tudunk figyelni, merthogy jobban is tudunk miatta aggódni. És minden, ami érzelmeket gerjeszt, mélyebb lenyomatot hagy bennünk.

    A problémán úgy lehet átlendülni gyorsan, hogy ha ez a jelenség felbukkan, akkor nem kell megállni, hanem tovább kell haladni. A sztorival, a mondattal, a szituációval.

    Ha megállsz és agyalsz-agyalsz azon az egy szón, akkor a bal agyféltekéd nem fog hozzáférni az infóhoz, mert a jobb agyfélteke annyira aktív, hogy blokkolja a balt. Az ebben a pillanatban maradással nem fogsz eljutni a célhoz, csakis úgy juthatsz el oda, ha egy lépést ellépsz ebből a szituból bárhova. Akár hátrébb, akár oldalra, akár előre.

    A „jó, majd mondom, ha eszembe jut” egy tökéletes megoldás a továbblépéshez, és pont ez miatt fog majd tényleg eszedbe jutni, fél perc, egy perc, vagy egy óra múlva, de mindegy is, mert nem egyetlen szavak a lényegesek, hanem igazából az a rengeteg érzelem, történet, esemény, élmény, ami mögöttük van.

    Az agyféltekéink örökös harcot vívnak egymással az erőforrásokért. Az erőforrást számukra az idegrendszerünk szolgáltatja, tehát az erőforrás az bizony véges. Ha az egyik nagyon aktív, akkor a másik nem tud 100%-on teljesíteni.

    Ha érzésed szerint sokszor fordul elő veled az, hogy nem tudsz szavakat kimondani, az azt jelenti, hogy nagyon aktív a jobb agyféltekéd. Kreatív ember vagy. Ez ennyit jelent. Nem butulsz, nem hülyülsz, nem szenvedsz mentális zavartól, egyszerűen csak használod az agyad rejtett zugait is.

    Ez jó dolog. Ez az ár, hogy ez miatt nem tudsz néha bizonyos szavakat kinyögni, ez semmi ahhoz az előnyhöz képest, amihez a jobb agyfélteke eljuttat. Ugyanis a jobb agyfélteke képes a boldogságra. Minél aktívabb a jobb agyféltekéd, annál boldogabb ember vagy.

    Ugye, hogy megéri ezért cserében néha kicsit nyökögni? 🙂

    Vidi Rita

  • Új jobb agyféltekés novellás kötet a láthatáron

    Új jobb agyféltekés novellás kötet a láthatáron

    2018 elején a RitArt-nál végzett kreatív írók ismét bizsergést éreztek ujjaikban és egyéb testrészeikben – értsd: agyukban –, mely bizsergés biztos jele annak, hogy írhatnékjuk támadt.

    Ezért aztán elkezdték sorban feltenni a kérdést: – Az Univerzum után mikor írhatunk újra jobb agyféltekés novellás kötetet együtt? (tovább…)

  • A 2014-es origos cikkről

    A 2014-es origos cikkről

    Évek óta akarok reagálni arra az origos cikkre, amivel megpróbálták lehúzni a jobb agyféltekés kreatív írás képzésünket, és évek óta mindig el is hessegetem magamtól. Nem azért, mert ne tudtunk volna akár azonnal reagálni, nem azért, mert túlságosan fájt az igazságtalanság, hanem azért, mert ők állítanak valamit, mi állítunk valami teljesen mást – azzal szemben állót –, és őszintén szólva, soha, egy pillanatig sem akartam a magyarázkodás egyáltalán nem egyértelmű hálójába keveredni. Most sem azért írok erről, hogy magyarázkodjak, egyszerűen szeretem a tiszta helyzeteket, és a tisztánlátást.

    Bár az origo annak idején, mint az online újságírás egyik zászlóshajója, nem tisztelt meg bennünket azzal az alapvető online gesztussal, hogy a linket adjanak nekünk, hogy az Olvasók megkapják a teljes képet arról, amiről állítanak valamit, mi ennek ellenére megtiszteljük őket azzal, hogy megmutatjuk, melyik cikkükről beszélünk, így aztán mindenki eldöntheti magának, hogy melyik oldalnak hisz, illetve mindenki, aki látja a két oldalt így összevetve, bármilyen más, egyéb konzekvenciát is levonhat magának, és állunk elébe, ha ez ránk nézve mondjuk éppen negatív előjellel sül el.

    Nem az érdekel, hogy ki mit gondol, hanem az érdekel, hogy ki mit gondol FÉLREINFORMÁLÓ írások alapján. Ahogy nemrég Denzel Washington is mondta, ha valaki nem néz híreket, az alulinformált, ha meg nézi, akkor félreinformált, és a sajtónak különösen nagy a felelőssége. Egyetértek vele. De tételezzük fel, hogy az origo őszintén vállalta  felelősséget a cikk miatt, és ők úgy érezték, hogy amik benne vannak, azok korrekt információk.

    Akkor kezdjük az elején: Az origo cikke ezen a linken érhető el, és az a címe, hogy „Nem valószínű, hogy két nap alatt írókká leszünk”
    http://www.origo.hu/kultura/20140919-riport-egy-irotanfolyamrol.html

    Aznap ez volt az origo címlapja:

    Ezt láttuk aznap
    Ezt láttuk aznap

    És akkor arról, hogy mi ebből az egészből mit tapasztaltunk, és IGAZÁBÓL hogyan zajlottak az események, hogyan fordulhatott elő ez az egész.

