Szövegírás és reklámszöveg

Reklámszöveg, kreatív szöveg, marketing szöveg

Reklámszövegek

A mondással ellentétben a jó bornak is kell a cégér – vagyis a mai médiazajos világban, ahol a csapból is állandóan reklámok folynak, senki nem engedheti meg magának, hogy valamilyen formában ne reklámozzon. A termékek és szolgáltatások nem adják el magukat; ezt a célt leginkább megfelelő reklámszövegekkel lehet elérni. A reklámszövegek megjelenhetnek írott vagy hang formátumban, de a céljuk ugyanaz: megragadni a célközönség, vagyis a potenciális vásárlók figyelmét, és vásárlásra ösztönözni őket.

Hirdetési szöveg minták

Hirdetni egyszerű, hiszen csak ki kell tölteni a különböző felületeken a hirdetés feladására szolgáló űrlapot, és már özönlenek is az érdeklődők, csak győzzünk nekik válaszolni! Vagy mégsem? Ma, amikor mindenki hirdet, mindenki mindig minden megnyilvánulásával elad, nagyon nehéz kitűnni a tömegből. A megfelelő hirdetési szöveg minták ebben segíthetnek: kitűnni, feltűnni – és eladni. Mégpedig úgy, hogy a vevő is elégedett legyen. Ezek a minták testre szabva mindig bevethetők, mi több, eredményesen!

Frappáns hirdetési szövegek

A hirdetések között figyelhető meg leginkább a másolás. Valaki elkezdi, majd tucatjával jelennek meg a szinte szóról szóra ugyanolyan hirdetési szövegek. Mert „így szokás”, „mindenki így csinálja”, vagy „ezzel van tele az újság, biztosan működik”. De a valóság az, hogy nem működik. A sok egyforma közt üde színfoltot jelentenek a frappáns hirdetési szövegek, amik azonnal kizökkentenek, felkeltik a fásult közönség figyelmét a hirdetésre – mindezt egyediséggel és ami még fontosabb, megjegyezhetőséggel kombinálva.

Reklámszövegek minta

A marketingeszközök közé tartoznak a reklámanyagok, prospektusok, szóróanyagok is, amelyek leginkább népszerűsítési, vásárlást ösztönző célokra szolgálnak. A már sokszorosan kipróbált és bizonyított saját szövegíró csapatunk bármilyen reklámfelületre tud írni olyan szövegeket, amely mellett garantáltan nem siklik el a célközönség. Pontosan tudjuk, melyik reklámszöveg minta működik, és melyik nem – és természetesen ügyfeleinknek mindig olyan egyedi, testreszabott tartalmakat írunk meg, amik el is adnak.

Marketing szöveg minta

Rengeteg féle marketing célú szöveg létezik, amelyek terjedelemben, felépítésben eltérnek, de attól még a céljuk ugyanaz: az eladás elősegítése. Ha ezt a célt nem tudják teljesíteni, akkor nem is érdemesek a marketing szöveg elnevezésre. Mivel a mi szövegeinket saját képzéseinken végzett jobb agyféltekés kreatív írók írják sokszor tesztelt marketing szöveg minta, vagy váz alapján, egyénre szabva, biztos, hogy soha nem lesznek sablonosak – és ha még jó termék és szolgáltatás is áll mögötte, akkor a siker garantált!

Kulcsszavak a szövegben

Minden szöveg – ideális esetben – szól valamiről, és ez a valami általában néhány szóval körülírható, leírható, összefoglalható. Ezek az adott szöveg kulcsszavai. Általában ezek olyan kifejezések, amik alapján az emberek adatokat, információkat – mondjuk internetes tartalmakat – keresnek, és ha ezek a kulcsszavak a szövegben jelölve is vannak, akkor esélyük is lesz rá, hogy megtalálják. A kulcsszavak köré érdemes kreatív módon felépíteni az értékesítési, marketing kommunikációt és az egyéb tartalmakat.

Hirdetés szövegek

A marketing szövegek közé tartoznak a hirdetés szövegek. Ezek megjelenhetnek online vagy offline, szinte bármilyen hordozófelületen, változatos formában, de egy biztos: a céljuk ugyanaz. Hirdetni azért hirdet az ember, hogy a termékének, szolgáltatásának vásárlókat szerezzen – legyen szó akár ingatlanról, fodrászatról, vagy éppen álláshirdetésről. Nálunk kizárólag nagy tapasztalattal rendelkező profi szövegírók írnak hirdetés szövegeket, akiket két körben is ellenőriznek szintén profi munkatársaik.

