A középiskolákban, de főleg a felsőoktatásban rendszeres feladata a tanulónak az, hogy írjon esszét egy adott témában. Aki adta már ilyesmire a fejét, az pontosan tudja, hogy mennyire nehéz alulmotiváltan, szűk kritériumoknak megfelelve esszét – illetve, hát bármit is – írni, ráadásul elvárt oldalszámban.

Rémálom a köbön, sőt, a negyediken, de akár még a tízahuszonharmadikon is.

Pedig az esszé egy kifejezetten jobb agyféltekés dolog (lehetne).

Ugyanis, a magyar definíció és számonkérési gyakorlat ellenére, mely azt mondja, hogy az esszé nem más, mint érvelés, vagy tudományos igényességű értekezés, az esszé igazából SZÉPIRODALMI műfaj, és az a CÉLJA, hogy szabad teret adjon a gondolatok folyásának, amelyből akár teljesen más előjelű következtetésre is juthat az esszé írója, mint azt előtte sejtette volna. Sőt, következtetésre sem kell jutni, nem kell tényeket megállapítani és alátámasztani.

Az esszét arra a legcélszerűbb használni, hogy:

1.)    írójaként új szempontokat is figyelembe tudjunk venni az adott témával kapcsolatban, tehát tanítjuk önmagunkat;

2.)    teljesen új dologra tanítjuk meg az olvasóinkat az által, hogy a közkeletű vélekedés irányából valami egészen döbbenetes irányba, dimenzióba visszük el a gondolati sémát.

Azt gondolom, hogy a sikeres tanácsadó, self made és menedzserkönyvek igazából kizárólag jól összefűzött esszék sorozatai. Az ilyen könyvek írása közben az író saját magáról és a szakterületéről is rengeteg új dolgot tud meg, bővül a látóköre, újraíródnak fejében a kognitív sémák, elmélyül a tudása, profivá válik. Ezen könyvek olvasói ugyanekkor sokkal átfogóbb képet kapnak a témáról, mint azt gondolnák, tehát meg lesz az az élményük, hogy „a pénzemért sokkal többet kaptam, mint vártam”.

Az esszének mindig kicsit magába kell kódolnia, hogy nem áll tőle távol az újszerűség igénye.

A jobb agyféltekés esszé

Az esszé eleve egy jobb agyféltekés dolog, mert nincs fix definíciója, nincsenek tartalmi, stilisztikai vagy formai követelményei, írójának teljes szabadságot ad. Ez eddig rendben is van, csakhogy az írás bal agyféltekés dolog – hiszen mindkét, beszédet irányító központunk ott trónol a bal agyféltekénkben -, így a kezdeti szabadság-lendület után gyakran hal hamvába a kreatív esszéírás, merthogy mégis csak meg kellene felelni valamiféle kritériumnak, attól függően, hogy kinek írjuk az esszét, és mi célból.

Ha dolgozatként vagy beadandóként esszéírás a feladatod, az eleve egy nehezített pálya, mert a tanár ízlésének kell megfelelned, és valószínűleg terjedelmi előírások is szorítanak.

Az a meggyőződésem, hogy minél hosszabb egy esszé, annál rosszabb…

Ahhoz, hogy a gondolatok új rendszerré álljanak össze a fejünkben, ahhoz nem kell 15 oldalon keresztül hivatkozni az összes szakirodalom összes lényeges pontjára, hiszen a FEJÜNKBEN kell összeállnia a rendszernek, és nem egy hosszú listára van szükségünk, hogy ki mikor és mit írt erről, vagy mit mutatott ki róla. Ezeket EL KELL OLVASNI, de nem kell őket leírni ÚJRA!
Teljesen mást „kell” leírni. Azt, amit BENNED okozott, vagy hozott létre a téma, amikor átfolyattad magadon.

(Szakkönyvekben is egy külön fejezetben, hivatkozásként és forrásként találod ezeket leginkább, nem a könyv lapjain kifejtve, vagy ha mégis, akkor azt már konkrétan tankönyvnek hívják.)

Az esszé csodálatos dolog, de csak akkor, ha elejétől a végéig meghagyjuk jobb agyféltekésnek, mégpedig úgy, hogy az esszé írása előtt agyintegráló feladatokat végzünk, és az írás közben is fenntartjuk a kohéziót.

Személy szerint sokkal több esszét íratnék a diákokkal, mint amennyit most kell írniuk, de az eredeti, „szabálytalan” megközelítésben: kezdj el írni, és aztán lepődj meg azon, hogy hova is jutsz vele.

A jobb agyféltekés írásnak jellegzetessége az, hogy hirtelen elkanyarodik a történet egy olyan irányba, amire íróként sem számítottunk. Így marad örökké izgalmas és titokzatos a jobb agyféltekés kreatív írás az író számára is.

De az esszékben ritkán vannak történetek, így az elkanyarodás, az újszerűség az összkép megalkotásában lesz.

A cél

Általában minden írásnak kell, hogy legyen egy célja. A kreatív írásé az, hogy az olvasót érzelmileg is bevonjuk, sőt, befolyásoljuk.

Az esszének viszont az, hogy gondolati sémákat írjon felül, vagy épp újra mind az íróban, mind az olvasóban. Az esszék képesek lehetnek arra, hogy dohányosokat nemdohányosokká „tegyenek”, kizárólag az olvasás ereje által, de arra is képesek lehetnek, hogy politikai hovatartozást pucoljanak ki, vagy írjanak felül. Feltéve, hogy HA az a céljuk.

Mindig céltudatosan írj esszét, mert a céltalan írások nem szolgálnak semmilyen stratégiát, semmilyen magasabb rendű célt, és fontos, hogy mindig jobb agyféltekésen írj, mert akkor éri el az esszé azt a mögöttes célt, amiről az írás előtt még fogalmad sem lehet, viszont a végére maximálisan élvezheted áldásos hatását.

Ez olyan, mint végigmenni egy labirintuson: tudod, hogy az út elvisz oda, ahova menned kell, de, hogy mit látsz, és mit élsz meg közben, az maga a felfedezésre váró rejtély.

Ez a jobb agyféltekés esszéírás.

Vidi Rita

Ui.: A labirintust ne téveszd össze az útvesztővel!