Kreatív kedd: hagyd a kritikát!

A kritika szavunk, a görög κριτικ – ítélni szóból ered.
Lehet szépíteni, hogy létezik konstruktív kritika, meg segítő kritika, de sajnálattal kell közölnöm, hogy ezt az oktatásban próbálták meg először veled elhitetni, hogy aztán minden fenntartás nélkül elfogadd mások ítéletét, és felnőtt korodra rabszolga lehess.

Pedig hát mindannyian tudjuk, hogy „ki mint él, úgy ítél”, illetve azt is tudjuk – de fiatalabb korunkban legalábbis sejtjük -, hogy „ami belül, az kívül”, tehát a kritika jóformán kizárólag a KRITIZÁLÓT tükrözi – vagy képezi le -, és nem a kritika tárgyát.

Ha belegondolunk, ebből kifolyólag a kritika majdhogynem felesleges dolog, kizárólag akkor van rá szükség, ha információra éhes tömegek várják a valamivel szemben kritikus véleményvezér VÉLEMÉNYÉT. (Mint pl. Schobert Norbi esetében a kövérségről alkotott véleményét, Szendi Gábor esetében a pszichiátriáról alkotott véleményét, stb.)

A kritika pusztítja a kreativitást.

A kreativitás az állandó próbálkozás művészete. A mindig megpróbálásé. Hihetetlenül drága, és fontos kincsünk. Ha valaki kritizál téged, akkor ezt a kincsedet lopja meg.

A kritika leszoktat arról, hogy próbálkozz. Ezzel közvetlenül irtja a kreativitást, természetesen akkor, ha a próbálkozó szembesül is a kritikával. Nem véletlen, hogy neves alkotók senki számára nem engednek bepillantást a készülő művűkbe, mert tudják, hogy nemcsak az alkotókedvük menne el, ha valaki „építő” kritikát engedne meg magának, hanem az életkedvük is…

Most akkor mit lehet tenni? Soha többé ne kritizáljunk, és soha többé ne hagyjuk, hogy bennünket kritizáljanak?

Így van!

Ne kritizálj, és ne hagyd, hogy kritizáljanak!

Ne kritizálj, és ne hagyd, hogy kritizáljanak!

A kreativitást magas szinten megélők kizárják a kritikákat. Lehet, hogy öntudatlanul, lehet, hogy csak így hozzák a véletlenek, de nem jutnak el hozzájuk mások ítéletei. Helyes!

Míg azok, akik elvárják a kritikákat, sőt, szeretik a kritikákat, ők egyrészt maguk is kritizálnak másokat – keresik a hibáikat -, másrészt pedig nem kreatívak, és sosem lesznek azok, míg le nem szoknak az ítélkezésről.

A kritika nem vélemény.
A kritika ítélet.
De még ha elfogadjuk is, hogy vélemény, akkor is érdemes ismernünk azt a kissé vulgáris mondást, mely szerint „a vélemény olyan, mint a s…lyuk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra”.

Akkor honnan fogjuk tudni, hogy az, amit csinálunk, az jó?

 

Egyrészt onnan, hogy – bár ezt is sikeresen kiölik az emberből, de talán még nem veszett ki véglegesen -, van egy alapvető igényességi szint, ami mindig jellemző arra, amit csinálsz. Egy – az átlaghoz képest mindenképp – eléggé magas igényességi szint, ami nálad viszont alapvető szint. Tehát bármit is csinálsz, bármibe is kezdesz, onnan indulsz. A férjem azt szokta mondani, hogy „vagy maximális erőbedobással érdemes csinálni, vagy sehogy”. Ha így állsz hozzá mindenhez, rossz nem tud belőle kisülni!

Ugyanakkor fogod tudni onnan is, hogy jót és jól csinálsz, hogy:

–          elismerik a munkádat azok, akik találkoznak vele,

–          ámulnak és bámulnak,

–          irigykednek rád, hogy mikre vagy képes,

–          tanácsot kérnek tőled, hogy ha hasonló dolgokat akarnak csinálni, akkor hogyan kezdjenek bele,

–          titokban utánoznak téged és a munkáidat,

–          „lopják” a cuccaidat (pl. az írásaidat ingyenesen letölthetővé teszik, képeidet digitalizálják, stb.),

–          ismerősök és ismeretlenek rendszeresen felkérnek, hogy csinálj nekik is olyat, vagy azt.

