Éveken át szoktam keresgélni, mint többnyire mindenki. Éveken át kerestem a módszert, amivel könnyedén megtaníthatok másokat írni. Megtaláltam. Sokan azt mondták volna rá már a belekezdés előtt, hogy hülyeség, nem lehet könnyen megtanulni, például regényt írni, de ők még talán nem hallottak az emberi elme végtelen leleményességéről. Szerény személyem igen. És hittem is ebben. 2013-ban így aztán megszületett a jobb agyféltekés kreatív írás, és általa sok-sok kreatív író.
Előtte is, közben is és utána is éveken át kerestem a módszert, amivel könnyedén megtaníthatok másokat arra, hogy a saját életében boldogabb, elégedettebb, sikeresebb lehessen. Rengeteg mindent kipróbáltam arra, hogy átadjam a tudást, ezt tanúsíthatják azok is, akik végigjárták a tanfolyamaimat, részt vettek a képzéseimen, nyílt napjaimon, olvasták a könyveimet. Ezek a módszerek is működtek, de szintén tanúsíthatják azok, akik végigjárták, részt vettek, olvasták, hogy ezek a képzések mindig maximális erőbedobással kapcsolódtak a racionális, rideg, világi tényekhez, ebből kifolyólag nem végletesen ugyan, de mégiscsak távol tartották magukat a spirituális megközelítésektől.
2015-ben ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy visszavonuljak a saját kis világomba. Meg is tettem. Éveken át alig találkoztam valakivel a családomon és egyszem barátnőmön kívül. Ma már tudom, hogy ez egy modern megfelelője volt az elvonulásnak, a világtól való távolmaradásnak, hogy végre olyan felismeréseim és tapasztalásaim legyenek, amik enélkül nem valósultak volna meg.
Rengeteget alkottam közben és persze rengeteget tanultam. Ne úgy képzeld ezt, hogy könyvek fölött görnyedtem és jegyzeteltem – ez is megesett néhányszor azért a 4 év alatt –, hanem sokkal inkább nyitott füllel és elmével szívtam magamba az információkat és a végtelenül leegyszerűsödött élményeket, és próbáltam ezekből esszenciálni valamit. Tudtam, hogy megszületni készül valami, és ennek bizony voltak kemény vajúdás-élményei is, ahogy az születéseknél szokott lenni. Apropó, születés: Három gyermekem van, és most már egy unokám is. Világ életemben anya és író voltam.
Ezek voltak mindig mindennek a kiindulási pontjai az életemben, mindamellett, hogy nagyon sok minden más is voltam, vagyok, és még leszek. Mikor az unokám rendszeresen azt a mondást juttatta eszembe a születésétől kezdve, hogy „A dongó a fizika szabályai szerint nem tud repülni. De a dongó mit sem tud a fizikáról, ezért repül.”, akkor úgy döntöttem, ideje visszatérnem az emberek közé. Mit tanított nekem az unokám? Látszólag semmit, de pár hetes kora ellenére már ülni akart, 5 hónapos korában négy nap leforgása alatt megtanult fordulni, kúszni, mászni és felállni, és már oda se mertem nézni, mikor kapaszkodva elkezdte körbejárni a bútorokat mindezek után két nappal. Ekkor végre bennem is összeállt, hogy várhatok még 10-20-30 évet, mire leszek annyira öreg, hogy ha azt mondom, hogy kitaláltam egy új meditációs módszert, akkor mindenki el fogja hinni a vén matrónának, de egy 5 hónapos gyerek elképesztően okos tekintetében elveszve rájöttem, hogy már nem kell tovább várnom. A dongó tud repülni és kész.
A későbbiekben még részletesen el fogom mesélni, hogy honnan ered és hogyan fejlődött ki a RitArt Meditáció, hogy hogyan volt ez egész életemben része mindennek, és hogyan kellett felnőnöm ahhoz, hogy egyáltalán meglássam, milyen ajándékot kaptam, és hogy miért kell mindig mindent továbbadnom másoknak is, de most csak a kulcs metaforájáról szeretnék kicsit mesélni.
Ahogy a nyílt nap jelentkezési oldalán is láthatod, használjuk azt a szimbolikus jelentőségű kifejezést, hogy RitArt Meditáció egy olyan ajtónak a kulcsa, ami előtt lehet, hogy már évek óta álldogálsz. Kulcs, ami kinyitja a zárat, de csakis a te akaratoddal.
És hogy miért pont nekem kell ilyen kulcsokkal foglalkoznom? Miért én adom neked a kulcsot? Sokáig én sem tudtam áthozni ezt ebbe a racionális világba, mert a számunkra természetes dolgokon nem szoktunk túl sokat agyalni, ugye?
Mondhatnám azt, hogy jó kis legendát teremtsek, hogy például ahol laktam, naponta jártam el egy kulcsmásoló műhely előtt az iskolába, és mindig is vonzott ez a misztikus kérdés, hogy „Vajon hogyan másolják a kulcsokat?”
Mondhatnám azt is, hogy a szomszédunkban lakott egy kulcsmásoló, és mindig áhítattal figyeltem, ahogy jártak hozzá az emberek a kulcsaikat lemásoltatni, és hogy milyen érdekes mögöttes mondanivalója van ennek a végtelenül egyszerű dolognak, mint amilyen a kulcsmásolás.
De nem mondom ezeket, mert nem jártam el naponta egy kulcsmásoló műhely előtt az iskolába, és a szomszédunkban sem lakott kulcsmásoló… Pedig milyen jó sztori lehetne, igaz? Mesélhetnénk mindenfelé előadásokon…
Az igazság a fenti kis sztorikkal szemben az, hogy nekem APÁM volt a kulcsmásoló. Nemhogy eljártam a kulcsmásoló mellett, nemhogy messziről láttam, hogyan járnak oda az emberek, én BENNE éltem. Sőt, még másoltam is kulcsokat, apám megtanított.
A kulcsmásolásnak még a hangja is belém ivódott, ahogy a köszörült fém semmi máshoz nem hasonlítható szaga is.
De máig sosem gondoltam rá úgy, mint szimbolikus jelentőségű életepizódra, pedig hát ezek azok.
Az, ami ott van a szemed előtt, sőt, amit fogsz a kezedben, sokszor azt a legnehezebb felismerni, hogy miért is van az ott, pont nálad. Számodra természetes, hogy az úgy van, pedig ezek a legtermészetesebb dolgok azok, amik talán a legtöbb üzenetet hordozzák számunkra, vagy amik legfőbb eszközeink tudnak lenni az életünk előrehaladása szempontjából.
Vannak még ilyen történeteim a saját életemből, de igazából nem ezek a lényegesek, és ez is csak véletlenül jutott eszembe, írás közben – mikor máskor? 🙂 – hanem az a lényeges, hogy az életedet azon a szinten éld, amire minden emberi élet jogosult és érdemes: a boldogság, a belső béke, az alkotás, a kreatív teremtés magas szintjén.
Ehhez adom a RitArt Meditációs Technikát, hogy az elméd rejtett képességeit mindig ki tudd használni a magad javára, és elindulj egy olyan úton, amin mindig is akartál járni, és tudod, hogy kell is járnod.
Szeretettel,
Vidi Rita
Vidi Rita