Marketing szövegírás árak

A marketing lényege az értékesítés elősegítése, így azok a legjobb marketing szövegek, amik a vásárlási döntés felé terelik az olvasóikat. Azt, hogy ehhez milyen húrokat kell bennük megpengetni, szövegíróink nagyon is jól tudják, és természetesen ennek megfelelően írják meg a szövegeket, amik működnek. A marketing szövegírás árak leütések számában vannak meghatározva, a szövegtípushoz ajánlott karakterszámmal kiegészítve, de vannak csomag ajánlataink is, amelyek többféle szövegtípus kombinációit tartalmazzák.

Jó reklámszövegek

Mára odáig jutottunk a fogyasztói társadalom „áldásai” következtében, hogy minden pillanatban több csatornán keresztül zúdulnak ránk az ilyen-olyan reklámok, amelyek egymással versengve a figyelmünket próbálják magukhoz ragadni. Az emberek természetes módon védekeznek, igyekeznek ezt a nagy reklámzajt kizárni – így aztán egyre nagyobb ingerküszöbön kell átlépnie a reklámszövegeknek. Azok a jó reklámszövegek, amelyeknek még így is sikerül megszerezniük a célközönség figyelmét és vásárlásra ösztönözni őket.

Jó hirdetési szöveg

Bármerre nézünk, mindenütt hirdetési szövegeket látunk: falragaszként, a buszok, villamosok oldalán, a mobiltelefon kijelzőjén, pólókon. Szinte egyetlen felület sincs, amit ne használtak volna ki még hirdetési célokra. A kérdés csak az, hogy mekkora eredménnyel. A jó hirdetési szöveg titka nem biztos, hogy abban rejlik, hogy hol jelenik meg, sokkal inkább abban, hogy hogyan. Pontosabban, hogy mi. A jó hirdetési szöveg az, ami mellet nem tudunk simán elmenni, mert egyszerűen megragadja a figyelmünket.

 Szövegíró képzés

Írni bárki tud, az írás is tanulható, fejleszthető, és a szövegíró képzésünkön ezt kivétel nélkül minden résztvevő biztonságos keretek közt meg is tapasztalhatja. A szövegíró képzés egy speciális jobb agyféltekés módszertanra épül, ami segít feloldani azokat a blokkokat, ami a legtöbb emberrel elhiteti, hogy az írás egy különleges adottság, arra külön születni kell. Hát nem! Aki beszélni meg tudott tanulni, az írni is tud – csak ezt gyakran elfeledtetik velünk a különböző ránk nehezedő elvárások.

Szövegíró tanfolyam

Egy olyan képzés, tanfolyam, ahol két nap alatt előhozhatod a rejtett írói képességeidet akkor is, ha még te magad sem hiszel benne, hogy vannak. A módszer garantáltan működik mindenkinél, akinek nincsenek igazolt komoly pszichés problémái. Itt nem azt tanulod meg, hogy mit hogyan KELL(ENE), hanem azt, hogy MÁR TUDOD. Megtanulod, hogyan szabadítsd fel a benned szunnyadó, elnyomott kreatív erőket, így a siker biztos – és az életed számos más területén is kamatoztathatod az itt megszerzett tudást.

Álláshirdetés szöveg minta

Az álláshirdetésekről legtöbbünknek sablonos felsorolások, semmitmondó kifejezések jutnak eszünkbe. Valljuk be, az ilyen hirdetések az álláshirdető és az álláskereső dolgát is megnehezítik, hiszen az álláshirdetőt rengeteg, a pozícióra egyáltalán nem alkalmas jelentkező fogja elárasztani a pályázatával, az álláskereső meg nem tudja, az adott álláshirdetés alapján ténylegesen mire is számíthat. Egy jó álláshirdetés szöveg minta ezt küszöböli ki azzal, hogy csak a kívánt célközönség érdeklődését ragadja meg.

Kreatív szövegírás

A kreativitás minden ember veleszületett tulajdonsága, amit sajnos a teljesítményorientált világban gyakran elnyomnak. A kreatív szövegírás során különböző technikákkal felszínre hozzuk és munkára fogjuk ezeket az erőket. A kreatív szövegírás tanulható, vannak erre irányuló képzéseik, ahol megtanulhatod, hogyan add át az irányítást a jobb agyféltekédnek – de ha nem szeretnél te magad írni, akkor szolgáltatásként meg is rendelheted tőlünk a szövegeket. Mi szívesen kitaláljuk és meg is írjuk helyetted!

Ingatlan hirdetés szöveg minta

Az ingatlanpiac fellendülésével a hirdetőfelületeket ismét elárasztják az ingatlan hirdetések, amik, őszintén szólva, meglehetősen sablonosak. A sok tucat-hirdetés közül nehéz kitűnni, de egy jó ingatlan hirdetés szöveg minta segít abban, hogy ne sok kíváncsiskodót, hanem a potenciális vevőket tudjuk elérni. Hiszen ez a cél, nem? A hirdetésekkel a fizetőképes keresletet célozzuk, így sokkal jobb a megtérülési aránya, mint a sablonos hirdetéseknek. Ez egy kis kreativitással könnyedén megvalósítható.

Kreatív szövegírás árak

A kreatív szövegírás nem luxus és nem csupán hobbi, nem csak fantasztikus történetek írására használható, hanem hatékony eszköz lehet akár arra is, hogy fellendítsen kezdő vagy régebb óta működő vállalkozásokat. A kreatív szövegírók bármiről professzionális szinten tudnak cikkeket, tanulmányokat, akár könyveket is írni, de marketing- és reklámszövegek terén is nagyon jól teljesítenek. A kreatív szövegírás árak leütésszámban vannak rögzítve, de az elkészült szövegek értéke ennek sokszorosát teszi ki!

Reklámszövegírás

Az írói feladatok egyik speciális szegmense a reklámszövegírás. Ennek lényege, hogy az írónak olyan szöveget sikerüljön megalkotnia egy adott termék vagy szolgáltatás köré, amelyik a célközönséget éri el és az ő figyelmüket kelti fel – lehetőleg úgy, hogy minél nagyobb vásárlási kedvet keltsen bennük. Erre kiválóan alkalmas a jobb agyféltekés írási módszertan, hiszen a vásárlási döntéseinket is érzelmi alapon hozzuk meg – így megeshet, hogy olyanokból is elégedett vásárlók válnak, akik nem is tudták, hogy érdeklődők.

Szövegíró munka

A szövegíró szövegeket ír. És nem pusztán saját szórakozására, hanem megrendelésre is. A szövegíró szolgáltatásunk lényege, hogy a megrendelő igényeit maximálisan kielégítő, elvárásait túlszárnyaló minőségű szövegek szülessenek, legyen szó akár blogbejegyzésekről, szakmai publikációkról, cikkekről, hirdetésekről, teljes marketinganyagokról vagy akár szakkönyvekről. A szövegíró munka alapja a kreativitás, így a saját képzéseinken végzett szövegírók garanciát jelentenek arra, hogy ebben nem lesz hiány!

Reklám szövegek

A reklámok elsődleges célja a figyelemfelkeltés, amit gyakran vizuális elemekkel próbálnak elérni. Általános tapasztalat viszont, hogy eladni még mindig a szöveg ad el, tehát a reklám szövegekre legalább akkora hangsúlyt kell fektetni, mint a látványra vagy a hanghatásra. A reklám szövegek írásakor mindig szem előtt tartjuk, hogy magukra ismerjenek azok, akiket a reklámok megcéloznak, és saját, sokszor tesztelt módszerünkkel szépen terelgessük őket a vásárlási döntés felé. És a siker nem marad el.

Jó eladási szöveg

Az olyan szövegek, amelyek valamilyen termék vagy szolgáltatás eladását célozzák és ezt a célt sikeresen teljesítik, jó eladási szövegek. Statisztikai vagy elméleti alapon számos varázsszót, kritériumot, kulcskifejezést fel lehet sorolni, hogy mitől is lesz jó egy eladási szöveg, de az egyetlen valódi mérőegység a tényleges eladások száma. Lehet akármilyen tudományos szempontok alapján precízen megszerkesztve egy szöveg, hiába elégíti ki az elméleti kritériumokat, ha nem ad el, akkor az nem jó eladási szöveg.

Posted on: 2022-06-26, by :

Vélemény, hozzászólás?