Akkor többé soha?

Azt már sokszor megtanultam a saját bőrömön, hogy soha ne mondd azt, hogy soha, ezért azt mondom inkább, hogy igyekezz a minimálisra csökkenteni a másoknak „nyújtott” kritikáidat, és igyekezz nulla felé tendáltatni a feléd érkező kritikák számát (pattintsd vissza a feladónak, szólj rá a kritizálóra, hogy fejezze be, hagyd ott az illetőt, stb.)

De egy valamit tényleg tilos, és soha, és semmilyen szín alatt ne csináld:

SOHA NE KRITIZÁLJ GYEREKET és/vagy GYEREK MUNKÁJÁT!

Hogy akkor hogyan lehet mégis valakit a jó irányba terelni és ott is tartani? Jövő kedden erről lesz majd szó.

Addig is, kreatív hetet!

14 napos kreativitásfejlesztő online tanfolyam INGYEN>>
Szerintem kezdd el még ma 🙂

26 Comments

  1. Stefanik Ildi

    Picit árnyaltabban látom, miközben egyetértek. Ítélkezni bűn és butaság, de a kritika nem feltétlenül kizárandó.
    Nem tudom, itthon pl. hogy megy, de Amerikában – megírás után, kiadás előtt – egy egész team dolgozik azon, hogy a könyv tökéletes legyen. Színvonalas lapnál elképzelhetetlen, hogy egy cikk lektor és főszerkesztő nélkül megjelenhessen. Egy sportoló edző nélkül nem megy semmire. Túl azon, hogy egy jó műhöz, alkotáshoz, munkához ritkán elég a kreativitás, még a maximális erőbedobás is kevés; tehetség is kell hozzá, tudás, szorgalom, és időzítés (legyen szó akár művészetről, sportról, akár még egy mennyei vacsi készítéséről is) – mindenképpen szükség van a kritikára. Mellőzhetetlen is, hiszen ha csak nem a magad kedvéért alkotsz, a visszajelzések meglesznek 🙂
    Inkább úgy finomítanám, hogy sose ítélkezz, csak akkor kritizálj, ha megkérnek rá, illetve nagyon válogasd meg, hogy kitől kérsz és fogadsz el kritikát. 🙂

    • Ildi, amikor team dolgozik a könyv tökéletességén, az közös munka, nem kritika. Az edző nem kritikus, hanem edző 😀
      Mást azonosítasz kritikával, mint amiről én beszéltem.

      A kritikai gondolkodásmód is egy másik dolog, arról lesz még szó, mint a kreativitás jeléről. De a kritizálásra, a munkafolyamatnak, vagy a végeredménynek a kritizálására nincs szükség, mert pokolian romboló.

      • Zsolt (Dr.T)

        Érdekes, amikor egy “dogmagyilkos” a kritikát kritizálja. 😀 Én Ildivel véleményével értek egyet. A konstruktív kritika pedig a világ egyik leghasznosabb dolga, az említett edző is konstruktív kritikát használ (ha jól dolgozik), hogy az illetőből a legjobb teljesítményt hozza ki, stb. stb. Más esetekben a konstruktív kritika tágítja az illető lehetőségeinek határait, vagy -mivel nem vagyunk tökéletesek, és hibázhatunk- felhívhatja a figyelmet valamely feltétlenül/célszerűen orvosolandó problémára egy alkotásban. (Például : egy mérnök egy csodálatos hidat tervez, csak valahol esetleg egy olyan számítási hibát követ el, melytől az pl. terhelésre vagy széllökések hatására összedőlne. Ekkor nemhogy bűn a kritika, hanem esszenciális, hiszen nélküle valódi csoda helyett záros időn belül egy hamis csoda, egy potenciális romhalmaz keletkezhet, esetlegesen tömegkatasztrófát is okozva.)

