Kellenek vizuális segédeszközök az íráshoz?

Avagy elmetérkép tippek íróknak, elmetérkép használatához, illetve NEMhasználatához

Az elmetérkép egy vizuális segédeszköz, amit tanuláshoz, tervezéshez, az írói folyamat megtámogatásához, és utánkövetéshez, információk előhívásához is remekül lehet alkalmazni. Manapság nagy kultusza van, ami abból a szempontból veszélyes egy kicsit, hogy kezdik túlhájpolni a témát, és az eszköz lassan céllá alakul át – például a tanulásban -, ami – lássuk be -, nem egy szerencsés végkifejlet, teszem azt, egy kalapács életében.

Akik már részt vettek valamelyik jobb agyféltekés módszertanra épülő kreatív írás tréningünkön, azok el vannak látva munícióval és eszközökkel ahhoz, hogy beindíthassák a jobb agyféltekéjüket, és ki is teljesedjen az írói munkában, de azoknak a földi halandóknak, akiknek nincs ilyen módszer a birtokukban, mint amilyenek az agyintegráló gyakorlatok, azoknak kiváló megoldás lehet az elmetérkép.

Az elmetérképet lehet használni karaktertervezéshez, cselekménytervezéshez, helyszín-univerzum tervezéshez, mélységek létrehozásához, konfliktuspontok kijelöléséhez, ötleteléshez, és bármihez, amihez akarjuk. A probléma az, hogy az elmetérkép egy két dimenziós dolog, és nekünk négy, sőt öt dimenziónk van, amikor egy sztorival dolgozunk. Van a tér maga, amiben megtörténnek az események, van az idő, negyedikként, és ott van az író dimenziója, ötödiknek. Ezt nem lehet papírra vetni, persze meg lehet vele próbálkozni, hiszen mi is az abszolút szabadságban hiszünk a kötöttségek helyett. De azért senki ne essen kétségbe, ha az elmetérképpel nem jut messzire, nem tudja maradéktalanul átültetni rá az agyában kergetőző, a szivárvány minden színében pompázó gondolatfolyamokat, mert nem is lehet. Azt ugyanis magával az írással lehet kivitelezni.

Az elmetérkép egy ugyanolyan segédeszköz, mint egy jól fejlett lista, csak a színeket és a formákat, és a síkban való elhelyezkedés variációit hívjuk segítségül.

Elmetérképet lehet rajzolgatni szabad kézzel is, de csodálatos kis szoftvereket is lehet erre használni, elég csak rákeresni: mindmap software. Egy szimpatikus találat példának: https://www.mindmup.com/

Hogyan érdemes nekikezdeni az elmetérkép készítésnek tervezésnél?

Általában egy központi gondolattal érdemes kezdeni, és azt kibontani a legkülönbözőbb – tetszőleges – szempontok alapján. Hogy mégis konkrétan milyen szempontok alapján? Ezt is ki lehet ókumlálni elmetérkép segítségével ;).

Az alapvetés az, hogy a központi, kiinduló gondolatot – fókuszpontot – , sugárszerűen kibontakoztatjuk egy/több szempontrendszer alapján, és színekkel, vonalakkal, formákkal jelöljük az összefüggőségeket, illetve különbözőségeket, eltéréseket.

A mindmap – elmetérkép – készítéshez nemcsak a jobb és bal agyféltekét használjuk, hanem az asszociációs kérget is, ami még mindig egy igen érdekes, alapos tanulmányozás alatt álló, felderítésre váró terület az agyunkban.

Az elmetérkép készítéshez kell egy üres, tiszta lap, néhány egymástól elütő színű toll, filc, színes – ahogy tetszik -, és kezdődhet a rajzolás. Középen lesz a fókusz, és onnan, lehetőleg nem egyenes vonalak vezetnek az al-ágakként kinőve a központból. Ezek az al-ágak a fókuszponthoz kapcsolódó, de egyedi jellegzetességet viselő altémák, al-kulcsszavak, amiket rá is írhatunk a vonalakra, illetve jópofa rajzocskákkal is illethetjük őket, hogy mind a bal, mind a jobb agyféltekénk számára könnyedén értelmezhető legyen.

Milliónyi példát találsz arra, hogy hogyan nézhet ki az elmetérkép:
Mindmap képek>>

Minden elmetérkép egyedi, és semmilyen más elmetérképre nem kell hasonlítania, hiszen az, hogy mi van a te agyadban, az szintén teljesen egyéni.

Tanulásnál használt elmetérképet úgy lehet a legjobban használni, ha a könyv vagy fejezet témáját tesszük a fókuszba, és az egyes bekezdéseket vagy fejezeteket bontjuk ki al-ágakként, és spékeljük meg ezeket vizuális elemekkel, rajzokkal.

 

Mi van, ha nem működik?

Semmi gond, ez nem jelent számodra hátrányt. Mivel iskolás éveink alatt inkább a listákra kondicionálódott az agyunk, lehetséges, hogy sokkal többre mész egy excel táblával, mint színes, izgő-mozgónak tűnő rajzokkal.

Használd azt, ami számodra kényelmes, és ne vessz el a részletekben csak azért, mert mostanság menő elmetérképezni. Nem jobb agyféltekés íróknak biztosan átütő eredményeket hoznak a vizuális segédletek, de azoknak, akiknek megvan az eszköztáruk a bármilyen helyzetben realizálható jobb agyfélteke beindításhoz, azoknak feltehetően ezekre már nincs égető szükségük.

Használj olyan eszközöket, amikkel valóban hatékony vagy! Ennyi a trükk ;).

Vidi Rita

Egy hozzászólás

  1. Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm az értékes infókat az elmetérképről. Én Erdélyben élek, sajna nem mehetek az író születik képzésre. Egy óvodásoknak összeállított folyóírat egyik külső munkatársa vagyok, és most gyorsan kellene írnom ( ami a Kispajtásban megjelenik) az unokám kérésére egy amolyan búcsú mesét, amivel elbúcsúzik az ovis barátoktól, óvó néniktől stb…Mikor óvodába kezdett járni, akkor is írtam ” Bogi óvodába megy” címmel egy kedves kis mesécskét, most mintha nehezebb feladat lenne a búcsú mese megírása. A nagy bajom az, h nem tudok angolul, így egyedül nem értem meg sajnos a szinte beszélő elmetérképeket, amiből gondolom ötleteket is meríthetnék a munkámhoz. Nem tudsz esetleg valahol magyar elmetérképről?
    Hálás vagyok a sok értékes segítségedért! Üdvözlettel Kató.

Vélemény, hozzászólás?