    Az illető úriember, aki a cikket írta, és aki érdekes módon, soha előtte, és soha utána sem írt az origonak, egy kis létszámmal bíró jobb agyféltekés kreatív írás tréningünkön vett részt 2014. 07. 26-27-én, amit Kata kolléganőnk vezetett, és amely az Író születik munkanevet viseli.

    A tréning két napjáról minden trénerünknek egy önértékelést kell írnia. Volt, aki ezt akkoriban úgy oldotta meg, hogy feladatról-feladatra, történésről-történésre jegyzetelt magának a saját benyomásairól, tapasztalásairól, és volt olyan, aki a két nap után egyben írta meg ezt.

    Ez akkor, ennél a konkrét tréningnél úgy történt, hogy Kata a két nap letelte után, egyben írta meg a benyomásait.

    Szó szerint ezeket írta, az engedélyével teszem közzé:

    Önértékelés 2014.07.26-27

    Azt hiszem, most még nem tudom hitelesen visszaadni az elmúlt 2 napot. Az biztos, hogy nem voltam a toppon.

    Első nap reggel a bemutatkozások közben a kisördög szöget ütött a fejemben: mit keresek én itt? Ezek sokkal többet tudnak az írásról, mint én.  Mindenki író, újságíró, nyelvész… hab a tortán szemben a pszichológusnő, aki tőlem várja a megváltást. Hamar rendet raktam magamban : én tudok valamit,amit ők nem, és ezért vannak itt. Ennek ellenére, kicsit nehézkesnek éreztem a kezdést, de már az első szünetben úgy tűnt, minden a helyén, toppon van. A délután simán, + feladattal, jól ment. Estére mindenki elfáradt, de jó hangulatban, tele pozitív élményekkel mentek haza. Mivel kis létszámú volt a csoport, így hamar összebarátkoztak.

    Vasárnap reggel megbeszéltük az előző napot, estét, ki, hogyan élte meg…. stb…. Laci ekkor kicsit „kötözködött”, honnan szerezte Rita ezeket az integráló gyakorlatokat? Miért halogatok válaszolni kérdésekre?…  ( már szombaton elhangzottak olyan kérdések, amik a vasárnap délutáni feladatokra vonatkoztak, és azt válaszoltam, hogy ne szaladjunk előre, erről ekkor és ekkor, fogunk beszélni… mert a feladatok egymásra épülnek… házat építeni sem kezdünk a tetővel….) Szünetben megbeszéltük, hogy ő nem személyeskedni akart, és nem bántani, de van amit tényleg nem ért… (volt amikor megkérdezte a többieket, hogy értik e a kérdésére adott válaszom, és mindenki rábólintott, hogy igen) ezért a szünetben neki más, ’kerülő úton ’ magyaráztam el néhány dolgot…. Viszont ez estére már belőlem szívott el rengeteg energiát.

    Ami igazán bánt, hogy két emberhez nem tudtam ’közel kerülni’

    A végeredmény mégis pozitív, mert a résztvevők azzal az élménnyel távoztak, hogy megkapták azt, amiért jöttek. Az elakadt író most szinte két nap alatt megírta a regényét, az újságíró megkapta az új perspektívát, a kiszakadást a keretekbe zárt munkájából, a lány aki állítólag 16 évesen elvesztette a kreativitását, és keresete önmagát, vasárnap estére megtalálta mindkettőt…. a pszichológus volt az első, aki megríkatott ’terápiás’ írásával.

    Úgy érzem, összességében kemény, de jó munka volt. Valamiért mégis azt hiszem, lehetett volna jobb…”

    Személyesen is átbeszéltük Katával a tréninget, és érdekes dologról mesélt. Elmondta, hogy a Laci nevű illető iszonyúan „balos” volt, és Kata sokszor nem értette, hogy mit nem ért.
    Az önértékelésben írt, a „Szünetben megbeszéltük, hogy ő nem személyeskedni akart, és nem bántani, de van amit tényleg nem ért… -„ mondat az ténylegesen egy, az úriembert félrevonó, „akarod ezt csinálni, vagy nem akarod?” jellegű kérdés feltevésével indult. Laci mentegetőzött, hogy persze, akarja. Így utólag már tudjuk, hogy az infót akarta.

    De nemcsak Kati írt önértékelést, hanem a résztvevők is, még ott azonnal, hamarjában a tréning második napjának végén, mindenki egyszerre.

    Az úriember, aki az origos cikket írta, ezt a „véleményt” adta:

    „Még gondolkodom a 2 napon. Ha lesz pontos véleményem, előállok vele.”

    Szeptember 23-án aztán megtudtuk persze, hogy mire is utalt ezzel a két rövidke sorral, de júliusban még eszünk ágában sem volt bármi rosszra gondolni, mert a többiek véleménye ez volt (a vélemények eredetiben megvannak nálunk papíron):

    Éva:

    „Megpihentem az otthoni feladatoktól. Megismertem néhány kedves, jó fej embert. Köszönöm”

    Hát, nem egy bő szavú vélemény, de semmi rendkívülit nem láttunk ebben sem, de ezzel kapcsolatban is összeállt a kép a cikk megjelenésekor.

    Attila:

    „Remek társaság jött össze, örülök, hogy megismerhettem a csoporttársaimat. Jó volt olyan emberekkel együtt lenni 2 napig, akiket ugyanaz a szenvedély hajt, az írás.

    Kata nagyon kedves volt, igyekezett legjobb tudása szerint segítenie fejlődésünket. Érdekesek voltak a feladatok. Hogy írók lettünk-e a tanfolyam végére, azt majd a jövő eldönti, de mindenesetre már úton vagyunk. Köszönöm”

    Zsuzsanna:

    „Kedves Kati és Rita!