        • Zsolt, ezt most úgy hoztad példának, mintha nem lennének szabályozó folyamatok, mintha egy építész kitalálna valamit, és másnap minden egyéb szabályozó folyamat nélkül elkezdenék építeni. :O
          Esetleg valami valódi példa az alkotóművészet vagy vállalkozóművészet háza tájáról?

          • Zsolt (Dr.T)

            Rita, most direkt nem a tudomány területéről hozok példát, pedig ott aztán tág, erős, és igen hatékony pozitív, sőt kreativitás-fokozó szerepe van a konstruktív kritikáknak. 😀
            Maradjunk -kérésednek megfelelően- a “vállalkozóművészet” háza táján 🙂 : Ajánlom figyelmedbe Surányi Ferinek a Hatékony Vállalkozás 23 Törvénye című videósorozatát. (Nagyon jó konstruktív kritika arról, hogy milyen módokon próbál az átlagos vállalkozó úrrá lenni a nehézségein, illetve nagyobb profitot elérni iszonyatos vergődéssel, és egyúttal megmutatja a lehetséges új utakat, amit választhat, hogy ez nagyobb eséllyel, és kisebb erőfeszítéssel valóban sikerülhessen is. 🙂 )
            Azért, hogy még közelállóbban is megtaláld a konstruktív kritika tömény alkalmazását, ajánlom figyelmedbe saját tanfolyamodat is, pl. a Gazdagodás Receptje címűt. 😀

        • Zsolt, nem tudok az újabb hozzászólásod alá írni – a sablon ilyen -, szóval ide írom: ezek szerint nem volt elég egyértelmű a cikkben: az egyik ember, másik irányába megfogalmazott kritikáról beszéltem.
          Nem az egyik ember, komplett iparági irányába megfogalmazott kritikáról.

          Ezt pontosítom a szövegben, mert úgy látom, ebből jött az összes félreértés.

          • Zsolt (Dr.T)

            Hát Rita, ez nagyon nem volt egyértelmű: “Ha belegondolunk, ebből kifolyólag a kritika majdhogynem felesleges dolog, kizárólag akkor van rá szükség, ha információra éhes tömegek várják a valamivel szemben kritikus véleményvezér VÉLEMÉNYÉT. (Mint pl. Schobert Norbi esetében a kövérségről alkotott véleményét, Szendi Gábor esetében a pszichiátriáról alkotott véleményét, stb.)”
            Itt a pszichiátria nagyon is az “iparág” kategóriába sorolható. 😀
            (Az egy teljesen más kérdés, hogy Szendi Gábornak mennyiben volt igaza, és mennyiben nem. Ez most az adott vonatkozásban irreleváns dimenzió.)

            Az pedig nagyon nem volt egyértelmű a cikkből, hogy amit most írtál, hogy “az egyik ember, másik irányába megfogalmazott kritikáról beszéltem”, hiszen az is szerepelt a cikkben, hogy: “Nem véletlen, hogy neves alkotók senki számára nem engednek bepillantást a készülő művűkbe”. Itt pedig már nem emberről, hanem alkotásról, műről van szó. 🙂 (Természetesen, a műveknek nem publikus, nem interaktív fázisa, de ez egy más kérdés.)
            A cikk azonban továbblép, és a kész művekkel kapcsolatos értékelést is nem-kívánatosként igyekszik feltüntetni. Véleményekre pedig -ha tetszik, ha nem- szükségünk van, hiszen ezek nélkül elvesznénk a mai világunk információs forgatagában. 🙂
            (Egyébként a pozitív vélemény is vélemény, és ilyet Te magad is posztoltál ki nemrégiben oktatóanyag vonatkozásában a GR Klubban (és hasznos volt). 🙂 Ezzel egyébként a cikk eme mondására szeretnék reflektálni: „a vélemény olyan, mint a s…lyuk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra”.)

  2. A kritika, kritizálás, vélemény különbsége és hasonlósága – véleményem szerint.
    A kritika annak a véleménye, aki látta, hallotta, tapasztalta, stb. a viselkedést, cselekvést, írásművet. Kritikát akkor mond az ember, ha megkérik rá. A kritikát gyakorló elmondja és a kritika tárgyának gyakorlójára bízza, hogy figyelembeveszi, vagy sem. Ezzel szerintem nincs baj. Annyit jelent, hgy egy másik aspektusből tekinthetünk a művünkre, vagy cselekedetünkre.

