A provokatív kommunikáció egyértelmű előnye

Te is szeretsz úgy kommunikálni, hogy közben a végletekig odafigyelsz arra, hogy nehogy megbánts valakit, de főleg nehogy felhúzd, felidegesítsd, vagy épp gondolkodásra késztesd az olvasóidat?
Te is inkább óvatos vagy, mint felforgató?

Akkor lúzer vagy! Egy vesztes!

Illetve az leszel az örökké dúló versenyben – versenyszféra… hallottad már ezt a kifejezést? –, és helyetted olyasvalaki fog győzni, aki meg meri mondani a tutit, és nem fél a provokáció látogatottsággeneráló hatásától.

Honnan lehet felismerni a túlságosan simulékony, semmire sem jó kommunikációt?

Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

– Onnan, hogy nem foglal állást semmi mellett és semmivel szemben.

– Onnan, hogy állandóan a középutat keresi a szélsőségek közti ide-oda ingázás helyett.

– Onnan, hogy annyira korrekt akar lenni, hogy inkább nem is mond semmit.

– Onnan, hogy nem mondja meg a tuti infót, csak hadovál, hogy hát ez is jó, meg az is jó, meg hát én nem akarom megmondani a tutit, elvégre én azt akarom, hogy mindenki szeressen (nem fog).

Összefoglalva: onnan, hogy nem elég tökös!

Mit gondolsz, miért tarol az egész világon a szélsőségesség a politikában?

Mert ezek az irányzatok az egyedüliek, akik ki merik mondani azt, amit gondolnak AZ EMBEREK – legyen az jó gondolat vagy rossz gondolat –, és ezzel a megvalósítással tömegeket állítanak maguk mellé. Ugyanis az embereknek mindenféle gondolataik vannak, és ha valahonnan ezeket visszahallják, akkor azzal a közvetítővel fognak azonosulni automatikusan.

Ha egy politikai párt, vagy egy civil szervezet, vagy egy vállalkozás nem mondja meg a tutit, akkor az emberek oda fognak fordulni, ahol megmondják. Ahol kimondják azokat a szavakat és mondatokat, ami már hosszú ideje forog a fejükben, csak addig azt hitték, hogy egyedül vannak velük.

A világon senki sem az arany középút személyes megtestesítője, hanem igazából mindenki egy ide-oda csapongó, külső és belső hatások által befolyásolható, remélhetőleg gondolkodni is képes okos kis lény.

De támaszra mindenkinek szüksége van, és mikor melyik támaszt kapja meg kívülről, mások – vagyis a TE – kommunikációja által, az mögé fog besorolni. Tele vagyunk félelmekkel, amikről azt hisszük, hogy csak a mieink, de amikor például egy hirdetésből vagy egy cikkből visszaköszönnek ezek, és mellettük még az is ott van, hogy „erre van megoldás is”, akkor oda fogunk fordulni, vonulni, és befizetni.

Provokálj, hogy kövessenek!

Ez ennyire egyszerű.

A provokáció abban rejlik, hogy azok, akik nem bírnak azokkal a belső gondolatokkal, amikre mi reagálunk, idegesítőnek, sőt akár felháborítónak is találják a kommunikációt.

Ilyenkor kell eldönteni azt, hogy mit is értékelünk sikernek?
Azt, hogy ha mindenki szeret minket, de közben éhenhalunk?
Vagy azt, hogy csak kevesen szeretnek, de ők nagyon, és hajlandóak vásárolni is?

A túlságosan simulékony, minden provokációt nélkülöző kommunikáció annyira unalmas, mint egy pohár langyos víz a nyári forróságban. Kell bele íz, kell bele aroma, kell bele élet, és kell bele jég is – így hideg, hűsítő limonádét szolgáltatunk, nem pedig kiköpésre ítélt, poshadt löttyöt.

Provokálni félelmetes. Nem való mindenkinek, illetve nem fekszik mindenkinek. És vannak helyzetek, amikor nem is kell provokálni, tehát alapvetően tartalomstratégiát a provokációra építeni nem kell. De van helye, van tere, és van szükségessége a provokációnak, mert sokkal nagyobb hatást lehet elérni egy durva dörzsöléssel, mint egy puha, lagymatag simogatással.

A provokáció szelektál a potenciális vevők és a kósza bámészkodók között, a provokáció utat mutat azoknak, akik hajlamosak követni, továbbá a provokáció elkötelezetté teszi a tömegeket. Ráadásul a konkurensek is nehezen utánozzák, merthogy félnek – muhahaha!

Hogyan kezdj neki a provokatív kommunikációnak?

A provokáció legegyszerűbb és legfájdalommentesebb, mégis nagyon hatásos módja, ha az elrettentő példákról és a végzetes hibákról beszélünk az olvasóknak – vagy nézőknek.

Mindenkiben ott csírázik a félelem, hogy hibázik. Szólítsuk meg őket, és vagy nyugtassuk meg afelől, hogy nyugi, te nem hibázol, ha ezeket elkerülöd, vagy igazoljuk vissza, hogy igen barátocskám, kicsit béna voltál, de most már majd okosabb leszel, hurrá!

Milyen arányban legyen jelen a provokáció a kommunikációnkban?

Ez habitusfüggő, meg lelkiállapot-függő is lehet. Egy politikai pártnak például mindig résen kell lennie – remélem, akiket érint, veszik az adást… –, és nem adhatja alább a napi szintű provokációnál, máskülönben nem fogja elérni a sajtó ingerküszöbét sem, meg ami a legproblémásabb, hogy a választópolgárokét sem.

Egy vállalkozásnak meg az alapján kell döntenie, hogy aktuálisan van-e szükség provokációra, vagy anélkül is pörögnek a dolgok? Az uborkaszezonban – ami már elindult, és a következő hónapokban folyamatosan tartani fog – mindenképp kell a provokáció, mert ha egész nyáron fenn tudod tartani az érdeklődést, akkor ősszel nagyot szakíthatsz.

Továbbá szükség van a provokációra akkor is, ha nagy a reklámzaj, például karácsony környékén. Ha csak halkan suttogsz a sarokban, akkor senki sem fog észrevenni, és mindenki odamegy vásárolni, ahol a rikkancsok nem félnek kiabálni.

Szövegírás Szolgáltatás a RitArttól

Próbálkozz, tapasztald ki, szokj rá, csak ne ess át a ló túloldalára, mert az örökös provokáció sem jó. Kell a közönségnek a megmondó stílus, de kell a megnyugtató biztonságérzet is, mert a fő bizalomépítő eszköz eme utóbbi.

Jó munkát!
Vidi Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.