    Nagyon élveztem a tanfolyam minden percét! Mesevilágba csöppentünk, amit Kati személyisége és a miliő még jobban kiemelt. A csoda talán abban rejlik, hogy sikerült felszabadítani a régi gátlásokat, feloldani régi bevésődéseket. Most már igazán tudom, hogy mit jelent a kreativitás. Teljes szabadságot. Vagy inkább felszabadulást. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorlatok nemcsak az írásban visznek majd előre, hanem a élet minden más területén. Hosszú még az út, de már nem félek elindulni rajta. Köszönöm Nektek!”

    Éva:

    „Szerintem jó ötlet ez a tanfolyam. Átlendített egy holtponton. Most már a regényemet könnyű lesz összeállítani, mivel itt már elkészítettem hozzá a szösszeneteket. Jók a feladatok is. Segítik azokat, akik írni szeretnének.”

    Éva számára végül annyira inspiráló volt a képzés, hogy saját jobb agyféltekés nyelvoktatást is létrehozott.

    Csilla:

    „Amit megtanultam:
    – terápiás célra kiváló a kreatív írás
    – üljek le és írjak, ne várjak először a nagy ötletre, és ha az már megvan, akkor írjam le
    – bátorság
    – a színes társaságnak köszönhetően látom, hogy mindenkinek van saját hangja, stílusa, és én is tudok olyat írni, ami másnak érdekes lehet, mert amit én éltem át, azt  más nem.

    Egyéb:
    – tanultam nyelvészetet, rengeteg műelemzést végeztem, így sok újat elméletben nem tanultam (bár fel is volt tüntetve a honlapon, hogy ne legyen elvárás)
    – fájlaltam, hogy Rita azt írta az emailben, hogy eljön, mégsem jelent meg.
    Köszönöm!”

    Tényleg nem jelentem meg, onnan kb. 600 méterre 12 új trénerünkkel töltöttem én is két teljes napot, és sem reggel, sem este nem volt időm beköszönni. Abban az időben reggelente ott voltam az első napon, de akkor tényleg nem sikerült.

    Klára:
    „A gyakorlatok, feladatok érdekesek voltak! Nagyszerű csapat verődött össze, sokat tanultunk egymástól. Végül is örülök, hogy eljöttem, fölfrissítettem az egyetemen tanultakat (magyar szakos voltam eredetileg).”

    Te mire következtetsz ezekből?

    Tényleg őszintén kérdezem: látsz te bármi olyasmit ezekben a véleményekben, gondolatokban, hozzáfűzni valókban, amikből arra következtetnél, hogy ezeknek az embereknek rossz volt a véleményük? Következtetnél egy ilyen vélemény-halmazból arra, hogy valami lappang, forrong a mélyben?

    Mert mi nem következtettünk ilyesmire.

    Félreértés ne essék, tudnék mutatni két tucat, az évek során összegyűlt egyértelműen negatív véleményt, ami szintén ugyanezen tematikájú tréningen született, meg további két tucatot, amik arról szólnak, hogy „hát nem is tudom, nekem annyira nem jött át ez az írós dolog” véleményt, sőt, meg is tudnám mutatni, mert mind megvan papíron, eredetiben. És meg tudnám mutatni azokat az embereket személyesen is, akik az ilyen véleményeik után mégiscsak kreatív írós blogot indítottak, és könyvet írnak.

    Nem félünk a negatív véleménytől, sőt, van egy olyan lehetőség nálunk, hogy a tréningre nyilvánvalóan nem odaillő embereket megkérjük, hogy hagyják el a tréninget, és visszakapják a pénzt inkább, „jobb a békesség” alapon. Illetve, ha valaki időben jelzi, hogy „bocs, de már látom, hogy ez nekem nem jön be”, akkor szintén pénzvisszafizetést kérhet, és azonnal elmegy a tréningről.

    Ízlések és pofon különbözőek. Én a Ford Mustangot szeretem, minden verziójában, formájában, kivitelben és színben, más meg a Ferrarit. Én imádom J. K. Rowling műveit, más meg el sem bírja viselni. Ez a tréninges dolog is kicsit ilyen. Amit más imád, azt valaki más tiszta szívből utál. Az ízléssel vitatkozni felesleges, és nem is szoktunk.

    Az viszont, a mozaikok összerendezgetése után nyilvánvalóvá vált, hogy eljött ez az úriember a tréningre azzal a burkolt szándékkal, hogy egy lehúzó cikket írjon róla. Miért is megy egy újságíró egy kreatív író képzésre, MIKÖZBEN még renitenskedik is? Meg sem tudom számolni, hány újságíró volt már a tréningen, érdekes módon egyik sem írt lehúzó cikket, továbbá a véleményük is pozitív volt, és azóta is írnak, sőt, többekkel együtt dolgozunk a szövegírás szolgáltatásunk keretében is.

    Azért vagyok abban még biztos, hogy az eredeti szándéka az volt, hogy lesújtó véleményt alkosson a tréningről, mert egyrészt nem ő volt az első, aki ilyen szándékkal jött, és aki gyakorlatilag önmagával küzdött, mint malac a jégen…

    A rossz szándék a jobb agyféltekés teremtésélménnyel nem igazán fér össze. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy két harcos vív egymással benne, és ennek külső jelei is vannak. Kata a jóindulatával – merthogy rossz szándék a trénerben sem működhet a jobb agyféltekés módszer speciális hatása által – ezt a jelenséget igyekezett elfedni a többiek elől, és tompítani annak élét – merthogy ez persze hatással lehet a szűkebb környezetre –, továbbá a maga jóindulatú módján próbálta meg rendezni úgy, hogy az úriembert félrehívta és elbeszélgetett vele, és később is odafigyelt rá kiemelten. Nem véletlenül érezte, hogy túl sok energiát igényelt tőle.