    Ettől lényegesen eltér a kritizálás, ami egy folyamat. Ez lehet ítélet, minősítés, a saját véleményem, vagy nézőpontom ráerőszakolása a másikra és mint ilyen mindenképpen romboló.
    Egy személyes példa: a férjem ha kérem – de csak akkor – ha elmondja a véleményét, az vélemény, de lehet kritika is. Ha viszont hozzáteszi, hogy azért mondta mindezt, “csak hogy tudjam….” és a kritikája többször, egymás után elhangzik és elvárja, hogy ennek megfelelően módosítsam a kritika tárgyát, ezt kritizálásnak nevezem és ez már romboló.

    Ez utőbbit valóban helytelen egy gyermekre alkalmazni.
    Azonban a nebuló terelgetése “próbáld ki, ha ezt teszed, mi történik?” sokszor helyénvaló.
    Főleg, ha amit helyesen tesz megdícsérjük és nem ijesztgetjük, és főként büntetjük.

    • A “próbáld ki, ha ezt teszed, mi történik”, az tanács, nem kritika.
      Komolyan nem volt érthető, hogy mit kell kritikán érteni? :O

  3. Elgondolkodtató írás. Érdeklődéssel várom a következő hetit. Az azért nem volt világos, hogy pontosan mit is jelent a kritika. A szótárban “bírálat, értékelés” szerepel jelentésként. Amit igazán ártalmasnak tartok, az a leszólás, becsmérlés. Meg ha azt éreztetik velem, hogy a saját ízlésem szerint valami nem elfogadható, csak más ízlése szerint (ami miért lenne “kiemelkedőbb”, mint az enyém?). De talán túlságosan megszoktam a “kritizálást”, megszokottá, “normálissá” vált számomra, és el sem tudom képzelni nélküle az életet, hiszen tényleg kezdetektől fogva ilyen-olyan követelményrendszereknek “kell” megfelelni (ovitól kezdve: nem az előírásoknak megfelelően rajzol a gyerek), és aszerint is értékelnek – nem is a teljesítményt, alkotást, hanem az embert. De tényleg, mit értesz “kritika” alatt a cikben? Mániákus hibakeresés (idézlek:”keresik a hibáikat”)? Az miért nem kritika, ha az edző épp azt üvölti az arcomba, hogy nem jól csinálom valamelyik mozdulatot? Sportban nem is feltétlenül mutatkozhat meg a kreativitás, a különböző szabályok miatt. Én nagyon osztom azt az álláspontot, miszerint létezik destruktív-romboló és konstruktív-építő kritika. A konstruktív kritika ösztönöz. Az viszont egy komoly kihívás még nekem, hogy megérezzem, mikor hol a határ, illetve kiszűrjem, mások mikor szándékoznak becsmérelni engem, és hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket. Vagy éppenséggel a véleményt véleményként kezeljem, és ne támadásnak vegyem.

    „a vélemény olyan, mint a s…lyuk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra” Ez a mondás szerintem nemcsak közönséges, de a valóságnak sem felel meg, a személyes véleményalkotás elég tiszteletlen leszólása, mintha az eleve valami romboló dolog lenne. A véleményformálás – szerintem 🙂 – olyasmi, hogy valaki elmondja, egy adott téma milyen gondolatokat ébreszt benne. Ez sokszor nagyon érdekes és konstruktív tud lenni! Mindenki kíváncsi időnként valaki(k) véleményére ilyen-olyan okokból, nyilván ez alapján tud igényeket is felmérni, vagy visszajelzést kapni. Akik számítanak az emberek érdeklődésére, azok szerintem a véleményekre is kíváncsiak. Itt a neten is. Még e cikk alján is ott áll nagy betűkkel: “MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!” :)))

    • “Mindenki kíváncsi időnként valaki(k) véleményére ilyen-olyan okokból, nyilván ez alapján tud igényeket is felmérni, vagy visszajelzést kapni.”
      Igen, de nem BÁRKI véleményére, hanem olyanokéra, akikben bízhat az ügyben, hogy nem lesznek kritikusak! Pl. barátokra.

