„Alternatívok” és hagyományos oktatásban hívők már legalább száz éve vitatkoznak arról, hogy mi a jobb? A tapasztalás által tanítani a gyereket, vagy bebifláztatni vele a lexikonokat?

A minap, egy hasonló vitát találtam a neten, és volt egy hozzászóló, aki azt mondta, hogy szerinte a kreativitáshoz igen is szükség van a lexikális tudásra.

Szerintem viszont IS-IS a helyzet.

A lexikális tudáson lényegében a fejünkben lévő adatgyűjteményt és szószedet-gyűjteményt értünk, amelynek fontos elemei a számszerű adatok, az évszámok, nevek, és rövid címszavak.

Az nem lexikális tudás, amikor megtanuljuk egy történelmi esemény láncolatait, teszem azt, a Waterloo-i csatát, ebből kizárólag az adatjellegű információk (helyek, nevek, időpontok) jelentik a lexikális tudást. Ez a tudástípus rövid, tömör, csak a „lényegre” szorítkozik, és nélkülöz minden színes, érdekes kontextust.

Márpedig a dolgok – még utólag is – nemcsak adatok, hanem leginkább történetek.

A maximális kreativitáshoz az kell, hogy maximálisan ki tudd használni egyszerre a jobb és a bal agyféltekédet. A két agyféltekéd együtt dolgoznak, egymással, és egymás „adatbázisához” is hozzáférnek. Véleményem szerint a lexikális tudás inkább bal agyfélteke vezérelt, de ahhoz, hogy ezeket fel tudjuk használni, szükség van a jobb agyféltekénkre, amely hívószavak alapján a másodperc törtrésze alatt történeteket kreál a lexikális tudásból, és így hozza az adatokat tudati, ember által értelmezhető szintre, sőt, nemcsak előhozza az adatokat, hanem értelmet is ad a létezésüknek.

Ebből kifolyólag az a kérdés is felmerül a „szükséges-e a lexikális tudás a kreativitáshoz?”-on túl, hogy „szükséges-e a kreativitás a lexikális tudáshoz?”.

Mindkettőre igen a válasz.

Természetesen, a legkreatívabb korosztály – iskolába még nem járó kisgyerekek, illetve a kisiskolások – még nem rendelkezik jelentékeny lexikális tudással, mégis ők a kreativitás csúcsai. De rendelkeznek annyi adattal, amennyi nekik szükséges, és a jobb agyféltekei dominanciájuk miatt ezeket az adatokat könnyedén, gyorsan tudják használni, és ami a fő: MÁSRA is tudják használni, tudják az információt adaptálni, és mesterei az analógiának és ez által az innovációnak is.

Legbanálisabb eset: 1.5 éves lánygyerek megismerkedik a kalapáccsal, majd a kalapácsolás élményével, és amikor napokkal később szembetalálkozik egy franciakulccsal, akkor MINIMUM azt mondja rá, hogy kalapács. Sosem látta használatban, sosem fogta még a kezébe, a nevét sem hallotta soha – szerencsére – de TUDJA, hogy az is valamiféle kétkezi eszköz. Míg, ha a franciakulccsal való összetalálkozás felnőtt korában esik meg vele először – amikor már agyon van nyomva a kreativitása -, akkor legfeljebb csak az a kérdés villog benne vadul, hogy „ez meg mi a fene?”.
Amikor egy kisgyerek zsenialitása láttán az jut eszünkbe, hogy „de ezt HONNAN TUDJA???”, akkor az ő kicsi lexikálisnak nevezhető tudását használja éppen. Nem szigorúan véve, nem begyöpösödve és előírásszerűen, és biztos nem lehet még a Milliomos Születik fődíjának várományosa, de maga a csoda zajlik le a pici fejében.

Azért, mert kreatív. Azért, mert jobb agyféltekés. Azért, mert nem ismeri a „játékszabályokat”, amiket a társadalom erőltet ránk. Azért, mert nem járt még iskolába és ott nem tanulta meg, hogy hibázni bűn!
A kisgyerek úgy él, hogy lehet hibázni, és abból lehet tanulni. Úgy tudja – nagyon helyesen -, hogy így működik rendesen a világ.

Persze már zsenge korunkban megtanulják a kicsik – ahogy mi is megtanultuk -, hogy létezik valami láthatatlan erő, ami megakadályozza azt, hogy felfelé essünk, de ahhoz, hogy ezt megéljék, elfogadják nem kell tudniuk, hogy kinek, mikor mi esett a fejére – ami persze legenda csak -, és hogy hívták az illetőt – Sir Isaac Newton -, és mikor is történt a gravitáció felfedezése – 1687 július 5-én publikálta.

A dolgokat tudjuk és  megéljük anélkül is, hogy adatszerűen rendszerbe akarnánk foglalni.

A lexikális tudás nem kötelező a kreativitáshoz, de az sosem nem árthat, ha nagy merítéssel rendelkezünk az adatokból. Pontosítanak, egyértelműsítenek, magyaráznak az adatok, a korlátlan elmemunkát segítenek határozott irányba terelni. Szerintem a gyerekeket hagyni kell megtapasztalva tanulni, de aztán mindenképp szükséges lehet némi adattal való pontosítás, amik bepozícionálják a tudást a bal agyféltekébe is.

A kreativitás viszont kötelező a lexikális tudás hasznosításához, hiszen magukban az adatok semmire sem jók. Csak adatok, karakterek halmaza. Adattároláshoz igazából agy sem kell, elég hozzá egy adatbázis szoftver ;).

Összefoglalva: nyugodtan fejlesztheted a lexikális tudásodat, hasznodra lesz, de találd meg az ideális egyensúlyt, és ne fáraszd túl az agyad adatok bebiflázásával (ezt simán betiltanám az iskolákban, és a számonkérésüket is!)

Ui: szeretem a lexikonokat, és egy időben kedvenc olvasmányom volt az Egészségügyi ABC 🙂

14 napos kreativitásfejlesztő online tanfolyam INGYEN>>
Szerintem kezdd el még ma 🙂