Szokásos írói kétségek

Az íróknak legalább annyi kérdésük és kétségük van a saját tevékenységükkel kapcsolatban, mint bármilyen más szakma felelős művelőinek. Szokásos kérdések, kétségek, amikre habitustól és lelkiállapottól függően mindig más árnyalatú a válasz, de azért a lényeg állandó:

• Biztosan jó az, amit írok? – Hadd döntse el az Olvasó, ne te agyalj ezen! Ha máshova nem is, publikáld ki a Facebookra, és nézd meg, hogyan reagálnak az ismerőseid. Most borítékolom: tetszeni fog nekik. Ezek után bátran indíthatsz blogot, ahova már nemcsak az ismerőseid fognak járni olvasni, hanem vadidegenek is, és örülni fognak, hogy megajándékozod őket az olvasás élményével. A jó egy szubjektív fogalom, de sose magadból indulj ki, hanem építkezz a valódi visszajelzésekre!
• Érdekel ez egyáltalán valakit rajtam kívül? – Igen! Téged mennyi minden érdekel egy átlagos napodon? Ha össze akarnád számolni, hogy hány dolog kelti fel a figyelmedet, hány témában tudnál elmélyülni pillanatok alatt, hány csodára nyitod rá a szemed nap, mint nap, akkor te magad is megdöbbennél, mennyire színes az érdeklődési köröd. Bármiről is írsz, van közönsége, még akkor is, ha írás közben fogalmad sincs, hogyan lehet őket elérni. Ez ne írás közben legyen gondod, hanem előtte és utána. Előtte gondold át egy picit, hogy kiknek írsz? Ki a célcsoportod? Hány évesek? Mi foglalkoztatja őket a leginkább? Ha ezekre a kérdésekre akár csak kósza gondolatnyi válaszaid vannak, akkor biztos lehetsz benne, hogy sok-sok embert érdekel az, amit írsz.
• Oké, írok, de hogy fogok eljutni az Olvasókhoz? – Az előző gondolatsor folytatása ugyebár, ami a legrosszabb esetben magát az írást akadályozhatja meg, elvégre, ha tudjuk, hogy nem tudjuk eljuttatni az írást az Olvasókhoz, akkor minek is írni? Ma, az Internet szédítő világában mi sem egyszerűbb, mint eljutni az Olvasókhoz. Regisztrálj egy blogot mondjuk a blog.hu-n, vagy a blogspot.hu-n, és máris ott a felület, ahol megtalálhatnak! Hogy nagy tömegben hogyan fognak megtalálni? Az a marketing feladata, de ugye te is belátod, hogy amíg egy ember sem talál meg, addig felesleges azon görcsölni, hogy százezeregy ember hogyan fog?
• Mit fognak szólni az ismerőseim, ha megtudják, hogy írásra adtam a fejem? – Az a tapasztalatunk, hogy az ismerősök először hatalmasra nyílt szemekkel csodálkoznak az írói törekvéseken, majd pedig őszintén örülnek, végül teljesen hétköznapi dolognak tekintik, mintha a világ kezdete óta ez az életük és az életed része lenne. Lehet, hogy lesznek egy páran, akik kishitűként vagy tapasztalatlanként azt fogják gondolni, hogy „á, ezzel csak az idődet pazarlod”, de hát ők nem járnak ide olvasni, úgyhogy természetes, ha ez megfordul a fejükben. Annak idején már akkor UFO-nak néztek, ha azt mondtam, hogy vállalkozom. Nálunk valahogy nem divat, sem nem szokás mások törekvéseinek alapvetően örülni. Mutassunk példát!
• Eleget írok? – Amikor írók találkoznak egymással, akkor gyakran előkerül témaként, hogy ki mennyit és mikor, és milyen időtartamban szokott írni. Meg még az is, hogy hol és milyen körülmények között. Szerintem attól író az író, hogy ír, és hogy ezt minden nap órákon keresztül műveled, vagy hetente csak maximum fél órát, az teljességgel mindegy, a hangsúly azon van, hogy ez egy céltudatos tevékenység legyen, még csak rendszeresség sem kell hozzá. Az, hogy eleget írsz-e – mennyiségben és időtartamban -, az attól függ, mi a célod. Könyvet nehéz úgy megírni, hogy havonta egyszer vetődsz össze a betűkkel, illetve nem nehéz, hanem hosszadalmas. Ha az a célod, hogy regényt akarsz írni, az biztos, hogy néhány hónapnyi gyakori és intenzív írást, tervezést, vázlatolást, kutatást, és utómunkát fog jelenteni. A kérdés az, hogy összhangban vannak-e a cselekedeteid a céljaiddal. Az összhangot nem biztos, hogy a mennyiség, hanem sokkal inkább a minőség fogalma fogja megadni. Másrészt pedig: ki akadályozza meg, hogy „eleget” írj? Szerintem csak te tudod magadat akadályozni, úgyhogy, ha ilyesmit vennél észre magadon, akkor mihamarabb változtass, azzal mindenki jobban jár: te az író, és mi az olvasóid is.
• Sosem leszek olyan jó, mint XY (példakép). – Persze, hogy nem leszel OLYAN, hiszen nem vagy AZ! Te egy különleges, egyedi és megismételhetetlen író vagy, aki folyamatosan képzi magát, és igyekszik egyre jobbá és jobbá válni. Szerinted a példaképed hányszor gondolt arra, hogy sosem lesz olyan jó, mint az ő példaképe? Megmondom: legalább ezerszer. És tudod, hogy mi ebben a legrosszabb? Az, hogy az állandó másokhoz hasonlítgatás az egy bal agyféltekés tevékenység, és miközben ezt csinálod, blokkolod a jobb agyféltekédet. Frusztrálttá és iriggyé válsz, amivel „csupán” ketten járnak pórul: te és az Olvasóid. Soha ne mérd magad másokhoz! Mindig önmagadhoz képest akarj jobb lenni, és ne másokhoz képest!

Vannak még kétségeid?

Vidi Rita