Hogyan szokták számolni a szövegírás árakat?

Szövegírás árak

Avagy: Miért leütésenként számoljuk a szövegírás árakat itt a RitArtnál?

A szövegírás árakat sok féle módon lehet számolni, és ahhoz, hogy korrekt módon elmagyarázhassam, hogy mi miért a leütésenkénti árat használjuk, fel kell vázolnom a többi szövegírás-ár módozatot.

Szövegírás árak szavak száma alapján

Az eddigi tapasztalataink alapján azt kell mondanom, hogy az ügyfeleink fejében a leginkább a szavak száma maradt meg mérőszámként valami oknál fogva, még akkor is, ha előzőleg soha nem írattak mással szöveget. A szavak száma alapján történő javadalmazás ugyanakkor szerintünk nem korrekt, mert az is egy szó, hogy:

„a”,

meg az is egy szó, hogy
„elkelkáposztástalanítottátok”, és hát már méretre is látszik, hogy az egyik leírása egy pillanat, a másiké meg huszonnyolcszor több (28 pillanat), ha nem számoljuk az extra odafigyelést, amit a helyesírási kihívások igényelnek a hosszabb szavaknál.

Tehát szavak száma alapján nem lehet korrekt szövegírás árakat meghatározni, és azért nem, mert mint a szélsőséges példából is látszik, két szó között irtózatos különbségek lehetnek.

Szövegírás árak oldalszám alapján

Még a Minerva Capitoliuma hajnalán, 2010-ben, a legelső szám szerkesztésekor megtanultam, hogy az oldalszám sem jelent ám semmilyen biztosítékot arra, hogy a szöveg két oldalán álló legalább két ember ugyanarról a terjedelemről beszél, ugyanis egyrészt nem mindenki ugyanazt a szövegszerkesztőt használja, másrészt nem mindenki ugyanazzal a beállítással használja ezeket a remek eszközöket. Van, aki 12-es méretű Times New Roman-nel dolgozik folyamatosan, 1,5-ös sorközzel, a mondanivalóját csinos kis bekezdésekre tagolva, míg más író 10-es méretű Tahomával dolgozik, 1-es sortávolsággal, írását szoros sorokba rendezve, minden szellősséget nélkülözve.

Ritart Szövegírás Banner
Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást!

Egyáltalán nem ugyanaz a két teljes A4-es oldal, és akkor a margóbeállításokról még nem is ejtettünk szót. Tehát az oldalszám alapján történő szövegírás árak számolása és elszámolása óriási kilengésekre ad alapot, tehát nem megbízható így számolni.

Szövegírás árak flekkben számolva

Írói flekknek nevezik az újságírói szaknyelvben a kézzel írt A4-es oldalt, ami körülbelül 1800 karaktert jelent, illetve a sajtószakszervezet pl. a flekket konkrétan 1800 karakterben állapította meg.

De nincs mindig igény teljes flekkekre, ráadásul a karakter kifejezés sem korrekt teljesen, mert az írásban létezik az úgynevezett szóköz intézménye, ami nem minősül karakternek. Mi van akkor, ha egy flekk nem elég, de nincs szükség teljes kettőre? Hogyan osztunk és mi alapján? Most akkor flekkekben számolunk szövegírás árakat vagy karakterekben?

A digitális eszközök térhódításával a flekk használata a nem hivatalos újságírói világban igazából sosem vert gyökeret, mert a szövegszerkesztők sokkal okosabbak annál, mintsem, hogy csak flekkben tudnának számolni. A flekk túlhaladottá vált.

Szövegírás árak óradíjban számolva

Fizess óradíjat, és a megbízott hajlamos lesz napokra elhúzni az egy órás munkát is, azt garantálom! Az óradíjas szövegírás árakat azzal szokták racionalizálni, hogy közben persze biztosan van mellette egy szűk határidő is, és nyilván előre történik az egyeztetés ezekről, de hacsak nem angol nyelven ír valaki marketingcélú szövegeket, akkor semmi nem indokolja, hogy óradíjban legyen fizetve, mert az óradíjas javadalmazás gyakorlatilag a legdemotiválóbb megoldás a világon. (Multicégek nem véletlenül használják az eredményalapú premizálást, és a teljesítményalapú mozgóbért is az órabér mellett.)

