Facebook poszt újrahasznosítási egyszeregy a nagyobb eredményekért

Facebook posztok

Nagyon sokan fektetnek extrém sok energiát a Facebook posztjaik kitalálásába, létrehozásába, hogy aztán egyetlen egyszer használják fel ezeket, rábízva a vak szerencsére az eredményességüket. Mert remélem, senki számára nem újdonság az, hogy nemcsak magán a Facebook poszton múlnak az elérések és a hatalmas sikerek, hanem egyrészt a rajongói oldalunk alapvető eredményességén, másrészt pedig úgy általában véve az időzítésen.

Nézzük ezt a kettőt kicsit részletesebben!
Néhány éve Schobert Norbi – akinek eredményeit abszolút tisztelem, most azért említem őt, mert mindenki ismeri – nyílt levelet írt Mart Zuckerbergnek, a FB atyjának, hogy igencsak nehezményezi azt, hogy a vérverejtékkel és sok pénzzel felépített FB rajongói bázisának alig töredékét, néhány százalékát éri csak el. Gondolj bele, félmillió rajongóból, akik elkötelezettségüket már réges-rég kinyilvánították Norbi felé, elért kb. 10ezer embert. Ez nem kis szám, de az 500.000-hez képest igencsak kicsi! Hatalmas port kavart ez a nyílt levél, még a bulvársajtó is cikkezett róla – persze lássuk be, Norbi nem véletlenül mondja azt, amit, ha azt szeretné, hogy vele foglalkozzon a sajtó 🙂 –, és bizony felhívta a figyelmet arra, hogy ja, igen, egyébként alig pár százalékát éred el a rajongóidnak.

Erre a guruk kiálltak, és elmondták, hogy igen, ez így van, és ez van, ezt kell szeretni, mert a FB nem jótékonysági intézmény. Namost ezen guruk egy része már nincs is a piacon, eltűntek azóta. Másik része meg tényleg a 2%-át éri el az akár többszázezres közösségének, csak ők nem írnak nyílt leveleket, hanem tényleg elhitték, hogy meg kell elégedni az 1-2 %-okkal, és nincs más teendő, mint alapvetően a bázist növelni, mert minél nagyobb a rajongói tábor, nyilván annál nagyobb szám lesz annak az 1-2%-a.

Akkor mondom most a rossz hírt: ha te is belenyugodtál abba, hogy csak az 1-2%-ot tudod elérni, akkor te is bevetted a maszlagot, és gyakorlatilag veszteséget termeltél eddig.

Ugyanis nagyon szisztematikus munkával el lehet érni a 20-30% elérést is, de tudnék neked mutatni olyan oldalt is, aminek 55% az elérése. Mindezt hirdetés nélkül, más néven INGYEN.

Hogy mi a titok? Mit kell tenni ahhoz, hogy ne 1%, hanem 25% legyen a rajongói oldalad elérése? Azt az ügyfeleinknek árulom el részleteiben, persze közülük is csak azoknak, akiket érint a dolog, nyilván nem toljuk mindenki arcába :).

De egy részletét elárulom, mert ezért kezdtem el ezt a cikket írni, és mert fontos eleme az elérés növelésének.

A FB posztok újrahasznosítása

A dolog annál is egyszerűbb, mint gondolnád: egyszerűen egy posztot többször is fel kell használni.

Gondolj bele, hogy ha a felhasználók 1%-át éred el, akkor hányszor kell posztolni egy valamit ahhoz, hogy a 100%-ot elérd? Nyert: 100-szor.

Természetesen a FB nem fogja ENGEDNI, hogy elérd a 100%-ot ingyen és bérmentve, de ha lökésterápiát alkalmazol – tehát nyomod, mint süket az ólajtót -, akkor átengedi a korlátozáson a posztokat. Alapvetően úgy működik az algoritmus, hogy nem igazán szereti, ha egy valamit többször osztasz meg. Pl. ha linket többször osztasz meg, akkor az első megosztást átengedi annyi felhasználóhoz, amennyihez át SZOKTA a te oldaladon engedni.

De ha még egyszer megosztod, akkor jóval kisebb arányban ugyan, de mégiscsak kell valamit teljesítenie, ezért átengedi a posztot azokhoz, akik még nem látták. Ők jóval kevesebben lesznek – pl. első megosztás elér 1000 embert, a második meg 250-et -, de óriási arányban MÁS EMBEREK lesznek. Összességében hány embert értél el ugyanazzal a poszttal így? 1250-et.

Ez a matek itt most csak elmélet, mert túlságosan sok múlik az időzítésen is. Nem elég csak újra megosztani posztokat, linkeket, képeket, videókat, hanem azt is ki kell találni, hogy MIKOR osszuk meg ÚJRA.

A trükk ott van az egészben, hogy ha a második-harmadik-sokadik megosztással jó eredményeket érsz el, mert pont elkapsz egy olyan helyzetet, hogy mondjuk mindenki a neten lóg és pont halálra unja magát a FB előtt, és tartaloméhes, akkor a többedik megosztással ha jó eredményeket érsz el, akkor áttörsz egy falat az algoritmusnál.

És legközelebb nem 1%-hoz engedi a zsír új posztodat, hanem már 1.1%-hoz. És szépen, lépésről-lépésre, szisztematikusan elkezdheted növelni az oldalad alap eléréseit, egyre nagyobb és nagyobb sikereket elérve.

De mi van a felhasználókkal? Nem fognak sikítani, ha mindig ugyanazt látják?

  • Biztosan te is láttad már ugyanazt a posztot megosztani több ismerős által. Sikítottál? Na ugye. Egy átlagos felhasználó nem fogja tudni az ismerős tartalom láttán, hogy tőled származik minden megosztás, vagy épp a barátaitól.
  • A marketing nemtudomhányadik törvénye szerint ahhoz, hogy biztosan elérj valakit egy KONKRÉT üzenettel, egyáltalán nem elég vele egyszer találkoznia, hanem leginkább SOKSZOR kell vele találkoznia. A sokadikra fog majd leginkább rákattintani, valóban elolvasni, valóban elgondolkodni rajta, hogy mit is lát. És ne legyenek illúzióid, a FB felületén ez a találkozási szám, amire szükség van végtelenül nagy…
  • Nem fognak vele sokszor találkozni egyébként, mert ezt az algoritmus szűri.
  • Nem mindig csak egy posztot kell újra és újra megosztani, hanem sok posztot kell újra és újra és újra, és változatos formában ROTÁLNI.
  • Egy újszülöttnek meg egyébként minden vicc új. Közben is épül az oldalad – sőt, így fog majd csak igazán épülni –, és az újak számára minden új lesz. Nehogy azt gondold már, hogy visszagörgetnek az új rajongók, hogy miket posztoltál régen ;).

Szóval újrahasznosítási egyszeregy: egy posztot használj többször, de leginkább úgy mondanám, hogy sokszor! Egyszer oszd meg hétfőn reggel, aztán egy csütörtök délben, aztán egy vasárnap este, aztán egy esős napon, aztán egy napos napon, stb. Találj indokokat, hogy miért oszd meg újra, de ha nem találsz, akkor ott van kiválóan előremutató indoknak az, hogy CSAK.

Vidi Rita

Ui.: Norbi jelenleg a rajongói 2.45%-át éri el, és majdnem másfél millió rajongója van.

Itt tudsz valódi eredményeket hozó marketingszöveget rendelni>>

Posted on: 2018-11-16, by :

Vélemény, hozzászólás?