    Ma már tudjuk, hogy ilyen esetekben elő kell venni a maximálisan bal agyféltekés elutasító papírkánkat (amivel nyilatkoztatjuk a résztvevőt, hogy azonnal elhagyja a tréninget, és visszakapja a pénzét), és el kell küldeni az illetőt, mert ha nem is ír lehúzó cikket később, iszonyatos romboló munkát képes végezni egy végtelen nyitott, szeretetteljes közegben, mint amilyenek a mi tréningjeink.

    Eddig összesen három ember jött a tréningre már előre megalkotott rossz véleménnyel, és ehhez kapcsolható rossz szándékkal és mind a hárman 2014 nyarán. Kettőjükről a tréning alatti viselkedésük, és a rendkívüli véleményük alapján derült ki nyilvánvalóan, hogy csakis azért jöttek, hogy megmutassák, hogy ez nem működik. Az egyikük konkrétan üzleti adatokat próbált kiszedni a trénerből.

    A harmadikról – a cikket író úriemberről – két hónappal később derült ki, hogy mi volt a célja.

    Természetesen meghagyom a lehetőségét annak, hogy ő közben kezdte el azt érezni, hogy valami nem stimmel az egésszel, csak éppen Kata elmondásából tudom, hogy már a legelső agyintegráló feladatokat el akarta bagatellizálni, és folyamatosan rá kellett szólni, hogy csinálja rendesen. Már ez a tény romboló, mert nálunk az, hogy utasítgassunk bárkit is, meg többször figyelmeztessünk, az annyira nem jellemző, hogy ha valaki más jobb agyféltekés képzéssel foglalkozó ismerős meséli, azonnal mondjuk neki mindannyian a trénereimmel, hogy „te, erre az emberre nagyon figyelj, mert valami van a háttérben!”. Persze mikor az ember benne van a közepében, nehezebb felismernie ezeket a mintázatokat.

    Elkövetődött az a hibánk akkor, azon a tréningen, hogy nem voltunk elég szigorúak.

    Mit változtattunk a cikk hatására 2014. óta a tréning tematikájában?

    Semmit. Az Író születik képzés tematikája maradt ugyanaz, ami akkor is, meg előtte is volt. Az elmúlt 2.5 évben is mindenki ugyanazt kapta az Író születiken, mint amit az újságíró. Csak senki nem azt adta bele, amit ő…

    A tréning adminisztrációjában viszont pár elemet módosítottunk, amivel bebiztosítottuk magunkat az eleve rosszakarók ellen. A trénereim extra képzést kaptak arról, hogyan kell elküldeni a tréningről azokat az embereket, akik nem tudnak viselkedni. Sok gyerek volt már a tréningünkön, akik végigülték és végigdolgozták a napi 10 órát, de vannak felnőttek – sokan -, akik erre képtelenek.

    A kommunikációnk maradt ugyanaz, és az értékrendünk is, meg a céljaink is: abban hiszünk, hogy írni bárki tud, és abban segítünk, hogy ezt az élményt mindenki megtapasztalhassa. Aztán azt kezd vele, amit akar, mi már írói munkát is tudunk adni, ha szeretné.

    Hozzá kell tennem, hogy a cikkben gyakorlatilag jogsértően használják a nevemet, mert én egyáltalán nem vagyok közszereplő. Én úgy tudtam – de javítsatok ki, ha tévedek -, hogy a megszólaltatott, idézett alanyokkal egyeztetni ILLIK a cikk megjelenése előtt, de ilyen esetben még akkor is, ha pl. nem idéznek, de nyilvánvalóan negatív színben tüntetnek fel téged, vagy a vállalkozásodat. Akkor is van előzetes lehetőséged látni a cikket, és mondjuk módosításokat kérni. Maximum a lap, vállalva a jogi következményeket, mégiscsak lehozza eredeti formájában.

    Na, hát én semmi ilyesmit nem tapasztaltam az origo részéről sem a cikk előtt, sem az óta.

    2014 óta természetesen sok minden változott nálunk, például, hogy már szövegíró csapatot is verbuváltunk az íróinkból, és másoknak írunk kreatív szövegeket, ők meg így pénzt kereshetnek, továbbá a képzéseket franchise partnerek végzik, három új, specializált tematikájú képzést is becsatornázva a rendszerbe.

    Azóta is minden hónapban vannak jobb agyféltekés íróképzések, egyre többen és többen vagyunk, és egyre nagyobb teret foglalunk el a jobb agyféltekés Univerzumban.

    Mi lett volna, ha az origos cikk pozitív hangvételű lett volna?

    Lehet, hogy azt gondolod, hogy ha titokban eljön egy újságíró a képzésünkre, és utána meglepetésszerűen ír egy méltató cikket, akkor azt bezzeg csont nélkül benyeltük volna, és örülnék, mint majom a farkának, meg villognék azzal, hogy tessék, az origo is írt rólunk.

    Igazából azzal is villogtam, hogy az origo ilyet írt rólam-rólunk. Nem tartottuk titokban, és többen voltak olyanok, akik viccesen meggyanúsítottak a cikket olvasva, hogy „hogyan tudtál ilyen lehúzásnak tűnő, mégiscsak pozitív cikket íratni az origoval?”

    Az igazat megvallva, engem sokkolt ez a dolog akkor. Ezért is halogattam eleinte a reagálást, mert le voltam merevedve, utána meg inkább motivációként használtam fel, de tudom, hogy mai napig látják ezt a cikket az emberek. És ha valami az origon kerül ki, akkor az nyilván komolynak tűnik, nem?

