Breaking News

5+1 borzalmasan végzetes hiba, amit termékbevezetéskor elkövetsz

A termékbevezetés egy vállalkozás életében olyan, mint mikor egy családban gyermek születik. Először megfogan szellemileg, aztán megfogan a fizikai síkon, majd egy hosszú, változásokkal, fejlődéssel teli időszak végén megszületik, és íme az új csoda!

Közösségi oldalakon lehet jól megfigyelni azt, hogy ha valaki az egész gyerekvárás folyamatába bepillantást enged, akkor azért az ismerősök közönsége kifejezetten hálás, de még a vadidegenek szívét is melegség tölti el, ha új jövevény érkezéséről hallanak.

Azt is megfigyelheted, hogy amikor egy család úgy dönt, hogy kizárólag a gyermek érkezéséről tájékoztat, és azt is csak egyszer, akkor a közönség értetlenkedik, sőt, olykor még a frissen született szülők szemére is vetik, hogy kihagyták az ismerősöket a várakozás öröméből.

Mert mindenki része akar lenni a csodának. Ez természetes emberi igényünk. És nemcsak gyermekszületéskor vágyunk erre, hanem akkor is, amikor számunkra kedves márkák állnak elő újdonságokkal, vagy épp számunkra még ismeretlen márkákra van lehetőségünk rácsodálkozni egy születési folyamat örömteli pillanataiban.

Hasonló csoda zajlik akkor is, amikor a cégednél új terméket, vagy új szolgáltatást emelsz be a portfólióba, csak más dimenziókban is megtörténnek bizonyos események, amiket ha ügyes vagy, te irányítasz. Nagyon fontos célnak kell lennie egy cégnek, hogy az új termékeik megjelenésekor minél többen tolongjanak ott a „kisded” körül, mert a tolongás egyenlő a sikerrel, és a piacvezetőség felé vezető úttal.

Be kell jelentkezned, hogy láthasd a tartalom többi részét is. Kérlek . Nem vagy még felhasználó? Csatlakozz hozzánk!

Vidi Rita

A Piacvezető Magazin főszerkesztője.

Kérlek, lépj be hogy kommentelhess.