Ez a 3 hiba tönkreteheti az írói ambícióidat

Azt mondják az okosok, és biztosan te is valami ilyesmit vallasz, hogy a sikerhez általában kudarcok sorozatán vezet az út. Senki sem lesz sikeres, boldog, eredményes anélkül, hogy ne járná meg a saját maga kis hullámvölgyeit és hegyeit.

Senki nem születik annak, ami, vagy annak, ami/aki szeretne lenni, mindig mindenért meg kell küzdenünk, és csak az a kérdés, hogy a küzdelmet katasztrófaként, vagy kihívásként értelmezzük.

Igen ám, de vannak hibák, amiket bőven elég egyszer elkövetni – bár általában háromszor szoktuk, ahogy a népmesékben. Vannak hibák, kudarcélmények, amik még a legpozitívabban gondolkodó embereket is hetekre visszavetik, főleg, ha alkotótevékenységről van szó. Márpedig az írás alkotás, sőt, maga a teremtés.

Szerintem van 3 olyan hiba, amit jobb elkerülni – főleg, ha már elég tudatosak vagyunk önmagunkkal kapcsolatban -, és ezzel együtt jobb kikerülni azokat az akadályokat, amikkel a profik is csak nehezen küzdenek meg, és amik garantáltan hazavágják az írói ambíciókat:

• Kritikák kérése, elvárása – Osvát Ernő mondta azt, hogy „Az irigység művészetét kritikának nevezhetjük.” Egy írónak rengeteg visszajelzésre, tanácsra, támogatásra és véleményre van szüksége írói élete során, de csupasz kritikára biztosan nincs. Ha szereted a kritikát, akkor nincs önbizalmad. Ha nincs önbizalmad, nem fogod sokra vinni, mert míg arra vársz, hogy valaki visszaigazolja a cselekedeteid, az alkotásaid létjogosultságát, addig egy sokkal magabiztosabb ember learatja előled a babérokat. Csak a támogató véleményekre hallgass, azokra, amik valóban szeretettől vezérelve születnek és nincs bennük irigység.

• Túlságosan erős önkritika – szokj le arról, hogy kritizálod magad, és hogy egy pillanatra sem ismered el a saját erényeidet. Senki sem tökéletes, sem te, sem mások, de ha állandóan a hibáinkra fókuszálnánk, már rég kihalt volna az emberiség. Ha hibát találsz magadban, akkor fogadd meg, hogy javítasz a helyzeten, és ne ostorozd magad, hanem haladj tovább előre. Iszonyúan káros az írói ambíciók szempontjából, ha folyton elégedetlenkedsz magaddal. Csak azok a pillanatok a megismerés pillanatai, amikor minden ítélkezés és kritika elhallgat bennünk. Rudolf Steiner

• Ha nem alkotsz rendszeresen – az írót az írás teszi íróvá, mindemellett van az írásnak csomó olyan része, ami nem igazából írás, hanem valami teljesen más jellegű tevékenység. Talán hallottál már a racionalizálásról te is: ez az a gondolati munka, amit akkor végzünk, amikor alá akarjuk támasztani a döntéseink helyességét, mert ha ezt nem tennénk meg – a racionalizálást -, akkor örökösen a kognitív disszonancia borzalmával kellene szembenéznünk. Az elménk azt nem hagyja, hogy borzalomban éljünk, ezért feltalálta az önigazolást, más néven racionalizálást. Ha nem írunk, nem alkotunk, az is egy döntés eredménye. Ahhoz, hogy a döntést helyesnek érezzük életünk minden pillanatában, nagy eséllyel azzal igazoljuk, hogy még inkább NEM írunk, nem alkotunk. Így lehet leszokni jó dolgokról is: nem csináljuk. Jót tesz az írói ambícióknak, ha nem írsz? Hát nem…

 

Ezek azok a dolgok, amiket a tapasztalt, rutinos írók messzire kerülnek.
Kritika helyett olvasói véleményekből táplálkoznak, nem ekézik magukat teljesen feleslegesen, nem hasonlítgatják magukat nagy elődökhöz, és az életük minden percét áthatja az írás, legyen szó ötletelésről, álmodozásról, olvasásról(!), elhallott párbeszédek titkos lejegyzeteléséről, cselekménytervezésről, olvasókkal való kapcsolattartásról, vagy magáról az írásról.

Azt is szokták mondani az okosok, hogy az élet nehéz. Persze, ettől szép és izgalmas. De ha lehetséges, akkor a nehézségeket ne tetézzük még további, nehezen viselhető súlyokkal.

Vidi Rita