Szövegíró toborzó

Komolyan gondolod, hogy az írással akarsz foglalkozni?

Komolyan gondolod, hogy pénzt is akarsz a szövegírással keresni?

Komolyan veszed az írást és készen állsz a megrendelők által adott szövegírói feladatokat teljesíteni?

A RitArt Academy, három évnyi íróképzés után, 2016. májusában indította el a nálunk tanult jobb agyféltekés kreatív írókat felkarolva a szövegírás szolgáltatását, és rögtön a szövegírók élvonalába írtuk magunkat a kezdetben 129, de általában folyamatosan 150 írót felölelő kreatív írói csapatunkkal.

A megrendelők kívánságai igen vegyesek és változatosak, sőt, izgalmasak! A rövid, linkajánló szövegektől kezdve, a hosszú, tartalmas szakcikkekig, sőt, Wikipédia szócikkekig mindenfélét írtunk már, így a RitArt Szövegírói munka változatos lesz számodra, ha a jobb agyféltekés kreatív írás egyik képzését elvégezve te is szeretnél íróként hozzánk csatlakozni.

A kreativitást most majd nem pontosan abban az értelemben kell majd használnod, ahogy azt a jobb agyféltekés tréningeken tanultad, mert a megrendelők részéről konkrét kívánalmak szereplenek egy-egy szövegnél, tehát nem bízhatod az egészet majd a jobb agyféltekéd isteni szikrájára, hanem azt és úgy kell írni, ahogy azt a megrendelő megkívánja – mindemellett persze utánozhatatlan stílusban, különlegesen egyedi, irigylésre méltó minőségben.

Kik tudnak a leginkább érvényesülni a RitArt Szövegírói csapatban?

Azok, akik ezt az egészet tényleg komolyan gondolják, és elhivatottak az iránt, hogy önmagukra ténylegesen íróként, kreatív íróként gondoljanak. Mi ehhez minden segítséget megadunk számotokra, hogy ebben ki tudjátok teljesíteni magatokat, de az már most biztos, hogy a leggördülékenyebben csak azokkal tudunk együtt dolgozni, akik ténylegesen aktívak akarnak lenni.

A jobb agyféltekés módszer azon előnye lesz most majd előtérben számodra, ami azt eredményezi, hogy gyakorlatilag bármiről tudsz majd írni könnyedén, stresszmentesen, sőt örömmel. Olyan dolgokról is, amikről eddig úgy gondoltad, hogy nem is értesz hozzá.

Az írásaid, amiket a szövegíró csapatunk tagjaként hozol majd létre, mindig hús-vér embereknek szólnak majd, de a neved nem lehet majd ott az írás alján, sőt, titokban is kell tartanod, hogy a szöveget te írtad.
A szerzői jogaidat senki nem vitatja el, de a szöveg felhasználási jogai nem a tiéd lesz, hanem a megrendelőé. Te sehol nem publikálhatod a szöveget, és nem is beszélhetsz róla, hogy te írtad, hiszen te az írásodért pénzt fogsz kapni. Szolgáltatást nyújtasz majd kreatív íróként, aminek az ellenértékét pénzben kapod meg – egyszeri díjként -, nem elismertségben, sem jogdíjként.

Ha ezekkel a feltételekkel tudsz azonosulni, tudod vállalni azt, hogy ezekért az írásokért nem hírnevet, hanem pénzt kapsz, és AKARSZ is így szövegírással pénzt keresni, akkor az alábbi űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni a projektbe.

A jelentkezés folyamatos, tehát ha csak nemrégiben végezted el valamelyik tréninget, akkor is jelentkezhetsz bátran! Mi mindig a bővülésre tesszük a hangsúlyt, tehát olyan nincs, hogy erről lemaradtál! Amíg ez az oldal él, addig lehet írónak jelentkezni!

Játékszabályok, amiket minden pillanatban be kell tartanod majd:

1.) Az ügyfél az első, ő a legfontosabb.

2.) Az ügyfél igénye a legfontosabb. Minden megrendelést egy koordinátorunk gondoz, tehát mire eléd kerül a feladat, mind tartalmilag, mind stratégiailag egy jól átgondolt szöveggel lesz majd teendőd. Nem kell feltalálnod a meleg vizet, nem kell többet adnod, mint amit a vevő kér, hanem AZT kell adnod, de a lehető legmagasabb szövegminőséggel, az írói munkába természetesen a szívedet-lelkedet beleszőve.

3.) Tilos a másolás, a máshonnan adaptálás, az összeollózás, az átírás. Erre egy kivétel lehet: ha az ügyfél kifejezetten ezt kéri.

4.) Nem viheted bele az írásokba a saját élettapasztalatodat, a saját történeteidet, a saját szubjektív meglátásaidat – kivéve, ha az ügyfél kifejezetten ezt kéri, de nem szokták ezt kérni, ezt most mondom.

5.) Bár a jobb agyfélteke nagyvonalú a helyesírást és az elütéseket illetően, ez most sajnos nem játszik, tehát írás utána elő kell venned a bal agyféltekédet, és helyesírásilag, mondattanilag tökéletesre kell csiszolni a szöveget.

6.) A szövegeidet lektoráltatjuk, és minden hibáról visszajelzést kapsz. Ez nem kritika, ez a tények felsorolása. Kéretik tanulni belőle – és persze mások hibáiból is lehet.

7.) Munka mindig van, és a nagyon aktív írók elég szépen tudnak keresni a RitArt csapatban.

8.) A legaktívabb íróinknak online továbbképzéseket tartunk, hogy még több féle szöveget tudjatok írni (például értékesítési szöveget, hírleveleket, tanulmányokat, stb.). Így még több pénzt kereshettek majd. Ezek a továbbképzések teljesen ingyenesek természetesen.

9.) Az ügyfelekkel nem fogod tartani a kapcsolatot. Az írásaidat egy zárt szerkesztőségi rendszerben töltöd majd fel, a többi már nem a te dolgod lesz 🙂

10.) Ha angolul tökéletesen írsz – van diplomád erről, vagy évek óta külföldön élsz és jól megtanultál angolul írni is, akkor külön angol nyelvű szövegírásban is számítunk rád!

11.) Minőségbiztosítási rendszerünk van, minden minőségbiztosítási alapelvet magadévá kell majd tenned, és a gyakorlatban használnod is kell.

Szóval a kérdésem az: akarsz RITART szövegíró lenni?

Jelenleg 150 szövegírónk van. Minél többen vagyunk, annál erősebbek leszünk! Tudod, nekem nem az a célom, hogy eldolgozgassunk. Legyünk mi a világ legütősebb írócsapata!
Jelentkezz, a többi tennivalót – tesztfeladatot – emailben kapod!

Név*
Email*


szövegírás

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.