    Sokkolt és megbántott voltam hetekig, de ma már hálás vagyok az origonak. A jobb agyfélteke, amivel mi naponta több órát is dolgozunk, mindig is hajlamos kicsit elszállni, a föld felett járni, a racionális dolgokat elfeledni. Az origos cikk akkora pofon volt a jó szándékú, tiszta, különlegesen csodálatos élményt nyújtó tréningjeinkben lubickoló énemnek, hogy tudtam, ha nem állok fel belőle AZONNAL, akkor örökre lehúz.

    Felálltam. Felálltunk. Azonnal. Még aznap.

    Lehet, hogy ha egy pozitív cikk jelent volna meg, akkor tovább ringatózunk a kreativitás végtelen óceánján, és mondjuk, elfelejtünk terjeszkedni, fejlődni, marketingezni, új képzéseket bevezetni, tovább feszíteni a célokat, és tovább kacagni a kihívások néha zord arcába.

    Tudok hálás lenni B. Lacinak, aki megírta a cikket. Tudok hálás lenni az origonak, hogy megjelentették. (Azt azóta is nehezményezem, hogy egy nyavajás linket se bírtak belerakni a cikkbe :P)

    Azért vagyok hálás, mert még mindig itt vagyunk, 2.5 évvel  később, és tovább haladunk előre. Megállíthatatlanul erősek vagyunk, ezt mindig is tudtuk, de az origos cikk ténye és léte mindig segít abban, hogy soha ne veszítsük el a kontrollt, mert mindig ott van felemelt ujjként, és arra mutat, hogy nem elég jónak lenni, ezt be is kell bizonyítani másoknak. És ez pluszban motivál bennünket.

    Szóval, köszönjük origo! És köszönjük mindenkinek, aki mellettünk volt, van, lesz. Az origonak hálásak vagyunk, de benneteket szeretünk 🙂

    Vidi Rita

     

     

  • Bal agyfélteke fejlesztése

    Bal agyfélteke fejlesztése

    Miért szükséges a bal agyfélteke fejlesztésével is foglalkozni?

    Annak ellenére, hogy a jobb agyfélteke fejlesztése nagyon fontos, nem szabad elhanyagolni a bal agyféltekét sem, hiszen a bal agyfélteke irányítja a logikus gondolkodást, ami nélkül nem élhetjük jól az életünket ebben a különféle összefüggésekkel behálózott világban. (tovább…)

  • Mitől jobb a jobb agyféltekés tanfolyam?

    Mitől jobb a jobb agyféltekés tanfolyam?

    Minden a jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamokkal kezdődött! Vagy mégsem? Már korábban is alkalmaztak agyféltekéket összehangoló gyakorlatokat a kineziológiában, illetve tőlük átvéve az agykontroll oktatásában, amikor könnyebbé akarták tenni a gyerekeknek a tanulást.

    (tovább…)

  • Jobb agyféltekét aktiváló videó 2.

    Újabb jobb agyféltekét aktiváló videó a RitArt Academy-től. Nincs más dolgod, mint nézni, és beindul a jobb agyféltekéd.

  • Jobb agyféltekét aktiváló videó

    Nézd, és beindul a jobb agyféltekéd!

  • Hogyan lehet fejleszteni a kreativitást?

    Hogyan lehet fejleszteni a kreativitást?

    Az attól függ, hogy gyermekről – ezen belül is számít az életkor, illetve iskolás gyerekeknél az iskola típusa -, vagy felnőttről van-e szó.
    14 napos online kreativitásfejlesztő tanfolyam – AJÁNDÉKBA>>

    Kreatív gyermek
    Kreatív gyermek

    Ha a gyermeked kreativitását akarod fejleszteni, és még  nincs 6 éves, tehát még nem jár iskolába, akkor szülőként/nagyszülőként három nagyon alapvető teendőd van: (tovább…)

  • A kreatív író

    A kreatív író

    kreatív írás, kreatív író
    Kreatív írás

    A kreatív írót az különbözteti meg kevésbé – vagy éppenséggel egyáltalán nem – kreatív társaitól, hogy képes menedzselni önmagát. Képes tervszerűen, mégis ihletetten, könnyedén, örömből dolgozni, és amikor betegség, fáradtság, más elfoglaltság miatt nem tud írni, vagy nem jól, akkor azt az átmeneti időszakot nem kiáltja ki hirtelen írói válságnak, és nem drámázik, hanem élvezi a pihenést, vagy kiteljesíti magát valamilyen más elfoglaltság által. (tovább…)

  • Mi a kreativitás?

    Mi a kreativitás?

    Alkotókészség? Ihletettség? Ötlet-teli személyiség? Problémamegoldó képesség? A művészet megtestesülése?

    Egyik sem, tehát mindegyik.

    kreativitás
    Kreativitás

    A kreativitás mindezek elegye egyszerre. A kreativitás nem pusztán alkotókészség, ötlettel teli agy, nem csupán ihletett állapot, nem csak a FLOW megélése, és nem kizárólag művek létrehozása. A kreativitás mindezek együtt: a dolgok véghezvitele, könnyedén, erőfeszítéstől mentesen.

    Nem az a kreatív ember, aki kitalál és feltalál dolgokat, nem az a kreatív, aki könyvet ír, zenét szerez, fest, rajzol, alkot; nem az a kreatív, aki különleges látásmóddal rendelkezik, és képes másképp megközelíteni a dolgokat, hanem az a kreatív ember, akik végigviszi a dolgait. (tovább…)

  • Vigyázat, a Húsvét könnyen bal agyféltekésre sikerülhet!

