Nyílt panaszlevél Teller Ágnes jobbagyféltekés kreatív írás trénernek és Vidi Ritának, aki ezt az egészet kitalálta

Kedves Ági és Rita!

Az elmúlt hétvégén vettem részt a fent említett kétnapos tréningen. Már az első napot követően éreztem, hogy ebből baj lesz, de felelős ember révén – az ember ugyebár fejezze be, amit elkezdett – a második napra is elmentem. És most – a teljes tapasztalat birtokában – felháborodásomat ebben a nyílt levélben fogom kifejezni.

Én mindig is tisztességes, mindennapi ember voltam. Igyekeztem földhöz ragadtan és egyszerűen élni, és nem felkavarni az állóvizet magam körül. Van elég baja az embernek anélkül is. Eddig is elég bajom volt azzal, hogy nem a földön élek.

Már a tréning első éjjelén nem tudtam aludni. Egyrészt az első napon ért kellemes belső impulzusok miatt, másrészt az írásaim nyomán engem a kívülállók részéről megfogalmazott pozitív inzultusok hatására. Magyar ember az ilyesmihez nincs hozzászokva. A magyar ember jobb szereti, ha nem hitetik el vele, hogy ő többre képes, mert a szürkeségből baj ugye sosem származik. Aztán még ott volt az utolsó feladat otthonra maradt része. Azt is meg kellett még írnom, és a gondolatok csak jöttek és jöttek, amiket gyorsan lejegyzetelve az éjjeli lámpa fényénél tovább rontotta a már amúgy is hanyatlóban lévő látásomat.

Következő pontnak ott van a család. Anyámnak megmutattam a két nap termését, ő pedig elájult, úgy kellett őt fellocsolni. Most már a blogos cikkeimet is kinyomtatva kéri, és lefűzve akarja őket az utókor számára őrizgetni, és J.K. Rowling-gal vesz egy kalap alá, bár nem olvasta a Harry Pottert. Persze az anyák elfogultak, és túl érzelmesek is, szóval az ő véleményét vegyük inkább semmisnek.

Apám viszont – miután elolvasta az írásaimat – plagizálással vádolt. A vádak ellenbizonyítását követően azonban mégsem a dicséretek özönét fogadtam, ahogy ennek normál esetben történnie kellene, hanem a kitagadás szélére sodródtam két okból is. Először is kritikusan semleges politikai nézeteim miatt, ami az egyik írásomból vált számára nyilvánvalóvá. Másrészt kétségessé vált az eredetem, ezért DNS vizsgálatot kért – valamint anyámat is válással fenyegette meg – mivel nem hiszi el, hogy ezeket a géneket bármelyiküktől is örökölhettem.

A gyerek azóta inkább a nagyanyjához menekül, és addig nem ismer el hiteles anyjaként, amíg meg nem kapja az általa megrendelt mesét a virágról, aki szerette a méhecskét (és nem fordítva!).

A férjem legalább nem magyar, úgyhogy az egészből csak annyit vesz észre, hogy feleség helyett egy megtestesült szellem van a házban, akivel a rezgésszint különbség miatt sem beszélgetni nem lehet, sem vacsorát nem főz.

Most pedig jön a személyes rész: Hulla fáradt vagyok, mert azóta sem tudok aludni, zakatol az agyam, és történetek körül forog egyfolytában. Az esti meditációm rendszeresen kudarcba fullad, mert képtelen vagyok kiüríteni az elmémet. Az viszont tény, hogy  rögtön másnap észrevettem, hogy a blogírás gördülékenyen és sokkal gyorsabban megy, és a hallgatóságra is többszörösen jobban rá tudok hangolódni. A nyakam és a hátam sem görcsöl már be az írástól. Ennek rejtélyes módon még kihatása van a tréning előtt írt cikkeimre is – valószínűleg a kisugárzásom és az egész univerzumhoz való viszonyom lett más (?) – mert az egyik legutóbbi posztom több, mint 480 megnyitást eredményezett, és az önkéntes megosztások révén a számomra elképzelhetetlenül, kb. 10,500 emberhez jutott el.

Ehhez képest más földi dolgok teljességgel hidegen hagynak. Szerződések, könyvelés, papírmunka, hatékony időbeosztás, mosás, bevásárlás? Mit nekem…?! Oda jutottam, hogy immár bal agyfélteke aktiváló gyakorlatokkal kell lehorgyonyoznom magamat a talajhoz, hogy a munkámat végezni tudjam, hogy ne halljak éhen, és hogy megőrizzem a családom egységét.

Nyílt levelem célja tehát az, hogy saját esetem ismertetésén keresztül korrekt módon figyelmeztessek minden jövőbeni tréning résztvevőt a rájuk váró kockázatokra és mellékhatásokra, és rávilágítsak arra a tényre, hogy a jelentkezés elküldése kizárólag saját felelősségre, cselekvőképességük teljes birtokában történhet.

 

Szada, 2016. augusztus 16.

Üvözlettel:

Sz. Krisztina

U.i. Az írás a valóságot némi – de csak némi – túlzással vegyítve mutatja be.

—-

Erre mi csak ezt tudtuk mondani: