A 2014-es origos cikkről

Évek óta akarok reagálni arra az origos cikkre, amivel megpróbálták lehúzni a jobb agyféltekés kreatív írás képzésünket, és évek óta mindig el is hessegetem magamtól. Nem azért, mert ne tudtunk volna akár azonnal reagálni, nem azért, mert túlságosan fájt az igazságtalanság, hanem azért, mert ők állítanak valamit, mi állítunk valami teljesen mást – azzal szemben állót –, és őszintén szólva, soha, egy pillanatig sem akartam a magyarázkodás egyáltalán nem egyértelmű hálójába keveredni. Most sem azért írok erről, hogy magyarázkodjak, egyszerűen szeretem a tiszta helyzeteket, és a tisztánlátást.

Bár az origo annak idején, mint az online újságírás egyik zászlóshajója, nem tisztelt meg bennünket azzal az alapvető online gesztussal, hogy a linket adjanak nekünk, hogy az Olvasók megkapják a teljes képet arról, amiről állítanak valamit, mi ennek ellenére megtiszteljük őket azzal, hogy megmutatjuk, melyik cikkükről beszélünk, így aztán mindenki eldöntheti magának, hogy melyik oldalnak hisz, illetve mindenki, aki látja a két oldalt így összevetve, bármilyen más, egyéb konzekvenciát is levonhat magának, és állunk elébe, ha ez ránk nézve mondjuk éppen negatív előjellel sül el.

Nem az érdekel, hogy ki mit gondol, hanem az érdekel, hogy ki mit gondol FÉLREINFORMÁLÓ írások alapján. Ahogy nemrég Denzel Washington is mondta, ha valaki nem néz híreket, az alulinformált, ha meg nézi, akkor félreinformált, és a sajtónak különösen nagy a felelőssége. Egyetértek vele. De tételezzük fel, hogy az origo őszintén vállalta  felelősséget a cikk miatt, és ők úgy érezték, hogy amik benne vannak, azok korrekt információk.

Akkor kezdjük az elején: Az origo cikke ezen a linken érhető el, és az a címe, hogy „Nem valószínű, hogy két nap alatt írókká leszünk”
http://www.origo.hu/kultura/20140919-riport-egy-irotanfolyamrol.html

Aznap ez volt az origo címlapja:

És akkor arról, hogy mi ebből az egészből mit tapasztaltunk, és IGAZÁBÓL hogyan zajlottak az események, hogyan fordulhatott elő ez az egész.

Az illető úriember, aki a cikket írta, és aki érdekes módon, soha előtte, és soha utána sem írt az origonak, egy kis létszámmal bíró jobb agyféltekés kreatív írás tréningünkön vett részt 2014. 07. 26-27-én, amit Kata kolléganőnk vezetett, és amely az Író születik munkanevet viseli.

A tréning két napjáról minden trénerünknek egy önértékelést kell írnia. Volt, aki ezt akkoriban úgy oldotta meg, hogy feladatról-feladatra, történésről-történésre jegyzetelt magának a saját benyomásairól, tapasztalásairól, és volt olyan, aki a két nap után egyben írta meg ezt.

Ez akkor, ennél a konkrét tréningnél úgy történt, hogy Kata a két nap letelte után, egyben írta meg a benyomásait.

Szó szerint ezeket írta, az engedélyével teszem közzé:

Önértékelés 2014.07.26-27

Azt hiszem, most még nem tudom hitelesen visszaadni az elmúlt 2 napot. Az biztos, hogy nem voltam a toppon.

Első nap reggel a bemutatkozások közben a kisördög szöget ütött a fejemben: mit keresek én itt? Ezek sokkal többet tudnak az írásról, mint én.  Mindenki író, újságíró, nyelvész… hab a tortán szemben a pszichológusnő, aki tőlem várja a megváltást. Hamar rendet raktam magamban : én tudok valamit,amit ők nem, és ezért vannak itt. Ennek ellenére, kicsit nehézkesnek éreztem a kezdést, de már az első szünetben úgy tűnt, minden a helyén, toppon van. A délután simán, + feladattal, jól ment. Estére mindenki elfáradt, de jó hangulatban, tele pozitív élményekkel mentek haza. Mivel kis létszámú volt a csoport, így hamar összebarátkoztak.

Vasárnap reggel megbeszéltük az előző napot, estét, ki, hogyan élte meg…. stb…. Laci ekkor kicsit „kötözködött”, honnan szerezte Rita ezeket az integráló gyakorlatokat? Miért halogatok válaszolni kérdésekre?…  ( már szombaton elhangzottak olyan kérdések, amik a vasárnap délutáni feladatokra vonatkoztak, és azt válaszoltam, hogy ne szaladjunk előre, erről ekkor és ekkor, fogunk beszélni… mert a feladatok egymásra épülnek… házat építeni sem kezdünk a tetővel….) Szünetben megbeszéltük, hogy ő nem személyeskedni akart, és nem bántani, de van amit tényleg nem ért… (volt amikor megkérdezte a többieket, hogy értik e a kérdésére adott válaszom, és mindenki rábólintott, hogy igen) ezért a szünetben neki más, ’kerülő úton ’ magyaráztam el néhány dolgot…. Viszont ez estére már belőlem szívott el rengeteg energiát.

Ami igazán bánt, hogy két emberhez nem tudtam ’közel kerülni’

A végeredmény mégis pozitív, mert a résztvevők azzal az élménnyel távoztak, hogy megkapták azt, amiért jöttek. Az elakadt író most szinte két nap alatt megírta a regényét, az újságíró megkapta az új perspektívát, a kiszakadást a keretekbe zárt munkájából, a lány aki állítólag 16 évesen elvesztette a kreativitását, és keresete önmagát, vasárnap estére megtalálta mindkettőt…. a pszichológus volt az első, aki megríkatott ’terápiás’ írásával.

Úgy érzem, összességében kemény, de jó munka volt. Valamiért mégis azt hiszem, lehetett volna jobb…”

Személyesen is átbeszéltük Katával a tréninget, és érdekes dologról mesélt. Elmondta, hogy a Laci nevű illető iszonyúan „balos” volt, és Kata sokszor nem értette, hogy mit nem ért.
Az önértékelésben írt, a „Szünetben megbeszéltük, hogy ő nem személyeskedni akart, és nem bántani, de van amit tényleg nem ért… -„ mondat az ténylegesen egy, az úriembert félrevonó, „akarod ezt csinálni, vagy nem akarod?” jellegű kérdés feltevésével indult. Laci mentegetőzött, hogy persze, akarja. Így utólag már tudjuk, hogy az infót akarta.

De nemcsak Kati írt önértékelést, hanem a résztvevők is, még ott azonnal, hamarjában a tréning második napjának végén, mindenki egyszerre.

Az úriember, aki az origos cikket írta, ezt a „véleményt” adta:

„Még gondolkodom a 2 napon. Ha lesz pontos véleményem, előállok vele.”

Szeptember 23-án aztán megtudtuk persze, hogy mire is utalt ezzel a két rövidke sorral, de júliusban még eszünk ágában sem volt bármi rosszra gondolni, mert a többiek véleménye ez volt (a vélemények eredetiben megvannak nálunk papíron):

Éva:

„Megpihentem az otthoni feladatoktól. Megismertem néhány kedves, jó fej embert. Köszönöm”

Hát, nem egy bő szavú vélemény, de semmi rendkívülit nem láttunk ebben sem, de ezzel kapcsolatban is összeállt a kép a cikk megjelenésekor.

Attila:

„Remek társaság jött össze, örülök, hogy megismerhettem a csoporttársaimat. Jó volt olyan emberekkel együtt lenni 2 napig, akiket ugyanaz a szenvedély hajt, az írás.

Kata nagyon kedves volt, igyekezett legjobb tudása szerint segítenie fejlődésünket. Érdekesek voltak a feladatok. Hogy írók lettünk-e a tanfolyam végére, azt majd a jövő eldönti, de mindenesetre már úton vagyunk. Köszönöm”

Zsuzsanna:

„Kedves Kati és Rita!

Nagyon élveztem a tanfolyam minden percét! Mesevilágba csöppentünk, amit Kati személyisége és a miliő még jobban kiemelt. A csoda talán abban rejlik, hogy sikerült felszabadítani a régi gátlásokat, feloldani régi bevésődéseket. Most már igazán tudom, hogy mit jelent a kreativitás. Teljes szabadságot. Vagy inkább felszabadulást. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorlatok nemcsak az írásban visznek majd előre, hanem a élet minden más területén. Hosszú még az út, de már nem félek elindulni rajta. Köszönöm Nektek!”

Éva:

„Szerintem jó ötlet ez a tanfolyam. Átlendített egy holtponton. Most már a regényemet könnyű lesz összeállítani, mivel itt már elkészítettem hozzá a szösszeneteket. Jók a feladatok is. Segítik azokat, akik írni szeretnének.”

Éva számára végül annyira inspiráló volt a képzés, hogy saját jobb agyféltekés nyelvoktatást is létrehozott.

Csilla:

„Amit megtanultam:
– terápiás célra kiváló a kreatív írás
– üljek le és írjak, ne várjak először a nagy ötletre, és ha az már megvan, akkor írjam le
– bátorság
– a színes társaságnak köszönhetően látom, hogy mindenkinek van saját hangja, stílusa, és én is tudok olyat írni, ami másnak érdekes lehet, mert amit én éltem át, azt  más nem.

Egyéb:
– tanultam nyelvészetet, rengeteg műelemzést végeztem, így sok újat elméletben nem tanultam (bár fel is volt tüntetve a honlapon, hogy ne legyen elvárás)
– fájlaltam, hogy Rita azt írta az emailben, hogy eljön, mégsem jelent meg.
Köszönöm!”

Tényleg nem jelentem meg, onnan kb. 600 méterre 12 új trénerünkkel töltöttem én is két teljes napot, és sem reggel, sem este nem volt időm beköszönni. Abban az időben reggelente ott voltam az első napon, de akkor tényleg nem sikerült.

Klára:
„A gyakorlatok, feladatok érdekesek voltak! Nagyszerű csapat verődött össze, sokat tanultunk egymástól. Végül is örülök, hogy eljöttem, fölfrissítettem az egyetemen tanultakat (magyar szakos voltam eredetileg).”

Te mire következtetsz ezekből?

Tényleg őszintén kérdezem: látsz te bármi olyasmit ezekben a véleményekben, gondolatokban, hozzáfűzni valókban, amikből arra következtetnél, hogy ezeknek az embereknek rossz volt a véleményük? Következtetnél egy ilyen vélemény-halmazból arra, hogy valami lappang, forrong a mélyben?

Mert mi nem következtettünk ilyesmire.

Félreértés ne essék, tudnék mutatni két tucat, az évek során összegyűlt egyértelműen negatív véleményt, ami szintén ugyanezen tematikájú tréningen született, meg további két tucatot, amik arról szólnak, hogy „hát nem is tudom, nekem annyira nem jött át ez az írós dolog” véleményt, sőt, meg is tudnám mutatni, mert mind megvan papíron, eredetiben. És meg tudnám mutatni azokat az embereket személyesen is, akik az ilyen véleményeik után mégiscsak kreatív írós blogot indítottak, és könyvet írnak.

Nem félünk a negatív véleménytől, sőt, van egy olyan lehetőség nálunk, hogy a tréningre nyilvánvalóan nem odaillő embereket megkérjük, hogy hagyják el a tréninget, és visszakapják a pénzt inkább, „jobb a békesség” alapon. Illetve, ha valaki időben jelzi, hogy „bocs, de már látom, hogy ez nekem nem jön be”, akkor szintén pénzvisszafizetést kérhet, és azonnal elmegy a tréningről.

Ízlések és pofon különbözőek. Én a Ford Mustangot szeretem, minden verziójában, formájában, kivitelben és színben, más meg a Ferrarit. Én imádom J. K. Rowling műveit, más meg el sem bírja viselni. Ez a tréninges dolog is kicsit ilyen. Amit más imád, azt valaki más tiszta szívből utál. Az ízléssel vitatkozni felesleges, és nem is szoktunk.

Az viszont, a mozaikok összerendezgetése után nyilvánvalóvá vált, hogy eljött ez az úriember a tréningre azzal a burkolt szándékkal, hogy egy lehúzó cikket írjon róla. Miért is megy egy újságíró egy kreatív író képzésre, MIKÖZBEN még renitenskedik is? Meg sem tudom számolni, hány újságíró volt már a tréningen, érdekes módon egyik sem írt lehúzó cikket, továbbá a véleményük is pozitív volt, és azóta is írnak, sőt, többekkel együtt dolgozunk a szövegírás szolgáltatásunk keretében is.

Azért vagyok abban még biztos, hogy az eredeti szándéka az volt, hogy lesújtó véleményt alkosson a tréningről, mert egyrészt nem ő volt az első, aki ilyen szándékkal jött, és aki gyakorlatilag önmagával küzdött, mint malac a jégen…

A rossz szándék a jobb agyféltekés teremtésélménnyel nem igazán fér össze. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy két harcos vív egymással benne, és ennek külső jelei is vannak. Kata a jóindulatával – merthogy rossz szándék a trénerben sem működhet a jobb agyféltekés módszer speciális hatása által – ezt a jelenséget igyekezett elfedni a többiek elől, és tompítani annak élét – merthogy ez persze hatással lehet a szűkebb környezetre –, továbbá a maga jóindulatú módján próbálta meg rendezni úgy, hogy az úriembert félrehívta és elbeszélgetett vele, és később is odafigyelt rá kiemelten. Nem véletlenül érezte, hogy túl sok energiát igényelt tőle.

Ma már tudjuk, hogy ilyen esetekben elő kell venni a maximálisan bal agyféltekés elutasító papírkánkat (amivel nyilatkoztatjuk a résztvevőt, hogy azonnal elhagyja a tréninget, és visszakapja a pénzét), és el kell küldeni az illetőt, mert ha nem is ír lehúzó cikket később, iszonyatos romboló munkát képes végezni egy végtelen nyitott, szeretetteljes közegben, mint amilyenek a mi tréningjeink.

Eddig összesen három ember jött a tréningre már előre megalkotott rossz véleménnyel, és ehhez kapcsolható rossz szándékkal és mind a hárman 2014 nyarán. Kettőjükről a tréning alatti viselkedésük, és a rendkívüli véleményük alapján derült ki nyilvánvalóan, hogy csakis azért jöttek, hogy megmutassák, hogy ez nem működik. Az egyikük konkrétan üzleti adatokat próbált kiszedni a trénerből.

A harmadikról – a cikket író úriemberről – két hónappal később derült ki, hogy mi volt a célja.

Természetesen meghagyom a lehetőségét annak, hogy ő közben kezdte el azt érezni, hogy valami nem stimmel az egésszel, csak éppen Kata elmondásából tudom, hogy már a legelső agyintegráló feladatokat el akarta bagatellizálni, és folyamatosan rá kellett szólni, hogy csinálja rendesen. Már ez a tény romboló, mert nálunk az, hogy utasítgassunk bárkit is, meg többször figyelmeztessünk, az annyira nem jellemző, hogy ha valaki más jobb agyféltekés képzéssel foglalkozó ismerős meséli, azonnal mondjuk neki mindannyian a trénereimmel, hogy „te, erre az emberre nagyon figyelj, mert valami van a háttérben!”. Persze mikor az ember benne van a közepében, nehezebb felismernie ezeket a mintázatokat.

Elkövetődött az a hibánk akkor, azon a tréningen, hogy nem voltunk elég szigorúak.

Mit változtattunk a cikk hatására 2014. óta a tréning tematikájában?

Semmit. Az Író születik képzés tematikája maradt ugyanaz, ami akkor is, meg előtte is volt. Az elmúlt 2.5 évben is mindenki ugyanazt kapta az Író születiken, mint amit az újságíró. Csak senki nem azt adta bele, amit ő…

A tréning adminisztrációjában viszont pár elemet módosítottunk, amivel bebiztosítottuk magunkat az eleve rosszakarók ellen. A trénereim extra képzést kaptak arról, hogyan kell elküldeni a tréningről azokat az embereket, akik nem tudnak viselkedni. Sok gyerek volt már a tréningünkön, akik végigülték és végigdolgozták a napi 10 órát, de vannak felnőttek – sokan -, akik erre képtelenek.

A kommunikációnk maradt ugyanaz, és az értékrendünk is, meg a céljaink is: abban hiszünk, hogy írni bárki tud, és abban segítünk, hogy ezt az élményt mindenki megtapasztalhassa. Aztán azt kezd vele, amit akar, mi már írói munkát is tudunk adni, ha szeretné.

Hozzá kell tennem, hogy a cikkben gyakorlatilag jogsértően használják a nevemet, mert én egyáltalán nem vagyok közszereplő. Én úgy tudtam – de javítsatok ki, ha tévedek -, hogy a megszólaltatott, idézett alanyokkal egyeztetni ILLIK a cikk megjelenése előtt, de ilyen esetben még akkor is, ha pl. nem idéznek, de nyilvánvalóan negatív színben tüntetnek fel téged, vagy a vállalkozásodat. Akkor is van előzetes lehetőséged látni a cikket, és mondjuk módosításokat kérni. Maximum a lap, vállalva a jogi következményeket, mégiscsak lehozza eredeti formájában.

Na, hát én semmi ilyesmit nem tapasztaltam az origo részéről sem a cikk előtt, sem az óta.

2014 óta természetesen sok minden változott nálunk, például, hogy már szövegíró csapatot is verbuváltunk az íróinkból, és másoknak írunk kreatív szövegeket, ők meg így pénzt kereshetnek, továbbá a képzéseket franchise partnerek végzik, három új, specializált tematikájú képzést is becsatornázva a rendszerbe.

Azóta is minden hónapban vannak jobb agyféltekés íróképzések, egyre többen és többen vagyunk, és egyre nagyobb teret foglalunk el a jobb agyféltekés Univerzumban.

Mi lett volna, ha az origos cikk pozitív hangvételű lett volna?

Lehet, hogy azt gondolod, hogy ha titokban eljön egy újságíró a képzésünkre, és utána meglepetésszerűen ír egy méltató cikket, akkor azt bezzeg csont nélkül benyeltük volna, és örülnék, mint majom a farkának, meg villognék azzal, hogy tessék, az origo is írt rólunk.

Igazából azzal is villogtam, hogy az origo ilyet írt rólam-rólunk. Nem tartottuk titokban, és többen voltak olyanok, akik viccesen meggyanúsítottak a cikket olvasva, hogy „hogyan tudtál ilyen lehúzásnak tűnő, mégiscsak pozitív cikket íratni az origoval?”

Az igazat megvallva, engem sokkolt ez a dolog akkor. Ezért is halogattam eleinte a reagálást, mert le voltam merevedve, utána meg inkább motivációként használtam fel, de tudom, hogy mai napig látják ezt a cikket az emberek. És ha valami az origon kerül ki, akkor az nyilván komolynak tűnik, nem?

Sokkolt és megbántott voltam hetekig, de ma már hálás vagyok az origonak. A jobb agyfélteke, amivel mi naponta több órát is dolgozunk, mindig is hajlamos kicsit elszállni, a föld felett járni, a racionális dolgokat elfeledni. Az origos cikk akkora pofon volt a jó szándékú, tiszta, különlegesen csodálatos élményt nyújtó tréningjeinkben lubickoló énemnek, hogy tudtam, ha nem állok fel belőle AZONNAL, akkor örökre lehúz.

Felálltam. Felálltunk. Azonnal. Még aznap.

Lehet, hogy ha egy pozitív cikk jelent volna meg, akkor tovább ringatózunk a kreativitás végtelen óceánján, és mondjuk, elfelejtünk terjeszkedni, fejlődni, marketingezni, új képzéseket bevezetni, tovább feszíteni a célokat, és tovább kacagni a kihívások néha zord arcába.

Tudok hálás lenni B. Lacinak, aki megírta a cikket. Tudok hálás lenni az origonak, hogy megjelentették. (Azt azóta is nehezményezem, hogy egy nyavajás linket se bírtak belerakni a cikkbe :P)

Azért vagyok hálás, mert még mindig itt vagyunk, 2.5 évvel  később, és tovább haladunk előre. Megállíthatatlanul erősek vagyunk, ezt mindig is tudtuk, de az origos cikk ténye és léte mindig segít abban, hogy soha ne veszítsük el a kontrollt, mert mindig ott van felemelt ujjként, és arra mutat, hogy nem elég jónak lenni, ezt be is kell bizonyítani másoknak. És ez pluszban motivál bennünket.

Szóval, köszönjük origo! És köszönjük mindenkinek, aki mellettünk volt, van, lesz. Az origonak hálásak vagyunk, de benneteket szeretünk 🙂

Vidi Rita