    Általában az ünnepeink azok, amikor kifejezetten arra törekszünk, hogy körülöttünk mindenki jól érezze magát, és mi magunk is jól legyünk.

    Igen ám, de minden erőltetés és törekvés (tör…) azt eredményezheti, hogy pont a fordítottján sülnek el a dolgok.

    Az ünnepeinken nem boldogok, hanem feszültek, hajszoltak, idegesek, mogorvák leszünk, a körülöttünk lévő szeretteink pedig a végén a szabályoknak való megfelelési kényszerünk miatt csak púpok a hátunkon – és ez főleg akkor igaz, ha a női nemhez tartozunk. (tovább…)

  • Közösségi Könyvek Projekt

    2015 a Közösségi Könyvek Projekt első éve a RitArt Academynél.

    Az úgy volt, hogy bár már jócskán többen, mint 500-an elvégezték az Író születik tréninget, a könyvek mégsem születnek olyan ütemben, mint ahogy azt ez a létszám indokolná. Nem fogok most belebonyolódni a hazai könyvkiadás légüres terének taglalásába, és pláne nem fogom itt szaporítani a szót a magánkiadás előnyeiről és rejtelmeiről, megtettem már máshol és máskor, de azt azért szeretném gyorsan és lényegre törően kiemelni, hogy baromira nem kedvez a hazai környezet a feltörekvő írók számára… A könyvek nem megjelenése nem abból adódik, hogy az írók nem írnak, hanem leginkább abból, hogy a többség számára hihetetlenül kemény az akadálypálya, és bár van motiváció meg kézirat, mire végigverekszi magát az ember íróként ezen a folyamaton, pláne a terepen abszolút  laikusként, addigra évek telhetnek el!

    Ezért kitaláltam a Közösségi Könyvek Projektet.

    Közösségi Könyvek Projekt

    Ez úgy néz ki, hogy több író összedolgozik, és közösen írnak meg egy könyvet, ráadásul jobb agyféltekésen. Emiatt fontos kitétel, hogy kizárólag azok vehetnek részt a projektben, akik elvégezték a jobb agyféltekés kreatív írás tréninget a RitArt Academy-nél.

    Három könyvet tervezünk idén nyomtatásban megjelentetni: egy regényt, egy novelláskötetet és egy esszékötetet.

    Felismerve azt, hogy nem mindenki akar Don Quijote-ként megküzdeni a magyar könyvpiacon, viszont csapatban szívesen rész venne egy ilyen munkában a tervezéstől a kivitelezésen át a megjelentetésig, úgy döntöttem, hogy finanszírozom a Közösségi Könyvek kiadását. Az írók tiszteletpéldányokat kapnak, a kedves Olvasók pedig nagyon kedvezményes áron juthatnak majd hozzá a könyvekhez – hamarosan indul az előrendelés is.

    Így kezdtünk neki

    Mivel a regény a legösszetettebb és közben legszerteágazóbb feladat, ezért azzal kezdtük a munkát, hogy a regényíró csapatot verbuváltuk össze. Februárban megtörtént az első megbeszélés, és azóta online folyik a tervezés, egyeztetés.

    A projekt majdnem 30 hétig tart, és 21 író vesz benne részt, plusz  a projektvezető (idén mindhárom könyv elkészülését én menedzselem).

    Március 22-én lezárul a tervezési időszak, és megkezdődik az írás. A jobb agyfélteke és a kreativitás szavakkal a zászlónkon óvakodunk attól, hogy túlságosan behatároljuk a tervezés és az írás folyamatát, így csak néhány fix dátumunk van, amihez ragaszkodnunk kell, de azokhoz nagyon. Minden más képlékeny és újratervezhető.

    Most, mikor ezeket a sorokat írom, a karakterek készülnek lelépni a monitorról, és épülnek a helyszínek is. A cselekmény fő vonala már az első megbeszélésen kialakult.

    Miről szólnak a könyvek?
    Általában mi azzal szoktuk kezdeni a munkát, hogy eldöntjük, KIKNEK szólnak a könyvek. Aztán most úgy volt ugyebár a regénnyel és a novellával, hogy közös ötletelés alapján körülbelül három perc alatt megvolt a novelláskötet vezérfonala, a regény lényegét pedig egy jó óra alatt sikerült összeállítani – amit azóta is részletezünk és finomítunk.

    Hogy miről szólnak a könyvek, az legyen még titok. Az a tervem, hogy rendszeresen teszek majd fel ide részleteket, így ti is bepillantást nyerhettek a munkába, és a fázisokról is tájékoztatlak majd benneteket.

    De annyit elmondhatok, hogy én magam alig várom, hogy olvashassam! Szerintem számomra idén már ősszel itt lesz a karácsony ;).

    Mitől csodálatos ez az egész?

    Képzeld el azt a szituációt, amikor van 21+1 ember, akik teljességgel önmagukat adhatják, miközben egy közös célért dolgoznak, és ez a 22 ember hónapokon keresztül összedolgozik úgy, hogy gyakorlatilag nincsenek konfliktusok, sőt, mintha kitalálnák egymás gondolatait, úgy ringatóznak a regényírás gyönyörködtető hullámain.

    Nem, nem egy másik bolygóról beszélek, ez itt történik 2015-ben, a Földön, Európában, Magyarországon, a RitArtnál.