Ezen a megoldáson egyébként akkor lehet még durván rontani, ha a szövegírót felvesszük főállásba. Ez az út a legtöbbeknél garantáltan elvezet a nulla kreativitáshoz és az ihlet teljes hiányához.

Szövegírás árak projekt alapon

Amikor van egy naaaagy célunk, és hozzá külső forrásokat – pl. szövegírókat – veszünk igénybe, akkor, mivel előre nem tudjuk pontosan, hogy konkrétan mennyi szövegre lesz szükségünk – sem oldalszámról, sem cikkszámról, de pláne leütésszámról nem beszélhetünk még –, ezért úgy okoskodunk, hogy az egész projekt nagyjából belekerül majd X forintba, amiből Y forintot a szövegírásra szánunk (ami persze X-nek a töredéke). Ez az a megoldás, ami sosem szokott jól elsülni, mert nagyon jellemző rá, hogy mindig sokkal több lesz a munka, és a vele járó összes macera (egyeztetések, találkozók, megbeszélések, eltévedt kommunikáció, határidők be nem tartása, fluktuáció), mint ahogy az eredeti elképzelésben volt. A szövegíró sokkal többet fog dolgozni, mint előre gondolta volna, a megbízó pedig sokkal kevesebbet gondolt fizetni, mint amennyire a végén kifut nagy nehezen a projekt szövegírói része.

A projekt alapú szövegírás árakra vonatkozó megállapodások életveszélyesek, már csak azért is, mert a projektek többségéből igazából soha nem lesz semmi, vagy ha mégis, akkor az első hónapokban be fog fulladni. Továbbá a projekt alapú megállapodásoknál az ügyfél mondja meg, hogy mire van szüksége, és úgy besétál a málnásba ilyenkor, hogy az esetleges konkurensei számára öröm lesz nézni…

Szövegírás árak leütésszámok alapján – ahogy mások csinálják

A szövegírás árak legkorrektebb meghatározási módja az, hogy ha a leütéseket számoljuk. Mások – nem mi, hanem mások 🙂 – ezt úgy csinálják, hogy UTÓLAG derül ki ugyebár, hogy egy-egy cikk hány leütés lett pontosan – mindemellett volt nyilván egy terv előzőleg, hogy mi legyen a végső cél a karakterszámot tekintve –, és így utólag számolják ki az írások árát, továbbá nem számolják a szóközöket. Ez első szempillantásra pozitív élmény lehet a megrendelő számára, hiszen ezt úgy is lehet tekinteni, hogy a szóközök, mivel üres karakterek, nem érnek semmit, és ezért nem is kerülnek felszámolásra, juhúúúú!

Igenámdepróbáljmegyegyszövegetszóközöknélkülelolvasni. Ez az egyik.

A másik pedig az, hogy ha utólag kell fizetned a szövegírás árakat, én 200ezer karaktert is tudok neked írni egy témáról, ha nagyon belelendülök, és ígérem, az olyan is lesz, hogy mindenki szája tátva marad.

Mi a RitArtnál úgy gondoltuk, hogy az a legkorrektebb elszámolási mód a szövegírás árakra vonatkozóan, hogy ha egyrészt az ügyfeleink előre tudják, hogy mennyit fognak fizetni a szövegírásért, másrészt pedig mi számoljuk a szóközöket is, mert azok is a szöveg szerves részei.

Szövegírás árak leütésszámok alapján – ahogy mi csináljuk itt, a RitArt-nál

Mi úgy csináljuk, hogy egyrészt értünk a szövegíráshoz, másrészt a modern tartalomstratégiához is. Szívesen elkészítjük a tartalomstratégiát bárkinek, illetve a „csináld magad” mozgalom jogos hívei elolvashatják tartalomstratégiai alapvetéseinket a Tartalomstratégia 5 perc alatt című könyvben is, mi pedig segítünk a megvalósításban az általunk írt szövegekkel.

