Mostanában nagy divat minőségbiztosításról beszélni, hiszen a magyar közéletet is elérte a minőségbiztosítás iránti olthatatlan vágy. Ilyen ISO, olyan szabvány, amolyan TÜV. Repkednek a közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben a sokszor semmitmondó rövidítések, és a még annál is kevesebbet eláruló számok, és már-már olyan érzésünk van, hogy eljött a Kánaán, amikor…

• Amikor elég betérnünk egy kórház vagy egy rendelőintézet mosdójába, és rögtön arcunkra fagy a döbbenet.
• Vagy elég betérnünk egy átlagos iskola átlagos magyar irodalom órájára, és hirtelen fejben számolási vágy tör ránk, hogy megtudjuk, melyik évszázadban is vagyunk.
• De elég egy bármilyen, a hétköznapinál bonyolultabb ügy intézésébe fognunk, és kiderül, hogy minőségbiztosítás, na, az nincs.

Pardon, millió tonnányi papír meg adminisztráció van, de remélem, nem tőlem kell megtudniuk az illetékeseknek a rossz hírt: minőség és minőségbiztosítás nem a papírozástól lesz!

Kezdjük ott, hogy mi a minőség?

 

A minőség egy igen érdekes fogalom, mert majdnem olyan, mint a szeretet. Mindenkinek mást jelent.

A minőség valamiféle jóság, a jó egyik szinonimája, de a jó meg teljesen szubjektív fogalom, úgyhogy ezzel sajnos nem tudjuk elintézni.

Én úgy tanultam annak idején az autóiparban, egy amerikai cégnél, hogy a MINŐSÉG AZ, AMIT A VEVŐ KÍVÁN.

Na?

Na, ezzel még nem vagyunk beljebb a málnásban, úgyhogy muszáj ezt még kicsit tovább boncolgatni. A minőség azt jelenti – egy szolgáltatás, vagy termék esetében -, hogy megfelelünk a vevő elvárásainak, és a vevő ELÉGEDETT!

De milyen elvárásai vannak a vevőnek?

Az autóiparban ez nagyon egyszerű – meg úgy általában azokban az iparágakban, ahol nagyobb cégek beszállítói vagyunk -, mert a vevőink (mint anno nálunk a Ford, a General Motors, a Rover, stb.) nagyon pontos elképzelésekkel rendelkeznek arról, hogy mit is akarnak.

Azt, hogy milyen legyen a termék, azt műszaki rajzokon és egyéb iparági és vevői specifikációkon keresztül közlik, illetve a tűréseket is meghatározzák, és bizonyos engedményekre, kompromisszumokra is képesek, de nem bármire és bármennyire.

Hihetetlenül bonyolult, ugyanakkor izgalmas üzletviteli és gyártási folyamat végén ott van a kész termék, és a vevő örül.

Igen ám, de a vevő nem csak azt kéri, hogy az X termék feleljen meg a műszaki rajzoknak és maradjon a megadott tűréshatárokon belül, hanem azt is kéri, hogy a termék időben, pontosan, és a  megadott darabszámban érkezzen be ekkor és ekkor.

Bármit is gyártunk, a minőségbiztosítás, és a minőség fogalma a működésünk alapvetése kell, hogy legyen, máskülönben hibát hibára halmozunk, és a vevő úgy rúg ki bennünket, mint a macskát sz….

Ha nem autóipari gyártóknak szállítunk, hanem mondjuk pékségünk van és közvetlenül a végfelhasználóknak forgalmazunk, akkor sokkal egyszerűbb a képlet: a vevő elégedettsége látszik az arcán, és abban, hogy visszatér vásárolni. Az ilyen vevők, nem foglalják specifikációkba az elvárásaikat, de mindannyiunk fejében él a kép a friss kenyérről, igaz? Hogy az hogyan néz ki, milyen az illata, milyen a tapintása, ha felvágjuk, mit tapasztalunk, az első falatnál  mit érzünk, és így tovább.

