Írói válságnak azt a szituációt nevezik/nevezzük, amikor az író valamilyen oknál fogva nem tud/akar írni.
Minden szakmában és hivatásban vannak válságos időszakok, csak azokat nem nevezzük el ilyen szépen, hangzatosan. Van olyan, amikor a pék a háta közepére sem kívánja a kenyérsütést, sőt, felfordul a gyomra a friss kenyér illatának gondolatától, de még sosem láttam blogbejegyzést, vagy idézetet arról, hogy „kenyérsütés-válság”. Mint ahogy „autószerelő-válság”-ról sem szokás értekezni, de bizony még a „menedzser-válság” kifejezés is rejtegette magát eddig előlem.
Nem vagy gép
Az van, hogy az ember nem gép, így aztán az író sem gép. Nem vagyunk statikusak, nem tudunk mindig minden területen egyforma színvonalon működni – jó hír, hogy ez az alacsony színvonalra is igaz -, mi, emberek pillanatról-pillanatra változunk.
Függ a testi-lelki állapotunk attól, hogy milyen az idő, süt-e a nap, vagy köd borítja-e a tájat, mit ettünk, mit NEM ettünk, milyen kedve van a párunknak/gyerekünknek/főnökünknek, van-e útdíj, vagy nincs, és sorolhatnánk. Még a pozitív gondolkodás nagymesterei is kerülnek hullámvölgybe, nem is kevésszer – maximum nem vallják be.
Aztán ott vannak a hormonális és fiziológiai dolgok is, amikre közvetlenül és azonnal vajmi kevés ráhatásunk lehet kívülről, még akkor sem, ha a saját testünkről van szó.
Bármilyen szakmában/hivatásban/küldetésben jártas emberek, de már a gyerekek is tudják, hogy egyszer fenn vagyunk, egyszer meg lenn. Ez egy normális dolog. Egyszer ezer fokon égünk, úgy érezzük, hogy bármire képesek vagyunk, el tudnánk hordani egy hegyet, és utána még levezetnénk simán 10ezer kilométert, és azt is el hisszük egy időre, hogy ez már örökre így marad… majd két nap múlva az ágyból sincs kedvünk kikelni. Ha mégis muszáj, akkor abban nincs köszönet a környezetünk és embertársaink számára, de jobb, ha még a cuki kisállatok is menekülnek.
Remélem, hogy nem tőlem kell megtudnod azt, hogy a pörgős, nagyon hatékony, aktív időszakainkat kénytelenek vagyunk kipihenni, lecsengetni, beépíteni magunkba. Ilyenkor vagyunk tunyák, sőt, lusták, de ami a legrémületesebb: ilyenkor kívánjuk a pokolba azt, amit előző nap még imádtunk.
Ciklus
Ez egy természetes dolog, olyannyira, hogy az anyatermészet is valahogy így működik, főleg a mi égövünkön, az évszakok váltakozásával.
Régen, a nagymamám mesélte, hogy annak idején, a falusi teleken mindenki hízott kicsit, és ha valaki mégsem, akkor azt gyanították, biztos beteg. Ők sem szántottak az év 365 napján, és nem kapáltak egész évben, nem is lettek volna képesek rá. Mégsem beszéltek kapálás-válságról.
Az úgynevezett íróválság egy természetes, és szerintem szükségszerű dolog. Kellenek a szünetek, az eltávolodások, a kikapcsolódások, a „valami mást csinálások” az írók életében is.
Hogy ebben van-e valami ciklikusság?
Szerintem igen: általában akkor jön ez a „válság”, amikor előtte kissé kiszipolyoztuk magunkat az írással. Egy könyv megírása után például a legritkább esetben van belső motivációja egy írónak arra, hogy nekifogjon egy másiknak. Nőként és anyaként nem nehéz a gyerekvárást-gyerekszülést analógiaként hozni: mikor éppen megszületik egy gyereked, és tudod, hogy másnaptól egy újat kellene nevelgetned a szíved alatt, majd 9 hónap múlva újra szülés várna rád, hát, esélyes, hogy kiszaladnál a világból.
Szerintem az írói válságot nem kell túldimenzionálni, egyszerűen csak van olyan, amikor nincs kedvünk/indíttatásunk/ötletünk/akaraterőnk írni, és mivel az alkotóművészet SEM megy ostorpattintásra, ezért nem is érdemes erőltetni az alkotást.
Mi van, ha mégis erőltetjük?
Mi van, ha ihlet, vagy motiváció nélkül írunk?
Semmi.
Mivel az írás igazából nemcsak írásból áll, hanem többek között utómunkálatokból IS, ezért valószínűleg a kevésbé motivált időszakban született írásainkat többet kell majd igazgatni a publikálás előtt.
Ha határidőnk van, aminek letelte előtt még vígan szeretnénk végezni, de ugyanakkor írás helyett, teszem azt, a legszívesebben az ablakon beszűrődő napfényben táncoló porszemeket számolgatnánk, akkor is írnunk kell és kész.
Az írói vénánk, a tapasztalatunk, az ihletettségünk nem vész el, csak épp a hozzáállásunk nagy eséllyel megjelenik majd az írás minőségében, mármint rontó tényezőként. De ez nem vészhelyzet! Ezt még nem tesszük az olvasó elé, nem küldjük be pályázatra, nem nyomtatjuk könyvbe, ezt még „csak” megírtuk.
Mire 99%-osra készen lesz (100% szerintem nincs, mindig, minden írást lehetne még javítgatni a végtelenig és még tovább), addigra ugyanolyan kiváló minőségű lesz, mintha magas motivációs szinttel, és a lehető legihletettebb állapotban született volna.
Ettől is szakma az írás, merthogy tudjuk, mit akarunk elérni, és míg azt el nem érjük, addig nem engedjük ki a kezünk közül. Nehezen érjük el a célt? Nagy cucc, ezzel az emberiség 99%-a egész életében így van.
Ezért is szoktam azt javasolni, hogy írj reggelente, írj tiszta, kipihent aggyal, és írj jobb agyféltekésen. Mert így a blokkok kiiktathatók, hatásuk enyhíthető, és közben érzed az írástól való távolmaradásodban a természetes természetességet.
Vidi Rita
Így év elején nagyon inspiráló ez a téma, valóban az ünnepek után elernyedtünk, van, aki a családjáért tett meg mindent, van,aki olvasott is, feltöltődött, van aki csak szórakozott, én az utóbbiba tartozom, mert problémás évem volt, így élveztem a semmitevést, a sok szórakozást.
2015-ben a harmonikus életmódot tervezem: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás,ezt a dalt dúdolom és naplót írok, hogyan sikerül ezt havonta megvalósítani.Test, lélek, szellem egysége, azaz egész mivoltomban harmóniára törekszem, így belefér majd a régen tervezett írás is.Ritának köszönöm, hogy ilyen sokszínű témákat vet fel, mindig van új ötlete,amit közöl velünk, így ezekkel az infókkal könnyebb neki látni az írásnak.