A leütésszámok adják a legpontosabb elszámolási alapot a szövegírás árak meghatározásakor, és mi hiszünk abban, hogy a jó üzleti kapcsolat alapja a pontos elszámolás. Ha jól belegondolsz, láthatod, hogy az összes fentebb felsorolt szövegírés árra vonatkozó elszámolási mód félreértésekre adhat okot, csak és kizárólag a leütésszám alapján történő elszámolás lehet pontos, mert ami az egyik szövegszerkesztőben 3000 leütés, az a másikban is az lesz, de annyi lesz akkor is, amikor feltöltjük egy blogba, vagy pdf-be szerkesztjük.

Az előre tervezhetőséget pedig úgy oldottuk meg a szövegírás áraknál, hogy a megrendelő csak a megrendelt leütésszámot fizeti ki, és még véletlenül sem fordulhat elő, hogy kevesebbet kap, mint amit fizetett. Ez a gyakorlatban úgy működik nálunk – figyelem, egy kis kulisszatitok következik –, hogy amikor az ügyféllel leegyeztetjük, hogy kér, mondjuk 5 darab cikket a blogjára, cikkenként 3000 leütéssel, egy nem túl szakmai témában, akkor mi kiszámoljuk, hogy neki 5*3000*3 forintjába fog kerülni a szövegírás, vagyis pontosan 45.000,- forintba.

Amint megérkezik az összeg, küldjük az 5 cikket a megrendelőnek, amik garantáltan legalább 5*3000 leütést fognak tartalmazni, de általában inkább 100-150 leütéssel többet cikkenként, mert átlagban ennyi plusz kell ahhoz, hogy kerek legyen a mondanivaló, és meglegyen a gondolati íve a cikknek, illetve, hogy ne legyen hirtelen lezárva a vége, hanem szépen, ívesen fejeződjön be.

A mi íróink nem azért írnak, mert nincs más kereseti lehetőségük, hanem azért, mert imádnak írni. Túlzás nélkül mondom, hogy kielégíthetetlen az étvágyuk, ha írásról van szó. Náluk nem fordulhat elő az, hogy a kiírt leütésszámnál előbb fejezik be a cikket, mert már nincs mondanivalójuk, vagy nem akarnak dőlni belőlük a szavak. Mi pedig arra esküdtünk fel a jobb agyfélteke égisze alatt, hogy nem korlátozzuk a kreativitást, így az egy hivatalos egyezmény mind az íróinknál, mind az ügyfeleinknél, hogy vélhetően kicsit többet kapnak a pénzükért, és soha sem kevesebbet :).

Mi a helyzet a nem fix leütésszámú szövegekkel és az ezekre vonatkozó szövegírás árakkal?

Az értékesítési szövegek, vagy épp a kampány-emailek hossza igencsak változó lehet. Egy kampány-email rendkívüli esetekben kijöhet akár 1000 leütésből is, de ez azért elég ritka, tehát nem ennyivel kell számolni, hanem ennek inkább két-háromszorosával.

Az értékesítési szövegek hossza pedig lehet akár többszázezer leütés is (nem viccelek, Amerikában ilyen is van), de általában 7000-15000 leütés között szoktak mozogni. Mivel ebben is nagy tapasztalatunk van, ezért az ilyen előre meghatározhatatlan szövegterjedelmek méretét is meg tudjuk határozni mégis csak előre egy kis egyeztetés után, és ELŐRE olyan árat mondani a szövegírás árakra vonatkozóan, amibe mindenképp bele fog férni a szöveg megírása, azt az elvet követve, hogy mi is úgy dolgozunk, hogy az előre egyeztetett szövegírás árakba mindenképp beleférjen a terjedelem és a mondanivaló együttese, miközben a szöveg tényleg kreatív is lesz.

RitArt Szövegírás Szolgáltatás – nagy céljaid vannak? Velünk könnyű lesz megvalósítani>>

Posted on: 2018-10-07, by :

Vélemény, hozzászólás?