Nagyon fontos kritériumoknak kell megfelelnie még az olyan egyszerű terméknek is, mint a kenyér, hogy azt mondhassuk róla, hogy megfelelő a minősége, és a vevő elégedett!

De mi van az írás minőségével?

A nyelv és az irodalom változásában egyenesen nemzethalált vizionálók kedvenc gondolati sémája az, hogy valamikor évtizedekkel ezelőtt leáldozott a magyar irodalom csillaga, és ma már csak szemetet, szennyet, ponyvát lehet kapni, mert hiszen már csak ilyeneket írnak az írók, és szegény olvasóknak már csak ez jut.

Ez is egy fajta vevői szemlélet, és észre kell vennünk mögötte a nagyon jogos minőségigényt.

De a könyveladások és az olvasói rajongói fórumok meg azt mutatják, hogy a magvasabb, mélyebb, velősebb irodalomra vágyók ellenében a többség nagyon sok mindenre VEVŐ.

Erre IS, meg arra IS.

Az, aki E. L. James-t olvas, nem biztos, hogy NEM olvas Jókait, és aki Rejtőn nevelkedett, nem biztos, hogy nem vesz meg egy Freit.

Minden olvasónak vannak bizonyos elvárásai az olvasandó könyvvel – vagy írással – kapcsolatban, és ezek az elvárások nem minden könyvvel szemben azonosak!

Az egyik könyvtől azt várjuk, hogy ismeretet adjon át, a másiktól azt, hogy elgondolkodtasson akut társadalmi problémákról, a harmadiktól azt, hogy megnevettessen, a negyediktől azt, hogy teljesen kikapcsolja az agyunkat, az ötödiktől meg azt, hogy elfeledtesse a bajainkat, sőt, akár gyógyítson is.

Olvasóként nem biorobotok vagyunk, akik mindent azonos lelki és szellemi hőfokon akarunk magunkba égetni, hanem egyenesen csodalények vagyunk, akik fogékonyak bármire, ami eléjük kerül olvasmányként.

Legalábbis egy darabig…

Ahhoz, hogy megállapíthassuk azt, hogy az írás minősége számunkra megfelel-e, biztosan van egy rövid, de velős gondolatbeli listánk arról, hogy milyen szerintünk a rossz könyv.

A rossz írások

Mikor rossz egy írás?

Akkor, amikor az olvasó nem tud rákapcsolódni.

Az emberi elme sok mindenre képes, még a rosszat is tűri egy darabig, de aztán igyekszik annak élményét kivetni magából.

A rossz írások azok, amik semmitmondóak, amik sehova se visznek, amiknek a nyelvezetébe a legedzettebb bal agyféltekék bicskái is beletörnek, amikben logikai bakugrások vannak, és azok, amik öncélúak.

Ahhoz, hogy jó minőségű, az olvasók sokaságának megfelelőségi elvárásait teljesítő írásaid legyenek, ahhoz semmi másra nincs szükség, mint megfordítani a rossz írások definícióját:

A jó írások:

–        mögöttes tartalommal is bírnak, elgondolkodtatnak, sokat mondóak,

–        tartanak valahova, sőt el is jutnak oda,

–        a nyelvezetük nem nehezíti az olvasást,

–        a logikájuk illeszkedik az emberi gondolkodásmód logikájához, mindent kellő mértékben kifejtve, és semmit nem túltárgyalva,

–        és az író nem önmagát, önös céljait tartja szem előtt, hanem magát az olvasót, és az olvasó érdekeit.

Az olvasók, ha értük, nekik, miattuk születik egy mű, azt érezni és értékelni fogják.

Az írás minőségét az adja, ahogyan az olvasó közben és utána érzi magát.

Az írásban a minőségbiztosítás nem más, mint az, hogy sosem magadra gondolsz, hanem azokra, akik olvasni fognak téged.

Megpróbálsz a fejükkel gondolkodni, megpróbálsz a szívükkel érezni, és így ők biztosan elégedettek lesznek, aminek következménye, vagy ha úgy tetszik, kellemes mellékhatása, hogy te is elégedett leszel íróként.

Kell ennél több?

Vidi Rita