      • Itt én most nem is barátként írok, csak egyszerű érdeklődőként, “bárkiként”, és nem tudhatod, bízhatnál-e bennem. Igaz, van moderálás (véleményválogatás :)) nagyon sok helyen. A valós életben kicsit máshogy megy.

        “Komolyan nem volt érthető, hogy mit kell kritikán érteni? :O” Nekem tényleg nem egyértelmű, mire gondolsz. A kritika nem egyenlő a kritizálással, nem? A cikkben számomra összemosódik, pedig szerintem nagyon nem mindegy.

        Köszönöm az értékes eszmecseréket! Jó megvitatni a kérdést.

  4. Még annyival kiegészítem, hogy szerintem véleményt mondani lehet, ez egyediségünk megnyilvánítása, és ehhez joga van mindenkinek, viszont ráerőltetni valakire a véleményünket már a másik véleményének semmibe vétele. Mivel több területen is az emberek uniformizálására való törekvés figyelhető meg, nyilván mert úgy jobban irányíthatóak a tömegek, elítéljük az egyediséget, félünk megnyilvánulásától, megnyilvánításától, és nem is tudjuk jól, értékként kezelni. Pedig az.
    Közben olvasom Zsolt (Dr. T.) hozzászólását is, jól fogalmazott, ahogy Ildi is; egyetértek azzal, amit írtak.

  5. Úgy egyébként teljesen érthetővé válik az írás, ha a “kritika” szó helyett is “kritizálás”-t olvasok, vagy ha mindkettőt lecserélem “becsmérlés”-re, “leszólás”-ra. A véleménynyilvánítás és a kritika szerintem más téma.

    • kritika-ítélet
      kritizálás-ítélkezés

      A kritika statikus, a kritizálás dinamikus. Ennyi a különbség, a mögöttes jelentésük ugyanaz.

  6. Stefanik Ildi

    Tényleg jó a téma, és nem is olyan könnyű, mint elsőre látszik.
    Nem Rita állításait nem értjük, hanem ahogy kiderül, már magát a fogalmat is annyiféleképpen értelmezzük, ahányan vagyunk 🙂

    Nagyon jó például amit Csilla említ: itt van nagy betűkkel, hogy “minden vélemény számít”. Pedig valójában nem is? 🙂 Az indító cikk értelmében tényleg nem, mert a blogok hozzászólásaiban legtöbbször kritikák fogalmazódnak meg.
    Helyesebb lenne talán így: “minden véleménynek helye van”, vagy “minden véleményt meghallgatunk”. De jól van így is, értjük, ez egy felszólítás, hogy mondd csak bátran, beszélgessünk. Én pedig, ha kérdeznek, és van gondolatom, leírom, még ha másképp is látom, mint a vitaindító. Ez egy felkérés beszélgetésre, ami – ha kulturált keretek között zajlik – előrevisz.

    Zsuzsa definíciójával már nem feltétlenül értek egyet, a kritika attól még lehet nagyon is előremutató, hogy a “kritikus” elvárja, hogy a “kritizált” neki megfelelően működjön. Rita kérdezte, van egy új példám is: például a színházban a rendező. Van egy koncepciója, azt kell megvalósítani. Ha a színész tévúton van, a rendező kritizál. Az edző is ilyen. Van egy cél, ha a sportoló nem jól teljesít, az edző kritizál. Régen ilyenek voltak a tanfelügyelők, ha a tanár nem jól teljesített, a tanfelügyelő kritizált. És ez mind előrevisz (jó esetben).

    Abban lehet a kulcs, hogy ha tehát van valakinek egy koncepciója, amiben én résztvevő vagyok, még akkor is csak résztvevő, ha történetesen azzal a koncepcióval tökéletesen egyetértek, és a siker nagyja rajtam múlik, a teljesítményemen, akkor is alávessem magam az elképzelésnek.

