Avagy: írói hibák, de ezeket a lektorálás során könnyű kiiktatni

Te is biztosan ismered azt a mondást, hogy „csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit”. Hát, ez igaz az írókra is. Az az író, akinek hibátlan a munkája, az gyakorlatilag egy betűt sem írt le…

Mindenki, aki tesz valamit, cselekszik, az kisebb-nagyobb hibákat is vét a munkája során, de ezért nem kell magunkat ostoroznunk!

A hibáinkból tanulni is tudunk, DE nem az írás átszellemült folyamatában kell a hibákra ügyelnünk, hanem UTÁNA, az utómunkálatok, a lektorálás, a korrektúra során.

Milyen tipikus hibákat szoktunk elkövetni írás közben?

• Szóismétlés – egy átlagember aktív szókincse 3000-5000 szó közé tehető, míg egy íróé elérheti a 15-20ezret is, mégis gyakran előfordul velünk, hogy ismételjük a szavakat, mert csak. Nincs író a Földön, aki a szóismétlés bűnébe akarna esni, de megesik. Azért, mert az írás flow-állapota közben nem az lebeg lelki szemeink előtt, hogy vajon mennyire tökéletes nyelvtanilag a szöveg, hanem a sztorit látjuk magunk előtt. A szóismétlést már az első visszaolvasás során könnyen javíthatjuk, a végső utómunkálat közben pedig még tovább cifrázhatjuk. Nem kell rápörögni, mindenkivel megesik, aki ír!
• E/1 és E/3 összekeveredése szövegen belül, illetve a nem megfelelő perspektíva megválasztása – mostanság nagy divat egyes szám első személyben írni – lásd Szürke 50 árnyalata -, és van piaca is, de sokkal magasabb színvonalú az egyes szám harmadik személyben – róla, valakiről – írt történet. Azért, mert ezzel az Olvasó egy lépés közelségből szemlélheti a történteket, és kedvére belehelyezkedhet bármelyik szereplő nézőpontjába. Ha kizárólag egy személyből – rólam, én – mutatjuk a dolgokat, akkor csorbítjuk az Olvasó szabadságát, tele lesz a sztorink belső monológgal, folyamatos gondolkodással, sőt, jóformán csak ebből fog állni. Ez bárkinek megy, ezt a szintet könnyű megugrani, de csak kevesen tudják mesteri szinten művelni. Nagy kedvencem, Lőrincz L. László tévedhetetlen ebben a megoldásban, de azt a színvonalat, amit ő képvisel, csak kevesen tudják elérni E/1-el.

 

• Össze-vissza ugrálás a szereplőkben, vagy a nézőpontjaik között (akár egy mondaton belül is). Az egyik bekezdésben még az anya fejében vagyunk, másikban meg már a csemetéjében, mikor egy hétköznapinak tűnő délutánon a játszótérre ballagnak, hogy aztán ott valami rendkívüli történjen velük. Ez a hiba az E/3 perspektívánál fordul elő: hogy íróként a teljesség igényével mutassuk meg a szituáció legapróbb részleteit is, ide-oda fickándozunk a különböző szereplők nézőpontjai között. Ahhoz, hogy ezt nagymesteri szinten tudjuk csinálni, ahhoz az úgynevezett omnipotens nézőpont begyakorlása kell, aki egy mindenkiről mindent tudó narrátor, és ebben az esetben lehet ide-oda cikázni (mint például a Született feleségek sorozatnál Mary Alice Young. Ha bele akarsz helyezkedni a szereplőkbe, akkor viszont nem lehet túl sokat variálni fejezeten belül, pláne nem epizódon belül.

 

• Jelen idő-múlt idő eltévesztése – Tapasztalatom szerint íróként ezt a hibát legnehezebb észrevennünk saját munkáinkon. Általában az írás nagy arányban hibátlan az idősíkot tekintve, de mindig belekeveredik a másik verzió. Ha múlt időben írsz, és belecsúszik egy-egy jelen idejű mondat – nem nyelvtanilag szükséges jelen időre gondolok, mint például a VAN szó használatára, hanem a ragozásra -, az alig észrevehető. Ha jelen időbe keveredik bele egy-egy múlt idejű szakasz, akkor viszont az nagyon feltűnő. A szöveget olvastasd át legalább egy valakivel még saját magadon kívül, mert te nem biztos, hogy észre fogod venni a saját szövegedben a hibát.

 

• Nyelvtanilag helytelen mondatszerkezet – alany-állítmány-tárgy-határozók magyartanárok által nem támogatott sorrendben való konzekvens használata, amely ugyan nagyon hasonlíthat a beszélt nyelvhez, de írásba öntve döcögőssé, göröngyössé teheti az élményt az Olvasó számára. Nem pártolom a magyar helyesírási kéziszótár fejből való idézgetését írás közben, de néha nem árt fellapozni tankönyveket arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Engedmény: dialógusokban nem kötelező a nyelvtan szabályaihoz ragaszkodni, hiszen ha a beszélt nyelvet akarjuk visszaadni, akkor egyenesen kötelező magyartalanul írni, mert nincs ember a Földön, aki irodalmi nyelven beszélne a valóságban!

 

Univerzális tipp: a hibákat sokkal könnyebb észrevenni, ha az első átnézésnél HANGOSAN is felolvasod magadnak a szöveget. Kiderül, hogy van-e szóismétlés, akarja-e az agyad automatikusan „átírni” a felolvasandó szakaszt, stimmel-e perspektíva, tökéletes-e az idősík, és nyelvtanilag vannak-e problémák.

A helyesírási hibák más kategóriába tartoznak. Az író, bár mesterien bánik a szavakkal, biztosan nem tökéletes helyesíró. Ugyanis aki igen, az nem író. Az állandó helyesírási önellenőrzés akadályozza a kreatív folyamatokat, mert a helyesírás bal agyféltekés, a kreativitás, az alkotás, valaminek a létrehozása, az pedig jobb agyféltekés.

A helyesírás ellenőrzése, javítása utómunkálatok közé tartozik.

Nos, mennyi hibát találtál ebben a szövegben? 😉

 

Írni bárki tud – könyv>>

Vidi Rita