Mit tud ez a titokzatos jobb agyfélteke, és miért foglalkozunk vele ennyit?
Számos kép kering a neten, amin azt láthatod, hogy a bal agyfélteke mintha egyszerűbb, lényegretörőbb, rendezettebb, szervezettebb lenne, míg a jobb agyfélteke színes, mozgalmas, sőt izgalmasnak tűnik ezeken az ábrákon.
Képek forrása innen, innen, innen, és innen és innen is.
Az ábrázolás nem véletlen, a RitArt Academy logójában is arra utalunk, hogy a bal agyfélteke a logika agya, míg a jobb agyfélteke a művészet agya.
Természetesen a két agyfélteke keveset érne a másik társ nélkül. A bal hiába logikus és pontosságra törekvő, ha nem lenne mellette a jobb, akkor lehetnénk akár emberi mivoltunk helyett lézerek is, elvégre azoknál fontos a pontosság.
De hiába állna magában ott a jobb félteke, a bal nélkül, hiszen akkor a nagy művészi szabadságban és az érzelmek áradatában semmi nem lenne, ami a hétköznapi túlélésünket garantálná.
Mindkét agyféltekére szükség van tehát, és arra is nagy hangsúlyt érdemes fektetni, hogy mindkét agyféltekénket egyformán eddzük!
A jobb agyfélteke funkciói, nagyon leegyszerűsítve:
– ízek, imák, szerelmek ;), színek, érzetek, FANTÁZIA,
– arcok, alakok, formák, szépség, csúnyaság,
– művészet, alkotás öröme, FLOW állapot,
– különbségtétel jó és rossz között,
– a világ minden jelensége árnyalatainak érzékelése (nem képi, hanem lényegi)
– vizuális központ, vizuális memória,
– a tapasztalásaink logikamentes értelmezése,
– apró részletek összeállítása összképpé,
– összképből apró részletekig való lebontás, nem lineáris módon,
– AHA-élmény, megvilágosodás, rádöbbenés,
– minden logikus dolog élvezetesebbé tétele,
– történetek, sztorik, álmok,
– vágyak, célok,
– bonyolult mozgásminták, tánc, sport,
– stb.
Ha végignézed az egyébként a bal agyfélteke-szerű listát, akkor gyorsan összeállhat a jobb agyféltekés kép: nincs alkotóművészet, nincs történetszövés, nincs cselekmény, nincs izgalom, nincs nagy érzelmi kilengés jobb agyfélteke nélkül. Márpedig egy jó sztorinak elengedhetetlen kelléke az izgalom, a fantázia, a humor, az érzelmek megpendítése, az olvasó bevonódása, a cselekmény bonyolítása, és sorolhatnám holnap estig…
Természetesen az agy működése jóval bonyolultabb, összetettebb és misztikusabb ennél, de ha valaki megtapasztalja a jobb agyféltekés élményt, például egy jobb agyféltekés írás tréningen, akkor hirtelen minden értelmezés tapasztalati szintűvé válik, a hideg logika nyelve helyett.
Addig, amíg csak olvasol róla, addig a jobb agyféltekés módszert bal agyféltekével próbálod értelmezni ;).