    Ezzel szemben, ha nekem van egy koncepcióm, akkor azt várom, hogy a résztvevők (ha vannak) ennek alávessék magukat. Mert akkor én vagyok az “edző”, a “rendező”, és vagy nem, vagy csak óvattal vagyok kíváncsi a kritikákra…

    Nem? 🙂

    • Tényleg jó a téma 🙂 és valóban nem könnyű. Mindenképpen jól jön a fogalomtisztázás. Épp azon gondolkodtam el, hogy kreativitás szempontjából pont nem annyira ideális, ha valaki fölött egy vezető (irányító, rendező, edző, tanár, főnök, stb.) áll, mert akkor vannak megkötések, a személyes kreativitás kiélése akár árthat is a “nagy képnek”, a koncepciónak, ellenkezhet a vezető elképzeléseivel.

      “Helyesebb lenne talán így: “minden véleménynek helye van”, vagy “minden véleményt meghallgatunk” … Ez egy felkérés beszélgetésre, ami – ha kulturált keretek között zajlik – előrevisz.” –
      Nem, számomra nem a beszélgetésre való felkérés megfogalmazása volt a fura, hanem ellentmond az írásban idézett “mondással”, aminek értelmében semmilyen vélemény nem számít, és valami csúnya dolog, amit mindenki tartson inkább magában – ezért sem értek egyet a mondással. Sőt, károsnak tartom ezt fogadni el igazságnak. Szerencsére korábban még nem találkoztam vele.

      “lehet nagyon is előremutató, hogy a “kritikus” elvárja, hogy a “kritizált” neki megfelelően működjön”. A tartalommal én is egyetértek. Valahol ott csúszhat el az értelmezés, hogy a kritika a főnév, és a hozzá tartozó ige a kritizálás lenne. De ez utóbbit inkább csak negatív töltettel használjuk. A kritikus inkább “kritikát mond” – értékel valamilyen szempontból -, nem pedig “kritizál” – leszól, lefitymál -. (Eszembe jutott Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk c. fantasztikus alkotása 😀 ) Építő vagy romboló kritika van, de építő kritizálás nincs… A kritizálás semmiképpen nem építő. Szóval 100%-ban egyetértek a cikk eredeti – lényegi – mondanivalójával, hogy “Hagyd a kritizálást!”, mert az tényleg kiöli a kreativitást, a kezdeményezőkészséget, önálló felfedezéseket, egyedi meglátásokat az emberből, leszoktat a kísérletezésről. Az építő kritika lényege viszont az lehet szerintem, hogy megvan a képességünk, tapasztalatunk arra, hogy iránymutatást adjunk az egyén kibontakozáshoz, képességei fejlesztéséhez.

      Várom a jövő heti témát az építő kritikáról, terelgetésről, ‘tanításról’!

    • A rendezőt szokták a leginkább kritizálni, tehát pont nem jó a példa 😀
      A team olyankor egybetartozik, a rendező, amikor változtatásokat javasol, akkor nem kritizál, hiszen az ő saját eredeti koncepcióját korrigálja, vagy saját eredeti elképzelését írja felül.

      A javaslat, a tanács, az észrevétel, a vélemény nem kritika.
      A kritika az, amikor azt mondjuk a gyereknek, hogy “rossz vagy fiam”, és nem azt, hogy “rosszalkodsz fiam”.

      • Zsolt (Dr.T)

        Na Rita, itt lehet a kutya elásva 🙂 : “A kritika az, amikor azt mondjuk a gyereknek, hogy “rossz vagy fiam”, és nem azt, hogy “rosszalkodsz fiam”.” – Ezek szerint a szótáradban a kritika szó a személyre irányul, ami pedig tevékenységre, vagy annak eredményére, az nem. 😀 (Azaz az utóbbiak “A javaslat, a tanács, az észrevétel, a vélemény”.) Ebből következőleg Vidiritául a műkritika például nem is kritika. 😀

        (Ami a rendezőket illeti, leginkább a színészeket “terelgetik”, “idomítják” hogy valami olyasmit csináljanak, amit a rendezők “megálmodtak”. 🙂 -Bár elfogadom, hogy létezhetnek olyan rendezők akik saját koncepcióikat módosítgatják, de ez az előzőleg írthoz képest egy kiegészítő “opció”. 🙂 )

  7. Nekem most csak az jutott eszembe, hogy ha “minden vélemény számítana” a munkámban vagy a magánéletemben, akkor egyrészt egy nagy csomó időt elvenne a sok vélemény meghallgatása, másrészt elbizonytalanítana… Honnan tudom, hogy az a vélemény mennyire releváns? Mi a motívációja a véleményt formálónak? Okos, ért ahhoz, amiről beszél, vagy tök hülye és irígy, azért beszél?…

    Inkább fenntartom, hoyg nekem bizony cseppet sem számít minden vélemény:)

  8. És mi a helyzet a marketing célú kritizálással? Egyre több hírlevél szól arról, hogy lúzer vagyok, ha nem veszem meg ezt, vagy azt. Vagy “ne légy lúzer, hagyd el a komfortzónád, lépj ki a dobozodból, meddig akarsz még ilyen meg olyan lenni? Most itt a lehetőség, hogy nyerő légy, stb.-stb. ” Lehet, hogy rosszul látom, de ezek jó ideig el tudták rendesen venni az életkedvemet. Nem láttak bele a mindennapjaimba, úgy éreztem, ítélkeznek felettem, bűntudatot keltenek, amiért szerintük nem mozdulok. Nem is tudom, hányszor nem kértem pl. segítséget, mert féltem, hogy csak egy “szegény én”-nek titulálnak. Holott aki ismer, az tudja, hogy mindent megteszek és megtettem a változásomért. Kérdés persze önmagamhoz, hogy ha ez tényleg így van, akkor miért veszem fel ezt a kritikát? Talán túl sokszor vagyok önbizalom hiányos és ebből adódóan maximalista? Aki mindig azt hiszi, túl keveset tesz. Dolgozom ezen, hogy ez ne így legyen és jobbnak lássam magam. S ebben sokat segít, hogy a GR csoporthoz tartozom.

    • Kriszta, a marketing célú hírlevelek célja az, hogy eladjanak neked valamit, és, hogy problématudatot ébresszenek benned. Én is így dolgozom.
      Ennek néha része a kritikus hangnem. Azért is, mert hozzá vagyunk szokva – már aki persze 🙂 -, hogy kritizálnak bennünket, és arra odafigyelünk.
      A kritikát meg kell tanulni kizárni. És ez úgy sokkal könnyebb, ha nem kritizálnak ;).

      • Igaz-igaz. De akkor megfordítom a kérdést, végül is itt vállalkozó(palánták) vannak leginkább. A cél minden esetben szentesíti az eszközt? És most bocsánat, hogy nem olvastam el az összes hozzászólást. Lehet-e kritika nélkül marketingezni? Szükséges-e az eszköz mindenképp, ha eladni akarunk, még ha csakis azért, hogy “felrázzuk” a népet? Jogos-e, hogy elutasítom (vagy elkerülöm) a kritikát magamra nézve, ugyanakkor bőszen használom ezt az eszközt az értékesítés során? Neked mi a tapasztalatod?

        • Itt inkább NEM vállalkozó palánták vannak 🙂
          A célcsoport kritikája nélkül lehet marketingezni. Tehát az olvasó kritizálását el lehet kerülni, ettől függetlenül sokan veszik a NEM kritikát – hanem pl. a feltevést – kritikának, a kritikát meg simán eleresztik a fülük mellett :).
          Mivel tudom, hogy én konkrétan mennyire nem szeretem az irányomba szóló kritikát, kerülöm is nagy ívben, hogy az olvasót – a célszemélyt – kritizáljam.
          Vagy gondoltál valamire konkrétan?

          • Hát ezek szerint vállalkozó palánta akkor csak én vagyok még. 🙂
            Nem, nálad abszolút nem emlékszem ilyenre , max. régebben használtad, de nem durván. Csak a véleményedre voltam kíváncsi. Azért érdekelt, mert az egyik legtöbb dolgom azzal van, hogy legyőzzem a marketing iránti ellenszenvemet, ami irtó nagy sajnos. De azért kisebbedik.

          • Zsolt (Dr.T)

            Rita drága, itt is tisztán látszik, hogy a kritika Vidiritául a személy ellen szóló tevékenység: “A célcsoport kritikája nélkül lehet marketingezni. Tehát az olvasó kritizálását el lehet kerülni”. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük