Szövegíró munkát keresel? Olvasd el ezt kérlek, aztán várunk sorainkban!

Nagyon sok megkeresést kapunk azoktól, akik szövegíró munkát keresnek, és szeretnének kreatív szövegíróként tevékenykedni. A legtöbb bennünket megkereső már rendelkezik a szövegírás terén komoly szakmai tapasztalattal és jelentős szövegírói múlttal, de sokan vannak olyanok is, akik „csak” felismerték a lehetőséget, vagy épp olyan az élethelyzetük aktuálisan, hogy van lehetőségük a szövegírásban kipróbálni magukat.

Mi mindenkinek ugyanazt mondjuk ezekre a megkeresésekre, tekintet nélkül arra, hogy írt-e már életében akár csak egy sort is megrendelésre, vagy akár ebből él már évtizedek óta.

Mindenkinek ezt mondjuk, szó szerint:

– Vegyél részt egy jobb agyféltekés kreatív írás képzésen, és utána örömmel látunk kreatív szövegíróink között.

Miért mondjuk ezt?

Azért, mert az egész szövegírás szolgáltatásunkat a jobb agyféltekés kreatív írás módszertanára alapoztuk. Annak idején, 2013-ban olyan céllal indítottam el a jobb agyféltekés íróképzéseket, hogy segítsek másoknak az írói kihívásaikon átlendülni, és megtanítsam nekik a könnyed, ihletett írás mikéntjét.

Álmomban sem gondoltam azt, hogy ebből valaha olyan nagy dolog lesz, hogy ezekkel az írókkal olyan minőségi munkát tudunk végezni valódi hús-vér ügyfelek számára a szövegírás terén, amilyet végül is végzünk. De nagy dolog lett belőle, és a módszertanunk sikerességét is bizonyítja a szövegírás szolgáltatásunk révén velünk dolgoztató új és visszatérő ügyfelek hosszú sora.

A jobb agyféltekés szövegírás módszertanra alapozva kezdtük a szövegírás szolgáltatásunkat, és ezzel is fogjuk folytatni.

A jobb agyféltekés kreatív írás módszertana biztosítja az íróink által készített írások alap minőségét, mert nálunk a minőség tekintetében nincs pardon, és a jobb agyféltekés módszertannal dolgozó írókkal tudjuk biztosítani azt, hogy az ÜGYFELEK IGÉNYE ki lesz elégítve.

Az, hogy harminc éve ír valaki, az előrevetíti, hogy jobb agyféltekével még briliánsabb szövegíró lesz, de nem tekinthetünk el a követelménytől: ahhoz, hogy velünk dolgozz, el kell végezned egy jobb agyféltekés kreatív írás képzést, melyre most már több helyen és több témában is lehetőséged van.

Az íróink folyamatosan születnek, az írócsapatunk létszáma folyamatosan nő, tehát nekünk nem érdekünk nagy számban kívülről toborozni az új szövegíró-erőt, mert ez megtörténik magától: azok, akik eljönnek a képzéseinkre, megkapják a lehetőséget, hogy pénzt is keressenek a szövegírással, és szép számmal élnek is vele. Olyanok, akik sosem írtak még semmit, ma szövegírással keresik a pénzt.

De ha valaki kívülről kopogtat be hozzánk, és először a szövegírási lehetőséget találja meg, akkor őt is betereljük a nálunk már megszokott áramlatba: először a képzés, aztán a munka.

Ha részt veszel egy jobb agyféltekés kreatív írás képzésen, és utána csatlakoznál az íróink közé, akkor:

– egy nyelvet fogunk beszélni, ami egy ekkora csapatnál még más iparágban is életbevágóan fontos, de a kreativitásra épülőket el sem lehet képzelni enélkül;
– mindig lesz ihleted, kedved, energiád írni;
– mindig hozod az elvárt alap minőséget, és ha ezt túlteljesíted, az a javadalmazásodon is meg fog látszódni pozitív értelemben;
– rövid átfutási idővel fizetünk;
– és mindig lesz mit írni, mindig lesz min dolgozni.

Az előképzettséged és a korábbi írótapasztalataid fontosak, és hozzáadott értéket képviselnek, de nem ezek determinálják az íróink és a szövegírás szolgáltatásunk sikerét, hanem a szorgalom, a jelenlét, a proaktivitás, a kreativitás, és némi alázat. Ezt adja a jobb agyféltekés módszertan. Ez az alapja a mi munkánknak, ezért ezt kérjük minden jövőbeli írónktól is.

Itt tudsz válogatni a különböző képzési helyek és képzéstípusok között: Jobb agyféltekés kreatív írás képzések>>

 

 

Vélemény, hozzászólás?