    De mondok még cifrábbat: a novelláskötetben 51 író fog megjelenni a novellájával. 51 különböző ember, akik most, ezekben a percekben is ott zsizsegnek egy zárt fórumon, és olyan fantasztikus érzés közöttük lenni, mint mikor gyerekként beszabadulsz a játszótérre. Öröm, gondtalanság, boldogság. Az élet maga.

    Biztosan hallottál már a flow állapotról. Nálunk a tréningeken húsz órás flow állapotban vannak a résztvevők. Most egy 30 hetes flow állapotban leszünk a regénnyel, és egy bő 10 hetes flow állapotban a novelláskötettel, és még nem indultunk el az esszékötettel. 😉

    A könyvek 2015 őszén fognak megjelenni, nyomtatásban és digitálisan is, de lesz mellé még meglepetés is! (Már azt is kitaláltuk, hogy hol lesz a novelláskötet bemutatója ;))

    És hogy addig se zökkenjünk ki a kerékvágásból, itt a Minerva Capitoliuma, ami havonta jelenik meg, novellákkal, esszékkel, mesékkel, és ingyenesen letölthető>>

    Jövőre már öt könyvet írunk a Közösségi Könyvek Projekt keretében: regényt, novellát, esszékötetet, mesét és verseskönyvet.

    Ha eddig azt gondoltad volna, hogy „áhh, sosem fog nyomtatásban megjelenni a nevem”, akkor remélem, ezek alapján újragondolod ezt a dolgot. A lehetőség adott, bármikor élhetsz vele:

     

  • 7+1 tipp, hogy legyen ihleted az íráshoz

    Honnan jön az ihlet az íráshoz? – szól az örök kérdés. A válasz az, hogy a jobb agyféltekéből. De hogy lehet ihletetté válni úgy csak úgy, a mindennapokban? Hogyan lehet elérni az ihletettség állapotát bármikor?

    A válasz még mindig az, hogy a jobb agyfélteke dominálásával, de ha erre nem vagy még képes, mert nem vettél még részt jobb agyféltekés kreatív írás tréningen, akkor ezeket próbáld ki mindenképp, és ámulj! Az alábbi tippek motiváció növelésére is kiválóak!

    • Reggel ne pattanj ki az ágyból azonnal ébredés után, hanem hagyj magadnak kb. fél órát henteregve álmodozni. Praktika: Állítsd be az ébresztőt fél órával korábbra, ha csörög, menj ki WC-re, igyál egy pohár vizet, majd feküdj vissza! Az eredeti időpontra is legyen beállítva az ébresztő, hogy ha visszaszunnyadnál, akkor se legyen elkésés belőle.
      Mit eredményez ez a módszer? Reggel a két agyféltekénk még azonos szinten mozgolódik, egyformán kipihentek, egyformán aktívak. Ez azt eredményezi, hogy a jobb agyféltekéd kedvére tevékenykedhet: ötletelhet, feltalálhat, kitalálhat, megvilágosodhat, felfedezhet, és így tovább. Ilyenkor jönnek a világmegváltó ötletek, amik legkésőbb reggeli utánra, mire beszéltél már néhány mondatot, el is múlnak. Úgyhogy az álmodozásod időszaka alatt felvetődött ötleteket AZONNAL jegyzeteld le.
    • Ha teheted, kelj két órával korábban, mint szoktál – például hétvégén -, és használd az 1-es pontot, majd ülj le és ÍRJ! De nem ám étlen-szomjan! Praktika: Készíts harapnivalót, teát, kávét, friss vizet, mosd meg az arcod, mielőtt nekiülsz, és hajrá! Olyan hatékony leszel, hogy majd csak pislogsz az eredményen. A mínusz két órányi alvásidőt pótold be egy laza délutáni sziesztával, vagy este feküdj le korábban, mint szoktál.
      Mit eredményez ez a módszer? Ha mindig ugyanazt csinálod és ugyanúgy, éveken, évtizedeken keresztül, akkor nem számíthatsz ÚJ eredményekre! Az új dolgokhoz új megoldások és megközelítések kellenek. Az első könyvemet úgy írtam, hogy minden nap fél6-6 óra tájban keltem, és mire 8 órakor feleszmélt az akkor 2.5 éves fiam, addigra rengeteg szó bekerült a szövegszerkesztőbe. Néhány hét alatt készen is lettem több mint 200 oldallal. Fárasztó? Az első napokban furcsa volt, de a felkelő nap fényeiben fürdő kert és utca látványa feledtette a fáradságot, és új energiákat mozgósított.
    • Csobogtass! A víz csobogása – talán az anyaméhben folyamatosan hallott, víz és véráramlás hangjának bevésődése miatt – mindig segíti az ihletett állapotba kerülést. Ha kellene az ihlet az íráshoz, de nem jön, akkor mosogass el, zuhanyozz le, menj ki egy patak vagy folyópartra, kacsázz kavicsokkal a közeli tóban, vagy ha teheted ruccanj el egy tengerhez, netán óceánhoz. Az akváriumok vízszűrőjének csobogása is hatásos, ezt tanúsíthatom ;). Kerti csobogó, szobai szökőkút, egyik pohárból víz öntögetése a másikba… Bármi szóba jöhet, légy kreatív nyugodtan!
    • Szagolgass! Ma már tudományos kutatások vizsgálják az illatoknak az emberi agyra gyakorolt hatását, és egyre inkább kiviláglik, hogy igencsak a szagok hatása alatt vagyunk! A szaglás egy nagyon összetett folyamat, de a jobb agyféltekénkben van a zamatok, és a mélyebb illatinformációk értelmezése (nem tudati szinten). Ha ihletre van szükséged akkor vegyél elő intenzív illatokat, ami lehet virág, parfüm, illatosító, füstölő; vagy kifejezetten szagló dolgokat, mint például dohány, föld, vagy egy régi könyv (de szóba jöhet szerintem a töltöttkáposzta is ;)).
      Fűszernövények, és akár a zacskózott, feldolgozott fűszerek is sokat segíthetnek. Szerintem a fahéj verhetetlen mind közül. Használd!
    • Menj el sétálni, vagy ülj fel egy buszra, vonatra! A táj monoton elhaladása mellettünk beindítja a kreatív csatornákat, és előhív olyan dolgokat, amik egyhelyben ülve sosem kerülnének előtérbe. Nem kell, hogy célja legyen a sétának vagy az utazásnak, elég, ha csak mész egy kicsit. Az utazás történetdinamizáló eszköz a sztorikban, de kifejezetten ihletdinamizáló eszköz a hétköznapokban. Az autóvezetés is lehet hasonló hatású, de csak akkor, ha nagyon szeretsz vezetni és sosem stresszelsz a volán mögött!
    • Ha már itt tartunk: ne stresszelj, ne idegeskedj! Sokan élik úgy az életüket, hogy azzal hoznak izgalmat a túlságosan langyosnak tűnő hétköznapokba, hogy problémákat csinálnak maguknak. Dühöngnek azon, amire nincs ráhatásuk, és lehet, hogy rájuk sem hat igazából az a dolog; aggódnak olyasmi miatt, ami nem is létezik; összevesznek olyan emberekkel, akik a legfőbb támogatást nyújtják számukra, vagy akiknek a szeretetében a végletekig bízhatnak; és így tovább. Ha nincs problémád, NE csinálj magadnak! A csend, a nyugalom a barátod, nem a szenvedés és a kínlódás. Ha teljes egészében meg akarsz szabadulni a stressztől, akkor tanulj meg meditálni. A Transzcendentális Meditáció a legjobb – szerintem (én is ezt használom).
    • Ha nem tudsz meditálni, de nagyon kellene az ihlet, akkor próbáld ki azt, hogy vastag zoknit húzol, befekszel az ágyba a hátadra, betakarózol, és a kezeidet becsavarod egy külön meleg takaróba úgy valahogy, hogy közben majd a tested mellé tudd lazán helyezni (vastag kesztyű is megteszi). Feküdj így negyed órát nyugodtan. A tapintóérzékek kiiktatása és a nyugalomban fekvés meglepően jó hatással van az ihletre, és a motivációra. Majd ne lepődj meg, ha ágyúgolyóként pattansz ki az ágyból a negyed óra leteltével, és világmegváltó terveid lesznek 😉 (Természetsen azonnal felfüggesztheted ezt a megoldást, ha rossz érzés. Ez nem való mindenkinek.)
    • Ha már semmi sem használ, akkor keress egy egy-két-három év körüli gyereket az ismerősi körödben, ülj le vele játszani a szőnyegre, és érezd, ahogy feltöltődsz az Univerzum legpozitívabb energiájával. Nézd a pici arcocskáját, figyeld, hogy milyen okos, lenyűgözően fantasztikus a világlátása, hallgasd, ahogy csacsog és magyaráz, és hagyd, hogy átjárjon a gyermeki kreativitás csodája. Ha ezek után nem lesz ihleteted alkotni valamit, teremteni, újítani, hát megeszem a sapkám!

    Röviden ennyi 😉
    Neked milyen trükkjeid vannak az ihletettség elérésére?

    Vidi Rita

     

     

  • Jobb agyféltekés írás tréning – ami sokkal több tréningnél

    Az alábbiakat az imént küldtem ki hírlevélben, de több fontos mérföldkő is szerepel benne, ezért kiteszem ide is.

    Azt vettem észre, hogy állandóan bővítgetem az Író születik tréning leírásánál a „Miért érdemes eljönnöd” részt, merthogy tényleg folyamatosan bővül az, amit a tréningtől és amit a
    tréning után kapsz: (tovább…)

  • 93 kihagyhatatlan tipp íróknak

    Egy kis infografikába összegyűjtöttem az íróknak szánt legfontosabb 93 tanácsunkat. Az infografikát itt találod:

    http://www.pinterest.com/pin/412431278350544687/

    A szöveget ide is kiteszem, mert vannak, akik mobilról neteznek és azon többnyire elég nehéz egy ekkora képen lévő szöveget olvasgatni.
    Tehát a lényeg:

    93 kihagyhatatlan tipp íróknak

    (tovább…)

  • Szokásos írói kétségek

    Az íróknak legalább annyi kérdésük és kétségük van a saját tevékenységükkel kapcsolatban, mint bármilyen más szakma felelős művelőinek. Szokásos kérdések, kétségek, amikre habitustól és lelkiállapottól függően mindig más árnyalatú a válasz, de azért a lényeg állandó: (tovább…)

  • A jobb agyféltekés esszé – ami a bal agyféltekés világban is megállja a helyét

    A jobb agyféltekés esszé – ami a bal agyféltekés világban is megállja a helyét

    A középiskolákban, de főleg a felsőoktatásban rendszeres feladata a tanulónak az, hogy írjon esszét egy adott témában. Aki adta már ilyesmire a fejét, az pontosan tudja, hogy mennyire nehéz alulmotiváltan, szűk kritériumoknak megfelelve esszét – illetve, hát bármit is – írni, ráadásul elvárt oldalszámban.

    SzövegírásRémálom a köbön, sőt, a negyediken, de akár még a tízahuszonharmadikon is.

    Pedig az esszé egy kifejezetten jobb agyféltekés dolog (lehetne). (tovább…)